Balla D. Károly
valaha vállán asszonyok álmodták álmukat
aztán maguk is álommá lettek
röppenő madárrá
kurrogó galambbá a Szent Márk téren
valaha vállán gyermekek ültek
onnan kapaszkodtak a csillagokba
hogy megrángathassák a Jóisten szakállát
valaha vállán világok nyugodtak
gömbjükben rejtőzött az idő egésze
amely őt is körbehajolta lassan
most vérző lábbal
valami ácsolat felé vonszolja magát
bitó vagy kereszt
vagy csak az utca végén a mankós villanyfa
a Megváltó is lehetne
olyan erős és olyan gyenge ez az ember
nem tudni
ő lép-e előre egyet-egyet
vagy az ácsolat közeledik feléje imbolyogva
nem tudni
az ő friss vére lépi-e a nyomokat
vagy a föld méhéből szivárog
a vérvörös láva
egy ember az idők örökéből
aki sem barátom
sem ellenségem nem lehet immár
mert vállára soha nem emelt
az ácsolat felé lökni őt
pedig én voltam gyáva
(1979-1997)