Benedek Szabolcs
Amikor tavaly egy meleg nyári napon átutaztam Ungváron, mivel egy kisebb társasággal voltam és amúgy is nagyon siettünk, nem látogattam meg Balla D. Károlyt. Nem látogattam meg, de miközben a városban araszoltunk, nézelődtem, és próbáltam kitalálni, merre lehet az az akkortájt bizonyára a szokottnál is forróbb manzárdszoba, amelyből Balla a világ történéseit figyeli, és ahonnét rendszeresen tudósít szemlélődéseiről – hol az írói életmű részeként, hol ahhoz ezer szállal kapcsolódva online felületen. Nem kétséges ugyanis, hogy BDK Kárpátalja legismertebb bloggere. Életének külső és belső rezdüléseiről számol be az interneten, sőt megkockáztatom, ő a magyar irodalom „leginteraktívabb” alkotója: ha valaki egyszer alaposan meg fogja vizsgálni írói pályáját, nem hagyhatja figyelmen kívül számtalan virtuális megnyilvánulását a blogbejegyzésektől kezdve egészen a közösségi oldalakon tett hozzászólásokig.
Nem meglepő, hogy új kötete, harmadik regénye már a megjelenés előtt saját blogot kapott. Ebből megtudhatjuk, hogy a mű első darabjai 2004-ben keletkeztek, amelyekből kiindulva a szöveg négy-öt évvel később formálódott egésszé. Mégpedig oly módon – derül ki ugyancsak a blogból, pontosabban egy arra föltett, szintén internetes interjúból –, hogy az író nem készített semmiféle előzetes tervet, hanem egyszer csak nekiült a regénynek, „hátha utóbbi majd megteremti az előbbit (…) csak elkezd folyni a szöveg, egyik mondat hívja a másikat, egymásból következnek a dolgok, és nem a szent koncepcióból”.
Mindez nagyban tetten is érhető. „Azon a reggelen majdnem megszerettem az apámat, mondja a regényem elején hősöm az ablaküvegnek” – ezzel a mondattal kezdődik a Tejmozi. Hamar kiviláglik azonban, hogy a főhős alapvetően narrátor is, lévén, hogy a szöveg egyes szám első személyű, ám a legelső mondatban meghatározott másik, „valódi” elbeszélő a későbbiekben csupán időnként „jelentkezik be”: olyankor, amikor mintegy megmutatja nekünk a főszereplőt, aki vendégtanári állásának elfogadása után egy tengerre néző ablak előtt állva gondolkodik a múltbéli dolgokon; egyébként teljesen átengedi a terepet neki.
Ezek a bejelentkezések viszont meglehetősen hézagosan, esetlegesen történnek, mintha az írónak épp akkor jutott volna eszébe a regény legelején fölvázolt, egyébként érdekes elbeszélői pozíció, amellyel talán még messzebb is lehetett volna jutni. Ugyancsak ezt a szándékolt megkonstruálatlanságot jelenítik meg az apának az életről és a halálról szóló, gyakran esszébe illő monológjai – vagy éppen a főhősé, aki eredeti szakmája, a nyelvészet kérdései mellett a regényírás lehetetlenségéről elmélkedik, miközben ő maga előbb az anyjáról, utána pedig az apjáról szóló regényen dolgozik. Ez természetesen nem az a regény, amit a „valódi”, leginkább megbúvó narrátor végül megír. Úgy gondolom, hogy ez a „regény regényének regénye” nagyon jó ötlet, amelyet – koncepció ide vagy oda – még inkább ki lehetett volna aknázni.
Hiányérzetünk mindazonáltal nem kell hogy legyen. Irodalmunkban viszonylag kevés az olyan mű, amelybe nem türemkednek be különféle módokon és mértékben a jellegzetes magyar sorskérdések, viharos történelmünktől kezdve Trianonon át a holokausztig. És ez nem valamiféle minősítés akarna lenni, csupán annak a vágynak a kifejeződése, miszerint milyen jó lenne egyszer eljutni oda, hogy végre nálunk is az általános, globális emberi kérdésekre fókuszálhasson az irodalom fő sodra. Balla D. Károly új regénye a mostani kivételek közé tartozik. Nincsen benne nagy ívű cselekmény, hatalmas szavak vagy éppen váratlan fordulatok – hiszen a szülők elvesztése, bármennyire fájdalmas, a mindennapok tragédiái közé tartozik –; a Tejmozi ugyanakkor egyetemes, a világ minden táján egyformán érvényes és értelmezhető dolgokkal, így elszakadással és leválással, felnőtté válással és elmúlással foglalkozik.
Mert igen, az kiderül, hogy a történet fő színtere Kárpátalja, az „átkozott provincia”, ahogy a narrátor szerepébe belesimuló főhős húga nevezi, aki aztán hamar el is vágyódik onnét, míg bátyja csak a múlt (korántsem végleges) lezárása után követi. Ám BDK innét jóval messzibb: ránk, mindnyájunkra tekint. „Nem tudom, mikor és hol keletkezett az élet, de bizonyos, hogy akkor és ott született a halál is” – szögezi le a főhős apja, mi pedig keserédes borzongással gondolunk mindarra, amiről ez a szépen megírt, bölcsességgel átitatott regény szól: szeretetről és fájdalomról, vagyis a legfontosabb dolgokról, amelyek mögöttünk és előttünk állnak.
Benedek Szabolcs
Balla D. Károly: Tejmozi – Magvető, 214 oldal, 2990 forint
Megjelent: Népszabadság, 2011. okt. 1. Forrás: NOL-közlés