Balla D. Károly
[az alábbi definíciók a Forrás szerkesztőségének a felhívására születtek, a 2002-es nyári számukban közreadott Hiánylexikon számára. Néhány kivétellel valamennyi meg is jelent a folyóiratban. -- A definíciók egy részét már meglévő aforizmáimból írtam át szócikké. -- Szép számuk utóbb változatlan vagy átdolgozott formában bekerült Szembesülés c. regényem Hiánylexikon-definíciói közé.]
Abszolút csend Számomra a legtisztább, maximális intenzitású csend a következőképpen állítható elő: Beethoven IX. szimfóniájából ki kell gyűjteni az összes szünetjelet és a világ legjobb zenekarával, nagyszámú kórus közreműködésével összefüggően, egyvégtében előadni. (Lásd még: Hiány IV)
Agnosztosz theosz (hatványozott hiány) A görögök az ismeretlen istennek a Panteonban üres talapzatot állítottak. Többszörös áttételek révén megalkotott hatványozott hiány! A bölcsen ravasz görögök ugyanis nemcsak egy valóságban nem létező, „elsődleges hiányú” világot szerkesztettek meg mitológiájukkal, amelynek megalkotottsága révén izzó intenzitást adtak, hanem ezen belül és ezen felül még csavartak kettőt a fikción: a képzetes létező részeként létrehozták a képzetes hiányzót, Agnosztosz theoszt, az ismeretlen istent, és hogy még hatványozottabb legyen „a hiány jelenvalósága”, üres (!) talapzatot állítottak neki. Az az üresen hagyott hely a talapzaton, az számomra az abszolút hiány, a Semmi apoteózisa. (Lásd még: Hiány I-IV)
Anyag Keletkezését vagy megszűnését, örök és végtelen voltát vagy végességét, meglétét vagy hiányát sem cáfolni, sem bizonyítani nem tudjuk. És ugyanígy vagyunk más bölcseleti alapfogalmakkal: Eszmével, Léttel… A materialista világnézet felől szemlélve az idealizmus éppoly képtelenségnek látszik, mint az idealizmus felől nézve az anyagelvűség. Az objektivizmus oldaláról a szubjektivizmus őrültségnek hat, de ugyanez érvényes visszafelé is. Bármelyik filozófiai rendszer is próbálja a másik tarthatatlanságát bizonyítani, ezt a bizonyítást saját fogalmai, saját igazságai és összefüggései révén teszi, és a művelet végeredménye nem a másik rendszer képtelenségét, hanem sajátjának a zárt felépítettségét igazolja. (Lásd még Világnézet)
Árvaság Nietzsche apám, se anyám.
Barátság Ha senki sem akad, akit vérig sérthetnél, akkor nincsenek igaz barátaid.
Biztonság A legtipikusabb érzés Kárpátalján: a biztonsághiány. A világnak ebben a sarkában minden megtörténhet – de mindennek az ellenkezője is. Ha pedig hosszú időn át semmi sem történik, az kelt csak igazi pánikot! (Jaj, mi fog történni!)
Cenzúra Az irodalmi művek értékét megnövelő speciális erő. Megfigyelésem szerint a lágy diktatúra idején Kárpátalján született költemények sokaságát a cenzurális körülmények emelték fontos, jelentős alkotássá. Ma ugyanezek a versek – felhajtó erő hiányában – sután vergődnek a porban.
Ceruza Apámnak már soha nem lesznek olyan grafitceruzái! --- Anyám bátyámat egyedül nevelő özvegyként nem vette komolyan pattanásos arcú fiatal kollégája közeledését. Hogy valami ürügyet találjon a szóba elegyedésre, apám minden nap vett egy különlegesen jó minőségű ceruzát a képzőművészek számára fenntartott üzletben, és ezzel somfordált oda anyám íróasztalához: „Babika, nézze, milyen kiváló puhaceruzát vettem, próbálja csak ki!” Kipróbálta, húzott vele pár vonalat, leírt egy szót, aztán visszaadta azzal, hogy valóban remek portéka. Másnap „Babika nézze, milyen kitűnő keményceruzám van…” Sorra kerültek a félpuha, félkemény, két, három és több M-es minőségek, anyám egyre kelletlenebbül vette kézbe őket, aztán, amikor talán már a tizedik írószerszámot kellett volna megcsodálnia, a felé nyújtott irónt a nyitott ablakon át kihajította a papkertbe. Apám kicsit megsértődött, de megértette, hogy újítani kell udvarlási módszerén. Ekkorra fiókja már tele volt jobbnál jobb ceruzákkal, amelyeket, miután elhasználódtak, már csak ímmel-ámmal pótolt. Azóta se volt ceruzából ilyen gazdag készlete.
