Balla D. Károly
Úgy tűnik, új kormánya élén a magyar miniszterelnök nemcsak az államigazgatás legfontosabb meglévő és most létrehozott gócait rendeli maga alá, és nemcsak a belső és külső pénzforrások felhasználását kívánja közvetlenül felügyelni, hanem a nemzetpolitikát is magához vonja, ezen belül pedig gyökeresen átalakítja és más alapokra helyezi az országos ügyeket ugyan kevésbé érintő, de a magyarságstratégiában mégis jelentős szerepet játszó, a határon túli nemzetrészek fennmaradását és fejlődését célzó támogatási rendszert.
A bejelentést, hogy megszűnik a korábban a magyar-magyar egyeztetés legmagasabb szintű fórumának hirdetett Magyar Állandó Értekezlet, feltehetőleg levegőhöz sem jutva fogadták egyes főállású főmagyarok, de mire felocsúdhattak volna, azt is meg kellett tudniuk, hogy megszűnik védbástyájuk, a Határon Túli Magyarok Hivatala is. Ezzel együtt átalakul a struktúra egésze, a Külügyminisztérium alól a nemzetpolitikát átigazolják a Gyurcsány Ferenc bizalmi emberének számító Szilvásy György vezette Miniszterelnöki Hivatalhoz, felügyelője pedig a külügy jelenlegi helyettes államtitkára, Gémesi Ferenc lesz, MeH-szakállamtitkári tisztségben.
Kiszivárogtatott értesülésekből már a hivatalos bejelentés előtt sokan tudni vélték, hogy a nemzetpolitikai ügyeket irányító és koordináló csúcsszervezet a MeH-en belül a július elsejével megalakuló Nemzetpolitikai Főosztály lesz. Részben ez utóbbiba olvad bele a megszűnő HTMH úgy, hogy Komlós Attila elnöknek is távoznia kell, s a hivatal apparátusának mindössze töredékét veszi át a tényleges munkát végző Főosztály.
Nem maradnak érintetlenek a mostani pénzosztó közalapítványok sem. Bizonyára megszűnik az Illyés Közalapítvány és a Szülőföld Alap szellemkép-kettőse, de lehet, hogy a többi, gyakran párhuzamos feladatokat ellátó, közpénzekből gazdálkodó szakalapítvány sem marad érintetlenül (Új Kézfogás, Apáczai, Arany János…). És akkor még mindig ott vannak a minisztériumi határon túli főosztályok.
Az új koncepció részét képezi a szándék, hogy a döntéshozásban részt vevő határon túliakat a jövőben ne a politikai pártok és érdekvédelmi magyarságszervezetek delegálják, hanem szakmai rátermettségük és függetlenségük alapján történjen a beválasztásuk egy a magyarországi szakemberekkel közösen alakítandó grémiumba, amelynek feladata az egyes szakterületek stratégiai céljainak az egyeztetése lenne.
Ahogy Törzsök Erika, az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány igazgatója, az új nemzetstratégia alapelveinek egyik kidolgozója fogalmaz: „Olyan átlátható mechanizmusok jöhetnek létre, amelyekben nem a pártfinanszírozás őrzi a rezervátum mozdulatlanságát, ehelyett előre meghatározott nagyságrendű forráshoz juthat bárki, bármelyik szervezet, amely – és aki – pályázik és egyben garantálja az adott cél minőségi megvalósítását. Világosan meghatározott keretek lesznek – a hatékonyság ellenőrzésével. A rezervátumpolitikának, ha úgy tetszik, a paralimpiáknak vége. … A mentális határokat nem a bezárkózás és elkülönülés bontja le. A fizikai határokon pedig utakat kell építeni, ezekhez kevesebb bürokrácia, szimbólum és több aszfalt kell.” (Magyar Hírlap, 2006. jún. 21. cikk)
Mint tudjuk, Törzsök Erika korábban elnökként maga is vezette a HTMH munkáját, így valószínűleg ismeri működésének visszásságait. Megszólalt a kérdésben egy későbbi elnök, Lábody László is (ő jelenleg az Új Kézfogás vezetője), aki szerint a nagy közalapítványok összevonására lenne szükség, mert a több mint 10 évvel ezelőtt kialakított struktúra változtatásra szorul. Állítása szerint jelenleg 22 csatornán keresztül történik a határon túli magyarság anyagi támogatása (Magyar Rádió honlapja, cikk).
Tudtommal nem készült arról felmérés, hogy a határon túli magyarság támogatására szánt források hány százalékát emésztik el, élik fel ezek a párhuzamos apparátusok jelentősnek mondható működési költségeikkel, s mekkora hányad jut tényleges támogatásra. Amely utóbbi még mindig nem a cél közvetlen megvalósulását szolgálja, mert a határon túlra kerülve újra jelentős részét elviszik, elköltségezik az ott működő szervezetek, szövetségek, irodák, alkuratóriumok. Megfordul a szólás: így lehet elefántból egeret csinálni.
Ennek vetnek most véget az új intézkedések.
Én pedig talán, nagyon óvatosan, akár össze is dörzsölhetem a tenyeremet. Hiszen évek óta azt szajkózom írásaimban, hogy a kialakult támogatási rendszer rossz, mert nem hatékony, mert megosztó jellegű, mert klientúra épül rá, mert nem érték- és teljesítmény-orientált, mert csökkenti a határon túliak problémamegoldó-készségét, mert demoralizál stb., stb., végső soron többet árt, mint használ. Egészen mostanáig úgy tűnt, hogy erről ugyan nagyjából mindenki tud, de a szakemberek figyelmeztetései ellenére a tényleges döntési jogkörrel felruházottak semmit sem tesznek ellene, mégpedig azért nem, mert a legfelsőbb politikai szinten nincs változtatási szándék.
Nem is lehetett ilyen szándék, mert a jobboldali kormányok a nemzeti mítoszok és szimbólumok mögé bújva építgették a támogatáspolitika diszfunkcionális (de nagy szavak kíséretében a belpolitikai harcokban is hivatkozható) rendszerét, a baloldali kormányok pedig nem merték lebontani, nehogy a nemzetietlenség velük szemben amúgy is megfogalmazódó vádjához alapot nyújtsanak. Ehelyett igyekeztek a rossz struktúrát a maguk érdekérvényesítő céljaiknak alárendelni; nem is eredménytelenül.
Nem gondoltam volna, hogy egyszer eljutunk a bebetonozott állapotok és viszonyok felszámolásáig, az elhibázott stratégia visszavonásáig, s hogy remény mutatkozik arra: gyakorlatilag minden tiszta lappal induljon.
Persze azért illúzióink ne legyenek. Csak a megvalósulás és eredményes működés igazolhatja a nagy átalakítást. Annyi azonban bizonyos, hogy ebben az ügyben is megmutatkozó radikális fellépésével Gyurcsány Ferenc alaposan belecsapott a nemzeti lecsóba. Sejtésem szerint a pirosas lé sokaknak ráfröccsent nemcsak a fehér ingére és sötét öltönyére, hanem a hivalkodó nemzetiszín pántlikájára is. Eltart egy ideig, amíg letisztogatják róla.
Megjelent: Népszabadság, 2006. július 6.