Balla D. Károly
Egy manzárdőr feljegyzéseiből, 2006. augusztus
Úgy háromévenként megkívánom a hegyek látványát. Talán az őseimtől örökölt genetikai kód, talán gyerek- és legénykorom nagy kirándulásainak az emléke követeli, de az is lehet, csupán a szemem fiziológiája indítja a késztetést: itt az ideje hegyet látnom.
Kapcsolatom a természettel mostanában abban merül ki, hogy reggelente kinézek az ablakon. Ezt én alakítottam így, az én igényem szűkült be erre és ennyire. Nehéz megmondanom, ebben volt-e szerepe fizikai korlátozottságomnak. Hiszen a szobába zárkózásom sokkal hamarább kezdődött, mint a járási nehézségeim. Amennyire kószálós, sétálós, kirándulós fajta voltam huszonévesen, annyira otthonülő lettem a harmincasként. Érdeklődésem a külső környezet iránt sokkal gyorsabban sorvadt, mint az izmaim. Ez olyasmi, mintha valaki jóval azelőtt kedvelné meg az állandó sötétséget, mielőtt megvakulna; előbb szeretné meg a teljes csendet, és csak aztán süketülne meg – ha úgy vesszük: megelégedésére.
Negyvenévesen számítógépes ember lettem, kevéssel utána internetes is, és ha korábban az írógépem mellől se igazán akartam elmozdulni, akkor a klaviatúra és a képernyő elől még kevésbé. A kitárulkozó nagyvilág és a magam számára teremtett webes jelenlét tökéletesen kielégített, a teljesség benyomását keltette bennem. Pedig akkor még nem esett különösebben nehezemre kisétálni a városba, felkeresni a kedvenc kirándulóhelyeket. Mégis, néha már azt is elmulasztottam, ami nélkül korábban nem múlhatott el a november, amikor is családom tagjainak bejelentettem: „Akkor most elmegyünk őszt nézni!” Ez nagyjából abból állt, hogy derűs időben meg kellett látogatnunk Nevicke várát. A hegyi út fölött összeboruló fák sárga, rőt, vörös levelein átszűrt napfény ilyenkor szabályosan felgyújtja a két tónussal sötétebb avart, más-más valőrű foltok csúsznak egymásra, a sötétebből kibomlik a világosabb, a fényes áttűnik a matton, itt-ott még belopódzik valami zöldes élénkség, a fatörzsek pedig szinte hideg kékre váltanak a nagy sárgavörös forróságban. A teljes színskála ott hemzseg, nyüzsög és tobzódik az ember körül, még a spektrométerhez szokott szobatudós is elveszti színképelemző józanságát és részegülten fekszik bele a lángoló avarba, hogy a feje fölötti mobil levélmozaikot az ég ólomüveg-berakásának gondolhassa.
Jó néhány éve, hogy ezek a rituális és kicsit öncélú ősznézések sorra elmartak, mert én végképp felköltöztem a manzárdunkból nyíló virtuális világba.
Mégis: úgy háromévenként megkívánom a hegyek látványát. Hiába tudom hajszálpontosan, milyen látvány fogad majd, ahogy kicsit magasabbra érünk az Ung völgyében, hiába ismerem kanyarról-kanyarra, emelkedőről emelkedőre azt az utat, amely a Latorca völgyébe vág át egy kisebb hágón keresztül: mégis oda kell mennem, oda kell vitetnem magam, mert a szemem össze akarja vetni az emléket az élő képpel. Végig kell hordoznom a tekintetemet az itt még szelíd gerinceken, követnem kell az emelkedő és ereszkedő íveket. Szükségem van a Kárpátok szinuszgörbéjére. Ha csak nagyritkán is, de éppen ehhez kell hozzáigazítanom az állandóság és a változás bennem rezgő műszerét.
Nem jó tél közepén születni. Leginkább azért nem, mert ennek egyenes folyományaként születésnapozni is januárban kell. Jönnek a vendégek, és az előszoba fogasa leszakad a sok súlyos cucctól. Hozzák a túl drága a virágot, sajog belé a szív, hogy pár nap alatt elhervad egy kisebb vagyon. És amikor kikíséri őket az ember, hosszan kell álldogálni velük, amíg a súlyos télikabátokat, bundákat újra magukra húzzák. Az ülő vendég jó, az álló és az ajtóban búcsúzkodó elviselhetetlen. Januárban kivált.
Ennél már csak az rosszabb, ha az évforduló is kerek. Nem elég a nyomasztó évtizedek súlya, az emberre még a téli sötétség is ránehezedik, homlokába lógnak a súlyos fellegek.
De hát miért kellene ostoba dátumokhoz ragaszkodni, miért ne játszhatnánk ki az évszakok szigorúságát? Miért is ne lehetne az én születésnapom egy kellemes nyárvégen? Vagy… miért ne lehetne a hegyekben?
A legérdekesebb, hogy a barátaink egyáltalán nem lepődtek meg a furcsa meghíváson: autózzunk fel az Ung völgyében Perecsenyig, vágjunk át a Latorca völgyébe, kicsit álljunk meg a kis hágó környékén hegyet nézni, aztán hazafelé valami megfelelő vendéglőben költsük el a születésnapi ebédet.