Cezúra A korrektorok szótárából hiányzó szó. Ha egy szövegben a szerző ezt a kifejezést használja, biztos lehet benne, hogy a korrektorok cenzúrára vagy ceruzára javítják, és nyomtatásban így fog megjelenni.
Élet értelme 1. Az élet értelme önmagáért valóságában, azaz a hétköznapi értelemben vett „értelem” hiányában rejlik. Az élet oly módon tartalmazza önmagán belül önnön „értelmét”, hogy az utóbbi különválasztva kimutathatatlan és vizsgálhatatlan. 2. Akikből hiányzik az élet értelmének meghatározhatóságába vetett hitt, időnként feltűnően értelmes életet élnek, míg az élet értelmének megszállott keresői gyakran értelmetlenül elfecsérlik életüket.
Emberhez méltó körülmény Az emberhez méltó körülmények hiánya idővel az embert méltatlanná teszi emberhez méltó körülményekre.
Érték „A társadalom tagjainak többsége által elfogadott értékek” a művészetben leggyakrabban értékhiányukról ismerszenek meg.
Európa 1. Európáról az az utolsó hiteles hír, hogy elrabolták (Bajor Andor nyomán) 2. Észak az északiaké, Dél a délieké, Nyugat a nyugatiaké, Kelet a keletieké. Európa pereme Európa közepén található. (Józsa T. István nyomán).
Fekete lyuk A hiány legköltőibb attribútuma. A fekete lyuk olyan tér és olyan idő, amelyben nincs tér és nincs idő; az a valami, ami lényegét tekintve semmi. Az önmagába visszasemmisült önmaga. A fekete lyukban a Minden nincs és a Nincs van.
Globalizáció Ismert, sejtett, félt veszélyei mellett egyedülálló előnyét, semmi mással össze nem mérhető hozadékát abban látom, hogy a szabad választás lehetőségét adja meg mindenkinek: kíván-e abban a vallási, kulturális, nyelvi, etnikai, szokásbéli entitásban megmaradni, amelybe beleszületett, avagy másikat, számára kedvesebbet, vonzóbbat, alkatának, ízlésének megfelelőbbet választ magának, netán egyikből ezt, másikból azt, harmadikból amazt kiemelve alakítja ki a maga identitását. Az ilyen választási lehetőség hiánya talán elősegítheti a kollektív tudat megtartását, de nem szolgálja a személyes tudat szabadságát. Az éhes ember szabadsága ugyanis nem annyiban áll, hogy jóllakhat, hanem abban, hogy a lehető leggazdagabb étlapról választhat ízlésének és pillanatnyi hangulatának legmegfelelőbbet a jóllakáshoz. Aki a sertéspörköltet szereti, az amúgy sem fog helyette homárt rendelni, aki viszont éppen homárt enne, annak semmilyen „hovatartozás” se írhassa elő a kötelező pörköltet.
