Balla D. Károly
Barátom hívott fel, akivel az utóbbi években eléggé meglazult a kapcsolatunk. Én azt hittem, kölcsönösen távolodtunk el egymástól. Régebben a végigvitatkozott éjszakák a szellemi megújulást jelentették számomra, ám idővel felhígultak beszélgetéseink, szimpla fecsegéssé váltak. Egyre ritkábban kerestük a találkozás lehetőségeit, nemcsak a spontán látogatások maradtak el, hanem a korábban kötelező születésnapi meghívások is.
Hogy a távolodás nem volt teljesen kölcsönös, most kellett megtudnom. A telefonban teljesen váratlanul megkérdezte, tudom-e, hogy ő miért nem tartozik már a barátaim közé. Nekem van erről egy elképzelésem, mondtam, de érdekelne az ő verziója. Erre kibökte, mindez a regényem miatt van. Olvasta és nagyon sértette mindaz, amit leírtam. Szereplőimben valós személyeket ismert fel, akiket igaztalanul ábrázoltam.
Nem először találkozom ezzel a problémával, van egy érvelési technikám ilyen esetekre.
Azzal kezdtem, hogy a regényem, mint minden regény, a belletrisztika szabályait és nem az élet banalitásait követi, és mint művészeti alkotás, nem vonatkoztatható vissza a valóságra. Az alkotási folyamat a valóságtól vezet a fikció felé, nem pedig fordítva, így az ellenkező irányú következtetés eleve hibás.
- Na de hát a hősöd azonos egy közös barátunkkal.
- Egy pillanat - emeltem fel kioktatón és teátrálisan a mutatóujjamat, ami a telefonban szerencsére nem látszott. - Teszerinted az valóban ő?
- Igen.
- Ezek szerint felismerhetően, azaz hitelesen ábrázoltam?
- Igen.
- Akkor meg mi a gond? Valósághű, igaz művet írtam.
- Öööö, hát az a baj, hogy olyasmit is írsz róla, ami viszont nem igaz.
- Ha az alapján azonosítod, ami stimmel, akkor miért nem vonod vissza az azonosítást az alapján, ami viszont nem stimmel?
- Hát…
- Nézd, az egy regény. Fikció. Ha mégis ráismertél egy valós személyre, akkor csak azért lehet, mert hiteles az ábrázolás, és akkor fogadd el igaznak. De ha nem tartod igaznak, akkor az ott a regényben mégsem a barátunk, ez esetben tekintsed a könyvet fikciónak. Azt viszont nem teheted meg, hogy egyfelől valóságosnak veszed, másfelől szerinted nem mond igazat. Ha egyezik a valósággal, akkor olvasd esettanulmányként, de ha nem egyezik, akkor fogadd el, hogy fikció.
- Igen, de ilyesmiről nem illik írni.
Aha. Az újabb érvelési sorba nem kezdtem bele. Megértettem: az olvasó már csak ilyen. És hogy, hát igen, ilyen az élet.
Ám az irodalom valami egészen más.
Megjelet: Erdélyi Terasz, Napi Gonosz, 2006. márc. 1.