Így is lett. Szabályosan felköszöntöttek augusztus közepén, öt hónappal a tényleges dátum előtt, kaptam ajándékot és nyári áron vett virágot, néztünk hegyet kellemes ingujjas melegben és ragyogó napsütésben, aztán koccintottunk és ebédeltünk egy kellemes ruszin vendéglőben. A pincérnő annyira nem az irodalmi ukránt beszélte, hogy még a kötőszavait sem értettem, ellenben a pisztrángot igazán finomra sütötték, egészen különleges ízeket kevert hozzá a mustáros mártás, friss volt a sör, minőségi a bor, és a feketekávéba sem lehetett semmilyen indokkal belekötni. Mindez egy olyan városkában, ahol évtizede még a talponálló étkezdében az alumínium tálcán pultig menekített és ugyancsak alumínium kanállal a konyhából áradó zsírszag miatt sebesen behabzsolt borscs jelentette a gasztronómiai élvezetek netovábbját.
Barátaink igen jól érezték magukat, velünk együtt sóhajtottak fel búcsúzáskor: milyen szép dolog is ilyen kellemes nyárvégen tölteni be az ötvenet.
*
Ha agyonlőnek se tudtam volna megmondani egy hónappal ezelőtt, mi az a keresőmarketing meg a keresőoptimalizálás. Ez azonban nem akadályozott meg abban, hogy be ne nevezzek és teljes erőbedobással be ne szálljak az első magyar keresőoptimalizáló versenybe. Mivel amatőrök számára is érthető volt a versenykiírás, ízibe kaptam magam, elsők között jelentkeztem.
A dolog lényege a következő.
A versenyt az nyeri meg, akinek a honlapja ez év december 31-én éjfélkor az első lesz a Google internetes keresőnek a „pillangószív” kifejezésre adott találati listáján. A meghirdetés pillanatában ez a nagy keresőrendszer egyáltalán nem ismerte a pillangószívet, egyetlen árva találatot sem kínált. Ami nem is csoda, mert nem igazán van (volt) ilyen magyar szó, habár képzése teljesen szabályos. Nos, ehhez képest, amikor e sorokat írom, azaz egy szűk hónappal a verseny indulása után a Google az interneten több mint félmillió pillangószíves oldal előfordulását jelzi. És én amatőrként, hályogkovács honlapkészítőként – egyelőre – benne vagyok az első tízben.
A hatalmas találatszámot, amely ezek szerint év végére akár a több milliót is elérheti, az magyarázza, hogy az erőpróba nemcsak azoknak a szakembereknek a fantáziáját indította be, akik értenek a keresőoptimalizáláshoz, vagyis tudják, hogyan is kell felépíteni egy honlapot ahhoz, hogy valamely keresőkérdésre adott találati listán minél előrébb kerüljön (ennek, mint megtudtam, igen nagy a kereskedelmi jelentősége: ha valaki cipőfelsőrész-készítőt vagy befektetési tanácsadót keres és az internetet hívja segítségül, akkor nagy valószínűséggel rákeres a kifejezésre, és az elsőként kínált honlapokat megnézve választ szolgáltatást, ad le rendelést; aki feljebb van a listán, sokkal jobbak az esélyei – nagyjából ez a keresőmarketing lényege), hanem lelkes amatőrök százait és ezreit is mozgósította. Vajon a mi kis honlapunk, webhelyünk, blogunk, amelynek eddig semmi köze nem volt ezekhez a furmányos tudományokhoz, s amelyen eddig még véletlenül sem használtuk az idétlen pillangószív kifejezést, vajon annak melyek az esélyei? Hová kerülünk a listán, ha egy cikkünkbe beleírjuk ezt a szót? S ha ezt adjuk címnek? Ha magát a honlapot erre a névre kereszteljük?
A világhálót intenzíven használó emberek alighanem kíváncsiabbak az átlagosnál. Akik pedig valami okból saját honlapot tartanak fenn, vagy még inkább, akik ilyet készíteni maguk is megtanultak, azokra jellemző a vállalkozó szellem, a kísérletező kedv, a kreativitás. Így aztán a magyar interneten két hét alatt szabályos a pillangószív-láz tört ki, tömegével készülnek az új oldalak és portálok, indulnak az új blogok, alakulnak a virtuális társaságok. A listát pillanatnyilag a Pillangószív Fun Klub honlapja vezeti…
Elképzeltem a fényes jövőt. Sorra veszik fel az áhított nevet cserkészcsapatok, nőegyletek, szabadidőklubok, lesz majd ilyen nevű aprósütemény, parfüm, focicsapat, rockzenekar, autómárka, üzletház és lakópark. Schobert Norbert és Moldova György vitába keveredik a Pillangószív TV-ben amiatt, hogy mindkettejük könyve a Pillangószív címet viseli, Pomogáts Bélát felkérik a Pillangószív Közalapítvány elnöki tisztségére, Széles Gábor és Princz Gábor közösen megalapítja a Pillangószív Bank Rt-t, Orbán Viktor elindítja legújabb népi kezdeményezését, a Magyar Polgári Pillangószív Konzultációt, Gyurcsány Ferenc pedig bejelenti az Új Pillangószív kormányprogramot. A Parlament egyhangú szavazással megváltoztatja az Alkotmányt és Solyóm László az újév első napján bejelenti a szenzációs hírt: Magyarország államformája mostantól: pillangószív.
Az ukrán kormány is csak azért alakult meg ilyen nehezen, mert a bűvös szó szláv megfelelőjét egyelőre nem találja a Google.
Megjelent: Mozgó Világ, 2006/szeptember.