Gyökér 1. Gyökértelen vagyok, mint a zászló nyele (Horváth Elemér nyomán). 2. Gyökerek? Miféle gyökerek? Nekem szárnyam van. (Ismeretlen forrásból)
Hagyomány Akkor szoktunk a hagyományról beszélni, amikor vagy túl sok van belőle, vagy amikor hiányát szenvedjük. Ebben a tekintetben a hagyományt akár a fürdővíz hőmérsékletéhez is hasonlíthatnánk: ha éppen megfelelő, nem törődünk vele, de ha vagy hideg, vagy forró, akkor lázasan csavargatni kezdjük a keverőcsapot. A fürdővízzel azonban sokkal kényelmesebb helyzetben vagyunk, semmint a hagyományokkal, mert egyrészt magunk állíthatjuk be olyan melegségűre, amilyenre szeretnénk, másrészt pedig nincs tudomásunk arról, hogy a szomszéd éppen milyet szeret és kever magának. A hagyomány kérdése így hát inkább a kollektív fürdőzéshez áll közelebb, ahhoz az alkalomhoz, amikor sokadmagunkkal ülünk egy medencében és vagy éppen megfelelőnek találjuk a közös vizet, vagy pedig úgy érezzük, híja van melegségből vagy hidegségből. Jó esetben több medence is van a fürdőben, ha az egyikben fázunk, átmegyünk a másikba, ha ott meg elönt a forróság, akkor egy harmadikba. Megfelelő mennyiségű medence megléte esetén bizonyosan megtaláljuk a magunk számára legmegfelelőbbet. Ebben a medencében csupa magunkhoz hasonló ízlésű embert találunk, azokat, akiknek a hőérzékenysége, melegigénye, fázékonysága pontosan a mienkkel azonos, így valószínűleg szóba is elegyedünk velük, megbeszéljük, milyen jó kis medence ez a mienk, milyen remek a víz, mi épp így szeretjük, nem igaz? Igen ám, de valamilyen rejtélyes okból nem elégedünk meg a magunk medencéjének a dicséretével, hanem elrettenve mesélni kezdünk a többiről. „Voltál a hidegben? Hát az valami szörnyű! Miféle emberek lehetnek, akik ott úszkálnak!?” Szó szót követ, és előbb-utóbb arra a következtetésre jutunk, nincs rendjén, hogy itt másféle medencék is vannak, belátásra kellene bírni az abban lubickolókat, megértetni velük, hogy csak a mi medencénk hőmérséklete az egészséges, az üdvözítő, és akik másféle vizekhez ragaszkodnak, azok megsértik a fürdő szellemét, idegen szokásokat követnek, nagyjából és egészében gazemberek és árulók. Követelni kezdjük, hogy saját emberünket nevezzék ki fürdőmesternek, olyan megbízható és elkötelezett valakit, aki minden medencébe a mi vizünket engedi. --- A kárpátaljai magyar irodalom egyetlen langyos vizű medencéből áll, így a választási lehetőség permanens hiányát legfeljebb azzal enyhíthetik a fürdőzni kívánkozók, hogy vagy a gőzölgő befolyó csap, vagy a túlfolyóluk közelébe húzódnak. (Lásd még: Vízhiány és küldetés)
Halál I. A halál annak az összesített hiánynak a tudomásulvétele, amelynek részei már az életben is jelen voltak.
Halál II. Úgy döntöttem, addig nem halok meg, amíg városomban hiányoznak azok a temetkezési lehetőségek, amelyek megfelelnek elvárásaimnak. Mindenképpen szeretném elkerülni, hogy oszló tetemem a nyirkos földbe kerüljön, így meg kell várom, amíg Ungváron mód nyílik a hamvasztásra és arra, hogy hamvaimat a levegőben szórják szét – mert hát attól is irtózom, hogy látogatható sírhelyem legyen. Amilyen lassan kapnak nálunk lábra a nyugati civilizációban bevett szokások, lehet, hogy hosszú életű leszek a földön.
Haza Ha a kárpátaljai magyar költő azt írja, hogy „haza” – akkor a tényleges haza hiányára gondol. Szótárában ez a fogalom a hontalanság metaforája.
Hiány I. (elsődleges) Valamelyik mexikói vagy perui kősivatagban fedeztek fel bizonyos ábrákat, amelyek évezredekkel ezelőtt keletkezhettek, és amelyek csak a magasból – repülőgépről – láthatók. Ezek az ábrák a hiány révén jöttek létre. A vonalakat ugyanis nem úgy jelenítették meg valakik (az itt nem érdekes, hogy kik) a kőtörmelékekkel teleszórt sivatagban, hogy – például – hasonló méretű szikladarabokat egymás mellé, egy vonalba helyezték volna, hanem – ellenkezőleg –: több kilométer hosszú egyenesek mentén eltávolították a vonalak útjából a kisebb‑nagyobb köveket. A sivatag egésze a spontán kialakult „rendetlenség” és esetlegesség képét mutatja, csupán a kívánt ábra vonalai válnak ki ebből a káoszból azáltal, hogy hiányok sorozata kirajzolja őket. Másik példa: H. G. Wells hőse, a Láthatatlan ember úgy tette magát láthatóvá, hogy tetőtől talpig felöltözött és a ruhából kilátszó (illetve éppen hogy ki nem látszó) testrészeit körbefáslizta. Így a szem számára nem létező valóságot a környezet egy másodlagos és voltaképpen teljesen jellegtelen „közlés”, a ruha és a fásli révén észlelhette, és nem kételkedett abban, hogy magát az embert látja.
