MONZÉGER Katalin, Az ajtón túl

Monzéger Katalin, Az ajtón túl,

Új Galaxis, 21, Pécs, 2014. 37-48.

A novella azzal a gondolattal játszik el, milyen érzés lehet, ha egy idegen civilizáció a tudtunkon kívül megfigyel és befolyásol minket, központjában viszont nem maga a megfigyelés, hanem az abból származó feszültség áll. Közhelyes téma érdekes megközelítésből – kár, hogy a szerző csak részben tudott élni a műben rejlő lehetőségekkel.

Az indítás bravúros, a szöveg remekül követi végig azt a folyamatot, ahogyan Bence az egyre groteszkebbé torzuló környezet hatására eljut az örömtől a kétségbeesésig, a kezdetben ártatlan, majd egyre furcsább és hátborzongatóbb változások a feszültséget fokozzák. A felvezetés viszont túl hosszúra nyúlik: a Bence körül fokozatosan átalakuló világ egy idő után már nem tud még ijesztőbb lenni, a kisfiú pedig már nem tud még jobban félni. A szerző annyira elő akarja készíteni a csúcspontot, hogy közben nem veszi észre, mikor elég a feszültségkeltésből.

A csattanó emiatt nem csattan akkorát, ráadásul kidolgozatlannak és szembetűnően rövidnek hat az odáig vezető úthoz képest. Nem kapunk ugyanis magyarázatot arra, hogy miért így akar az idegen dimenzió kapcsolatba lépni a miénkkel, válaszok nélkül pedig nem is értjük igazán, mihez kellett ez a nagy feszültségkeltés.

Mezőfi Orsolya