Balla D. Károly
konok tél fehér leánya
ki fehér falak foglyaként
fülledt nyárdélutánok
hűs páfránylegyezőiről merengsz -
virágaid tanújaként feszítem magam papírra
az inkvizítor fagy sem kínozna különbül
mint én emésztem magam
szélviszi-szélhozza szerelmek
sóvár lovagjaként
fény homály fény homály
a sötétség kérgesülő burkán át
látom távol-tüzek félős fényét
homály éj homály éj
magányában megfeszül a tér
sietni kezdenek az órák
éj vaksötét éj vaksötét
hol lakom én e roppant zavarban
hangom hol találom a riadtan rikoltó
torkok között
már habja sincs a sörnek
mióta Lennon halott
hull a hó halihó ünnepeljetek
papírtrombitába rikoltsátok lelketek
pezsgő szökőkutazzon
konfetti esőzzön
szemetek csillagszórózzon
hull a hó halihó
mégis sírni volna kedvem
mondják: férfi vagyok
nem lehet
éj vaksötét
fénytől vakult szemed
csak lassan találja meg kapaszkodóit
hideg derengéssel születnek a tárgyak
imbolygó kövületei e kísérteties világnak
homály homály homály
jöjj homály végy körül
hűs paplanod alatt csillapul lázam
odafent az álarcos hold
csillagokat sarlóz
Éva-arcok hunyorognak
Évák arcai alkonyulnak
új Éva-zöld csillag kél az éjbe
(ópium-részeg törökök
káromkodva kockáznak
egy szélrángatta utcai lámpa
sárga szánalmában)
csönd lesz
csontvázak fogják kezem
csodaszarvasok most nem csalogatnak
ismeretlen messzi tájra
csönd lesz
versem rögtönzött képzavarai
kihalnak lassan
(1981)