Hiány II. (önállósult) Oresztészben az eltávozott Elektra után maradt hiány önálló életre kelt. Kialakultak a tulajdonságai, szokásokat vett fel, megszólította Oresztészt és vitába szállt vele. Tudott kedves lenni és képes volt a haragra, megsértődött és hagyta magát kiengesztelni. Adott és kért, elfogadott és visszakövetelt. Végül olyannyira beágyazta magát mindennapjaiba és annyira intenzív lett a jelenléte, hogy Oresztész többé nem vágyott a hús-vér Elektrára: az Elektra-hiány jelleme lényegévé égett, és ez fontosabb lett számára bármiféle beteljesülésnél.
Hiány III. (kitölthető) Örkény István: Üres lap. Kazimir Malevics: Fekete négyzet. Kurtág György: Némajáték. A pontosan tudott valamiben keletkezett hiány jól elképzelhető, behelyettesíthető a létezők ismerete alapján. (Lásd még: Abszolút csend)
Hiány IV. (szerves) József Attila Eszmélet c. remekének elemzése során Nemes Nagy Ágnes jutott arra a következtetésre: ebben a költeményben nemcsak a leírtak a lényegesek, hanem legalább annyira az is, amit a költő elhallgat. Egy monumentális görög oszlopcsarnok sem csupán oszlopai révén az, ami: lényegéhez tartozik a hiány, az oszlopok térfogatát többszörösen felülmúló üres tér. Vagy: Szentkuthy Miklós írja a Prae-ben: „Minden mű kifejleszti organikus „nem ez a mű”-párját”; másutt kifejti, hogyan lehetséges „az irodalom lényegi impotenciáját” úgy alkalmazni „termékeny optimizmussal”, hogy „az állandó hiány-kíséretet és másság-kontinuót pozitív harmónia-alkatrésszé” tegyük, miközben a Nem-et éppúgy belevonhatjuk „a mű területébe, ahogy a Panteonban is volt pozitív oltára az »ismeretlen istennek«.” Az is Szentkuthy, aki „végtelen, de agyontagolt mozgó semmi”‑ről, „gazdag mértani semmi”‑ről, „dogma‑hálózatos semmi”‑ről és „ezerrezgésű semmi”‑ről ír. A hiány ez esetekben a létezővel szerves egészet alkotva ismerszik meg.
Hiány V. (hatványozott) Agnosztosz theosz
Hit 1. A hit nem egyéb, mint a világban és önmagunkban tapasztalt égető hiányok feltöltésére tett egyik kísérlet. (Lásd még: Isten I.) További kísérletek neve: Tudomány, Művészet. 2. A hit hiánya a hiányba vetett hitet jelenti. 3. Hinni kényelmes. Tudni hasznos. Kételkedni szükségszerű.
Homály Ki tudná eldönteni, hogy a homályból a világosság vagy a sötétség hiányzik-e nagyobb mértékben?
Identitás Azok foglalkoznak mások identitásával, akiknek részben vagy egészen megbomlott vagy hiányzik a sajátjuk.
Idő Az emberi tudat az idő tengelye mentén halad. Haladtában béna értetlenséggel szemléli, hogy kevés az idő, hogy nincs elegendő idő. Holott az idő örök és végtelen, azaz minden mennyiségben rendelkezésünkre kellene állnia. Nyilvánvalóan a szemléletünk hibás, ha hiányoljuk azt, ami végtelen.
Igaz A dolgok vagy önmagukban igazak, vagy sehogy. Dolgok viszont önmagukban nincsenek. Így hát semmi sem igaz.
Irodalmi folyóirat Fogalom, amely újra hiányzik a kárpátaljai magyar irodalomból. Az 1944-től 1989-ig tartó hiányt követően a rendszerváltás hajnalán létrehozott Hatodik Síp a tizedik évét is nehezen érte meg, 2000-ben még megjelentek az 1999-es évfolyam számai egyetlen összefoglaló kötetben, két éve azonban a szerkesztőség nem jelentkezett új számmal. Az 1993-ban alapított Pánsíp utolsó nyomtatott száma 1999-ben jelent meg, ezt még három almanach követte, majd a Pánsíp véglegesen felköltözött a világhálóra. A Véletlen Balettet Kárpátaljáról elszármazott fiatalok alapították 1999-ben Budapesten és a szülőföldön maradt szerzők egyes műveit is publikálták benne. Az évi két lapszám 2001-ben egyetlen megjelenésre redukálódott (és az az egy is műfordításokat közölt!). Úgy tűnik, a folyóirat-nélküliség a régió jellegzetességeként válik ismét stabil állapottá, és elsősorban nem a megjelenéshez szükséges objektív feltételek szűkösségét, hanem a résztvevőknek (író>szerkesztő>kiadó>terjesztő>olvasó) az irodalmi lapra irányuló igényét, illetve ezen igény hiányát is híven tükrözi.
