Ajtó, denevérrel

Balla D. Károly

Amikor szeme elé emelte kezét

és tenyerén átsütött a nap

vörösen égette át a fény

az ujjak közét és a véknyabb részeket

a vastagabb helyek bíbor derengésében

pedig látszottak a csontok

milyen véknyak

csodálkozott

ezekre a csenevész ágacskára épül a keze

csoda, hogy el nem törnek kézszorításkor

vagy amikor erősebben megragadja a kilincset

hogy belépjen a legfontosabb helyre

mert tudja

a gyenge fogás nem elég

kívülrekedhet

ha nem nyomja le a kilincset elég határozottan

aztán már hiába is kopogtatna vagy dörömbölne

többé nem nyílik az ajtó

szóval amikor a szeme elé emelte a kezét

és tenyerén átsütött a nap

körberajzolva a csontok ágbogát

akkor hirtelen eszébe jutott

soha nem tapintott finomabbat

mint annak az alvó denevérnek a hasán

a selymes szőrzetet

amely éppen

a legfontosabb ajtó fölött függeszkedett

nem riadt fel jöttére

engedte hogy ujjbögyével

hasán érintse a szürkés szőrt

kicsit megrándult de aludt tovább

fejjel lefelé aludt a fontos ajtó fölött a böregér

és ő tudta hogy akkor

akkor egyetlen egyszer

kivételesen nem kell erősen megragadnia a kilincset

mert puszta érintésre is megnyílik előtte

a denevér-álmodta világ.

Megjelent: Mozgó Világ, 2008/6.