VÉKONY Krisztián, Sors-algoritmus

Vékony Krisztián, Sors-algoritmus,

Bp., Metropolis Media, 2016 (Galaktika Start Könyvek). 454 l.

Algoritmus vagy forgatókönyv?

Vékony Krisztián regénye az első nagyobb lélegzetvételű írása. Habár megvannak a maga problémái (egy első regényhez képest elfogadhatóak), igazán szórakoztató és lefoglaló élmény lett belőle.

Már a borító is kifejezetten jól eltalált: Vékony maga készítette Dér Ádám fotóinak felhasználásával. Talán ezért is sikerült ilyen pontosan leképeznie a tartalmat, hiszen ebben az esetben a grafikus pontosan tudta, vajon mire gondolt az író.

A regény nyelvezete olvasmányos, könnyen fogyasztható. Közel áll a mai élőnyelvi beszédmódhoz, helyenként mégis kellően választékos, hogy a magasröptűbb gondolatoknak is megfelelő formát biztosítson.

A könyvben ábrázolt technológiai fejlődés mértéke és felhasználása hihető napjainkhoz viszonyítva, és az extrémebb technikák is elég tudományosan hangzó magyarázatot kapnak. Erre játszik rá az ismerős, budapesti környezet: a Szabadság-híd, a körút… Igor pincekocsmájának helyszínét jótékony homály fedi, így mindenki a saját kedvenc kis lebujába képzelheti magát, hiszen pincekocsma akad elég a városban a mi jelenünkben és valóságunkban is.

A regény közel sem hibátlan. Aránytalan: a bevezetés túl lassú. A szerkezet a mai kortárs (kaland?)regényeknek megfelelő: egyenletesen felfelé ível, a csúcsponton gyors történetek halmaza, majd ebben az esetben nem megoldás, hanem egy cliffhanger, mely nyitva hagyja a lehetőséget a következő kötet számára. Sokszor mintha egy tipikus hollywoodi film könyvbeli verzióját olvasnánk. Ahogy Szilárd, a főszereplő ellop egy motort, majd nyaktörő hajszával a főhősnő megmentésére siet, csak hogy a testével védje meg a robbanástól, ez csodásan megírt, dinamikus, erősen képszerű rész, de túl ismerős. És sajnos ugyanez mondható el a történetről magáról is. Az alapötlet, a sors-algoritmus ötlete egyedi, még talán a szervezet működése is (bár már sokszor hallottunk titkos, föld alatti szervezetekről, melyek hiperfejlett technológiát alkalmazva a háttérből próbálják megóvni az emberiséget), de a lecsupaszított történések, a karakterek, a szerkezet sablonos.

Ez leglátványosabban a karakterek felépítettségében és a köztük lévő kapcsolatrendszerben ütközik ki. Az, hogy Brozkov lesz a főgonosz, elég hamar egyértelművé vált. A szó szerint és orvosi értelemben vett szociopata zsenitől nem meglepő, hogy nem tudja értékelni a „genetikailag nem megfelelő egyének” életét, és inkább kiirtana milliárdokat, csak hogy megvalósuljon utópiája. De hogyan magyarázható Papp Imre árulása? Ismételten, sokszor láttuk már a főhős egyetlen bizalmasának hitt figurát ellenséggé változni, de ennek az árulásnak a magyarázata még várat magára, a fanatizmus nem elég. Ha ez a sablon folytatódik, Imrének az lesz a sorsa, hogy csalódnia kell majd mesterében, aki a megfelelő pillanatban, mikor már nem veszi hasznát, ő maga fogja megölni. Micsoda meglepetés lenne!

Brozkov karakterével állítható szembe Keffner, aki végig a jó célt próbálta szolgálni, de egy ponton elvesztette belső iránytűjét, és már nem érzi a határokat jó és rossz között. Beleőrült a felelősségbe és a bűntudatba, és ez okozza vesztét. Végig a jó oldalon állt, de rossz döntéseket hozott. Jennifer annyiban formabontó karakter, hogy Magyarországon jelenleg ritka egy olyan cigány szereplő, aki talán a legkompetensebb az egész regényben. Jól képzett harcos, hihetetlenül intelligens szakember, és mindemellett gyönyörű nő. Természetes, hogy a főszereplő, Szilárd, csak a testvért és az egyetlen, igazi barátot látja benne, ahogy épp úgy természetes az is, hogy Jennifer szó szerint halálosan szerelmes Szilárdba. Várható volt, hogy meg kell majd halnia (vagy feláldozza önmagát?), hogy a két szerelmes nyugodtan egymás karjába omolhasson.

Szilárd a legjobban megírt karakter az egész regényben. Talán ő az egyetlen, aki a történések előrehaladtával átmegy bármilyen személyiségfejlődésen. Érdekes és összetett karakter, vívódik saját magával, a rá kiszabott szereppel, az érzéseivel, a kötelességeivel és tetteinek, bűneinek súlyával. Teljesen érthető a szerelme Réka iránt, hiszen kiskora óta csak róla szól az élete. A kérdések és kétségek nem is miatta merülnek fel, hanem Rékával kapcsolatban.

Réka, a női főszereplő ugyanis a legnagyobb fehér folt az egész könyvben. Egyszerűen tökéletes: okos, szép, önzetlen, kedves, tudásával megmenti a Földet és az emberiséget, ráadásul szabadidejében árva menekült kisgyerekeket tanít magyarul. Éteri lény. Pontosan ezért nem lehet igazán szeretni. Sehol egy apró hiba, egy tökéletlenség, ami emberivé tenné, legalábbis az író verbális jellemzése szerint. Mert barátnőjének, Enikőnek a szerepe gyakorlatilag csak az, hogy mellette Réka még tökéletesebbnek tűnjön: Enikő nem olyan okos, nő létére szeret inni és pasizni, nem veti meg az egyéjszakás kalandokat sem - az miért teljesen más, hogy Réka az első találkozásuk után lefekszik Szilárddal, még ha ők egymásnak is lettek teremtve? És utána is csak szomorúságból szexelt egy munkatársával a labor mosdójában? Folytonos szomorúsága és egy idő után szinte már képmutató vaksága saját érdemeire és sikerei sem igazán érthető, mint ahogy az sem, miért szeret bele ennyire hirtelen és ilyen nagyon Szilárdba

Sok klisés megoldás van a történetben és a karakterekben egyaránt, de ezek nem kiküszöbölhetetlen problémák. Egy nagyívű és kifejezetten szórakoztató regényről, akár regény-sorozatról van szó. Ez a kötet egyszerre próbál meg felépíteni egy saját univerzumot, bemutatni karaktereket, élettörténeteket, motivációkat, és elindítani egy izgalmas, sokat sejtető történetszálat. Ha mindez nem sikerült elsőre, reménykedhetünk, hogy a folytatásban több teret hagy az író a karakterek fejlődésének, a szereplők közti viszonyok kibontakoztatásának.

Persze, ha nem ez történik, az sem tragédia. Ez csupán annyit jelentene, hogy a sorozat megmarad egy jobb romantikus akciófilm szintjén: jó szórakozást nyújt, de mélységeket nem.

Szirt Hetti