Isten I. 1. Nem hiánya mutatja-e fel leghívebben a Jelenvalót? 2. Isten a leggazdagabban konstruált és legnagyobb műgonddal szerkesztett hiány. (Lásd még: Hit) 3. Isten egészíti ki a Valamit Semmivé. (Lásd még: Semmi)
Isten II. (ismeretlen) Agnosztosz theosz
Isten legabszurdabb hiánya Uram, add, hogy ma se szoruljak istenhitre.
Kárpátaljai magyar irodalom 1. Annyira van és annyira nincs, mint Mátyás király okos leányának az ajándéka. Addig van, amíg a kosáron rajta a fedél. Ha levesszük a fedelet, hogy megnézzük, miben is áll, milyen a jellege, akkor elröppen, mint a sosemvolt madár. 2. Annyira van és annyira nincs, mint a zsiráf az állatkertben először járó egyszeri ember számára; két órán át szemléli tüzetesen, majd magabiztosan kijelenti: márpedig ilyen állat nincsen. 3. A kárpátaljai magyar irodalom olyan szóösszetétel, amelyben már csak a jelzőknek van jelentősége, a jelezett szó elvesztette értelmét.
Kétely Állandósult és harmonikus hiány, amely lehetővé teszi, hogy a tudatunk üregeibe befolyó ismeret és az ezzel arányosan mennyiségben belőle kifolyó bizonyosság állandó egyensúlyban legyen.
Kettős kötődés Határon túli magyar értelmiségiek önámító fogalma, amellyel az egy biztos kötődés hiányát igyekeznek elfedni. Valójában helyzetüknek és alkatuknak megfelelően az alábbi változatok valamelyike érvényes rájuk nézve: 1) az elsődleges (kisebbségi) kötődésüket mindig is a másikkal (többségivel) szemben, annak hatásai ellen védekezve erősítik és gyakorolják; 2) elsődleges kötődésük meglazult, vesztett jelentőségéből és a második lett számukra dominánssá – gyakorlatilag feloldódtak a többségi kollektív identitásban, azaz megtörtént a részleges vagy teljes asszimiláció; 3) két pad között a szék alá estek, kulturális és nyelvi szakadékba hullottak, identitásuk kiüresedett; 4) sajátos helyzetük azt eredményezte, hogy felülkerekedtek a választási kényszeren és a kötöttségeken, sikerült feloldódniuk valamely magasabb szférában, egyéni identitásuk a legkülönbözőbb forrásokból táplálkozik, miközben nem származási helye, hanem értéke, személyiségüknek leginkább megfelelő volta alapján elégítik ki intellektuális igényeiket. Lásd még: globalizáció
Könyv Mint köztudomású, a meg nem jelent könyvek jegyzékét tartalmazó könyv sem jelent meg.
Küldetéstudat Kárpátaljai magyar költők szériatartozéka. Hiánya születési rendellenességre, elfajzásra vagy árulásra utal.
Magyarságtudat Mintha egyre inkább hiányoznának egészséges megnyilvánulásai. Olybá hat, mintha a melldöngető önteltség és az ajkbiggyesztő-vállrándító negáció között semmi sem lenne. Mintha magyarságunkat csak üvöltve túlhangsúlyozni vagy fitymálva lekicsinyellni lenne lehetséges és nem kínálkozna mód arra, hogy „csak úgy” megéljük. Vajon hogyan szakadt pólusokra magyarságtudatunk, ki hitette el velünk először, hogy büszkének kellene lennünk arra, ami született adottságunk – és ki hitette el, hogy szégyellnünk kellene? Nem végletesen abszurd dolog-e, hogy magyarok vitatják egymás magyarságát, és nem tragikus-e, hogy ebben a viszálykodásban néha már azt érezzük: jobb lenne nem lenni magyarnak?
