Tatár Balázs János
Kezdjük azzal, hogy keresünk szinonimákat a blog szóra. Mondjuk cirka 10 évvel ezelőtt. Nem nagyon találunk. A blogok, különösen, ha az irodalmi jellegű blog-képződményeket nézzük, kevésbé voltak felszínen, mindazonáltal lehetséges, hogy valaki már akkor számítógépen szerkesztette mindennapjait, rabjává vált ennek a világnak. De a blog egy sajátos tulajdonsága, melyben különbözik a naplótól, (részben a) naplóirodalomtól, hogy aktuális, mindig kint van [és itt a varázsszó:] az interneten. Elengedhetetlen eszközbe botlunk, ha blogot akarunk írni és nem rendelkezünk internet-hozzáféréssel – mint ez köztudott. Hogyan jutottunk el, hogyan jutott el a társadalom jelentékeny része arra a tudásszintre, tényre, hogy a blog és az internet összefügg, egyik igényli a másikat, lassacskán odaérünk, hogy tényleges lesz a kijelentés: bármelyikről lehet szó az egyik avagy a másik szerepében.
Hogy miért pont 10 évet említettem az elején: idén 10 éves Balla D. Károly ungvári író (továbbiakban mindenki bdk-ja) virtuális énje, aki az alábbi titulusok mindegyikét magáénak tudja: szerkesztő, virtualizátor, blogger (itt kissé megállnék: bdk ezt már saját világába beemelte, ő blogger, a szó irodalmi értelmében, erről később majd értekezek), imaginátor, 2007-től posztumusz író (megint később). Láthatjuk, hogy az internet-adta lehetőségeket lefedi, igyekszik bekebelezni azt, miközben pontosan tudja, hogy az internet is ilyen cselekvést folytat irányában, ti. bekebelezi. Kettős dologról (oda-visszakebelezés) van szó, ha szabad ilyet mondani: blog-kebelezés. Bdk és a net blog-kebelbarátok. Bizonyítja ezt a lapon található gyakori interaktivitást sejtető projektum burjánzás, amely alatt bizonyára nem kell [csak] komoly dolgokra gondolni. Persze bdk ezeket helyenként komolyan is gondolja, kitelik tőle: a Mozgó Világ című folyóirat majd’ minden hónapban közölt Egy manzárdőr feljegyzéseiből gyakorta kiderül, hogy szerzőnk a blogját élettérnek, interakciós színtérnek éli meg, ebben segítőtársai az olvasók, bizonyos fokon egy nagy családot alkotnak, erősen közhelygyanús a kép, mégis talán ez érzékelteti legjobban az apa-figura egzisztenciáját. Megszólítja az olvasót, párbeszédet kezdeményez vele, mindig felszólítja, ha valami olyan történik vele (bdk-val), amiről úgy érzi: Ezt tudnod kell!
A honlap maga egyszerű. Felépítésében az utóbbi években, sőt hónapokban dinamikus változáson ment keresztül. 1997-től több tárhelyen találkozhattunk a bloggerrel, ugyanakkor a színvilág (és persze a rá jellemző egyediség) mit sem változott, ötleteivel egy felmérés szerint 33 307,86 USD-t ér a lap, felvásárlását bdk meg is hirdette: http://bdk.blog.hu/2007/03/01/eladnam_a_blogom Kell ennél több bizonyíték, hogy bdk milyen jellegű internet-humorral rendelkezik? Érzésem szerint nem. Ellenben érdemes megvizsgálni, hogy valójában miért is érhet ennyit ez a blog. Rendben, több, mint 10 éves. És? Rendben, egy József Attila-díjas író blogja. És? Rendben, sok publikált anyagot tartalmaz – és! – gyakran központba kerül, pusztán azáltal, hogy közéleti témákban fejti ki véleményét. Persze igyekszik a közéletet privát szféráját érintetlenül hagyó rendszerként értékelni (arra ott a magánéleti jegyzet-szekció), mégis gyakorta az az érzése támad az olvasónak, hogy egyértelműen állást foglal, mint határon túli szerzőként, mint magyar anyanyelvű íróként. Előbbihez természetesnek vehetjük legutóbbi Az Ung Ungvárnál című projektjét, utóbbihoz pedig a lap szinte egészét, külön is megemlítve szóalkotói tehetségét, a szavak gyakori kipellengérezését. Történt 2006-ban, hogy meghirdettek egy keresőoptimalizációs versenyt (egyszerűbben mondva: a google-ben rákeresel egy szóra, milyen sorrendben adja ki a találatokat, amelyik lap a legjobb ebben a keresőoptimalizációban, azt dobja ki először a gugli), mely a pillangószív szóra íródott. Non-profit vállalkozás, szórakozás. Bdk vette az ötletet és az akkor dúló magyarországi kampányokhoz csatlakozva létrehozott a pillangószív szóra támaszkodva fiktív pártokat, pártprogramokat, –szlogeneket, gyakorlatilag mindent, szinte csak az eredményeket, a szavazati teljesítményeket nem közölve. (Hogy ezt miért nem tette meg [érzésem szerint magas labda!] azt nem tudom.) Mindenesetre a pillangószívből, amit ki lehetett hozni, azt ő megtette. Eredményességéről szintén a blogján keresztül értesítette az Olvasót, aki vele együtt örült az elért helyezéseknek.
