Balla D. Károly
nagyanyám temetéséből
csak arra a kavicsra emlékszem
ahogy a cipőm alatt megcsikordult
és hogy nagyon nyomta a talpamat
és már egy perc múlva
kifejezett fájdalmat okozott
akkor még leléphettem
odébbállhattam volna
de azt hittem majd elmúlik
majd csak megszokom
hogy ott van a talpam alatt
de a nyomás egyre élesebb lett
már sajgott, szúrt, mintha
mezítláb állnék rajta
egy nagyon éles kavicson
szinte már átdöfte a cipőt
a bőrt a talpamon
belesajdult a bokám
és a szúrás húzódott
fel a lábamon
ekkor már nem tudtam leállni
görcsösen ráfeszültem
szinte rányársalódtam a kavicsra
és bénult kínnal vártam
hogy vége legyen
hogy valaki véget vessen ennek
az elviselhetetlen helyzetnek
de a pap sokáig beszélt
és amikor befejezte
a kántor énekelni kezdett
a gyülekezet tétován követte
csak apám mesterkélten odaadó
és nagybátyám kellemesen muzikális
hangja emelkedett a dünnyögés fölé
az embereket te meg hagyod halni
az semmi
de hagyod
hogy kavicsok szúródjanak fel
a talpuktól egészen az agyukig
igen, a kavics ekkorra
már behatolt az elmémbe
kitöltötte a koponyámat
kőeszem lett kőgondolatokkal
és még mindig nem tudtam
se lelépni, se odébb állni
meredeztem a kavicson
mint valami archimédeszi ponton
a mindenség sarkkövén
pedig csak egy kavics volt
a szokottnál kicsit élesebb
emlékszem rá
semmi másra
a nagyanyám temetéséből
(2003)
Megjelent: Parnasszus, 2003/Ősz