Balla D. Károly
Éva feketében,
testére feszül a gyász,
szobrot áll fölötte a csend,
magányára így vigyáz,
Éva fehérben,
szörnyű a fehér magány,
az árnyak elkerülik,
s ő megméri magát magán,
Éva átlátszó,
de megtörik benne a fény,
s ha visszapattan, tudhatod,
Éva most kemény,
a világra vicsorog,
tombol, toporzékol,
kezdesz félni,
pedig nincsen baj,
csak azért üvölt,
mert nem tud még beszélni,
Éva tűzben,
cölöphöz kötve a máglyán,
s te nem tudod,
boszorkány-e,
eretnek
vagy áldozati bárány,
Éva most szürke,
a tüzet-járt hamu színe szemében,
hontalan lépked idegen földön:
tudja: ez sem az Éden.
(1980)