Csupán néhány górcső alá vehető probléma akad a lapon, melyek mellett nehéz elhaladni. Sajnálatos, hogy a sok tárhelycsere megtizedelte a visszakeresések könnyű mivoltát, mindazonáltal a mind újabb és újabb főoldalak igyekeznek betekintést engedni a központba. Internet-központot kell mondanom, ha böngészem bdk-t, mert olyannal képes meglepni, amivel – bár az eltelt idő függvényében szükségszerű – de más honlapok képtelenek. Nem kenyerem összehasonlítani profi lapokkal, hírportálokkal, melyeket szakemberek készítenek, mégis a bdk-tól telhető legtöbb az, ami megtalálható ezeken a lapokon. Ha a lelkes amatőr kategóriába sorolom a lapot, tévedek, mert izgalmas megoldásaival több, később készült honlapon is találkozok, viszont ha a profizmusát kell értékelni, sok ponton akadozik a dolog (kevés php-szkript, néhol csúnyácska dizájn [bár ez szubjektív vélemény], sok helyen korrigálatlan szövegek), ugyanakkor meglátásom szerint az a világ, amelyet épít egy ember és itt most akár Balla D. Károly, mint író, vagy mint közember legyen előttünk, akár egy átlagosnak egyáltalán nem nevezhető polgár képességeit túlszárnyalandóan működtetni képes egy adatbázist, mely nem szól másról, mint önmagáról – bravúros. Köszöneteket nem mulaszt el mondani a támogatóinak, persze itt pusztán nonverbalitásról (egy internetes központ ürügyén erről külön érdekes lenne értekezni) lehet szó, egy-egy virtuális mosoly nála mindennél többet ér. A blogger-létbe belemerülve képes rávilágítani az internetet fertőző hibákra, gyakran képzettársításait vetíti elénk, hogy az olvasótól kapható mosoly teljes legyen, kivillanjon az, aminek ki kell.
A 2007-es évről is szót kell ejtenünk, ha a honlap életéről beszélünk. 2007 megváltoztatott valamit bdk-ban. Hogy ettől többnek, jobbnak nevezhető az, amit művel (igen, itt már nem csinál, ez már túl van a puszta cselekvéstől, művészetté terebélyesedik a munka), nem tudom, ugyanakkor virtuális öngyilkosságot elkövetve posztumusz íróvá vált. Több oldalt megérdemelne ennek ecsetelése, én most mégis pár sorban szeretném ezt összegezni. Az ott olvasható bejegyzés arról árulkodik, hogy innentől minden, amit csinál [pusztán – a szerző] posztumusz. Kísérletet tesz megmásítani a tényeket, virtuális virtuozitásával bátorkodik öngyilkos lenni, groteszk tükrök tesz le, nem néz bele, viszont az olvasót, mi több a hozzászólókat, a kommentelőket készteti a helyette való számvetésre. Induljon ki mindenki magából – gondolja, bár ezt sem mondja ki. A semmihez való kapcsolata a honlapon indirekte jelentkezik, virtuális performanszokat tart fiktív helyeken, gyakran a látogatók bedőlnek a helyszín és az időpont ismeretlenségének, hogy tényleg, ez az ember ott most valamit alkotni fog, aztán az est végére kiderül, hogy nincs másról szó, csak bdk gondolkodott el azon, hogy a semmit hogyan lehet [újfent] művelni, hogy lehet teljessé tenni azt, ami nincs. (Csak egy kósza ötlet: a semmi honlapja létezhet-e egyáltalán, vagy bdk-nak létezik a semmiről szóló honlapja, csak hiába keressük a neten, nem találjuk, mert valójában nincs? A létezés, mint nem-létezés, emelkedjünk Heideggerhez?)
Végül szeretnék a posztumusz bdk-hoz küldött egyik hozzászólásból idézni szerző és hely megjelölés nélkül: „Különben mi ezzel a célod a figyelemfelkeltésen kivül? (…) azt tapasztaltam, hogy meg van a szűkkörü udvartartásod. Minek kell ehhez virtuálisan meghalni?” Bdk azóta se válaszol az említett helyen, viszont megtesz minden tőle telhetőt, hogy hitelesítse a posztumusz létformát, jelentkezik, mint hulla, vagy méginkább: nem-jelentkezik, mint élő.
Megjelent: Spanyolnátha 2007/nyári szám