Művészet A kreatív intellektus kísérlete arra, hogy olyan hiányokat töltsön meg művekkel, amely hiányok a belehelyezett művektől válnak igazán feltűnőkké.
Nosztalgia A nosztalgia személyiségünk leltárhiánya. Valamit véglegesen elvesztettünk, és amit szereztünk helyette, azt érzelmi értékét tekintve kevesebbre becsüljük a veszteségnél.
Pilinszky Amióta nincsen, kétségesebb a csillagok helye az égen.
Posztmodern hiányérzet Hol volt, hol nem volt – és azóta sincs sehol.
Potyomkin-falu A kárpátaljai magyar szervezetek és intézmények által folytatott azon látszattevékenységnek az összefoglaló neve, amely alkalmas a tényleges teljesítmény hiányának az elfedésére, és amely révén a különböző magyarországi támogatások hatékony felhasználását a kívülállók és a támogatók számára demonstrálni lehet. Ennek a falunak a díszlet-homlokzatai között zajlanak azok a szemlék is, amelyek során a támogatók képviselői megtekintik az elért eredményeket. Végigvonulnak a főutcán, felnéznek az ablakokra, amelyekből a hivatásos kárpátaljai magyarok integetnek, erősen kapaszkodva a díszletpárkányokba, miközben lábuk a semmiben kalimpál. A látogatók elégedetten visszaintegetnek és úgy tesznek, mintha nem látnának a falak mögé.
Precizitás A hanyag ember mindig készségesen és precízen megfelel arra a kérdésre, hogy most vajon miért nem tudott precíz lenni.
Régi idők Hová lett, hová lett, nem látni, nincs nyoma, / eltűnt, mint dédanyám színezüst lornyona.
Remény Az emberi génekbe kódolt képesség. Hiányában életünk első tudatos cselekedete az öngyilkosság lenne.
Semmi A Semmi két részből áll. Az egyiket úgy hívják, hogy Valami, a másikat úgy, hogy Isten. (Lásd még: Isten, Fekete lyuk)
Semmi apoteózisa Agnosztosz theosz
Státustörvény A státustörvény nem más, mint a hiányérzetétől szenvedő vasárnapi apuka ajándékcsokoládéja, amellyel a gyerek garantáltan elrontja az étvágyát, a mama pedig megharagszik érte.
Szabadság A szabadság a lélek képessége. Akiből hiányzik, korlátok híján is örök fogságban él. Akiben elegendően sok van belőle, semmilyen lánccal nem lehet rabságba kényszeríteni.
Szélcsend Ha szél nem fújna, vitorla sem kellene.
Szembesülés Hosszabb ideje dolgozom egy hiányregényen. Olyan könyvnek szánom, amelynek van fülszövege, előszava, terjedelmes jegyzetapparátusa, monografikus utószó-tanulmánya és a mű keletkezését naplószerűen rögzítő Werkje – éppen csak maga a regény hiányozna belőle. Az a regény, amely bizonyos szempontból az ógörög Oresztész-Elektra-történetek modern parafrázisa. A fiatalember Oresztész két egymásnak ellentmondó szellemi örökség közt őrlődik: a zeuszi hatalommal szembeszegülő Agamemnon (a Költő) példája és a lojalitást túllihegő Egiszthosz (a Kultúrpolitikus) apai szigora egyaránt vállára nehezedik. Az erkölcsi útvesztőben Elektra mutatja fel számára a követhető magatartásformákat, miközben szembesülésre készteti őt hol a külvilággal, hol a múlttal, hol a jelennel - és leginkább önmagával. Ezen szembesülések hátterében ott húzódnak a szerelmi szálak, a barátságok, a folyton átalakuló emberi viszonylatok, sőt: a közelmúlt történelme is. A Szembesülés ugyanis voltaképpen kulcsregény. A görög nevű hősökben az 1970-es, 80-as, 90-es évek Kárpátaljájának közismert figurái: írók, képzőművészek, újságírók, politikusok, később fontos közéleti szerepet játszó fiatalok jelennek meg; azok, akik egy sajátos magatartás-tengelyen helyezkednek el: a hatalom túllihegett kiszolgálásától a higgadt lojalitáson és passzív rezisztencián át a nyílt opponálásig. Oresztész a több alakban megjelenő Elektra révén avatódik be ebbe a világba, és beavatódása mértékében maga is részesévé, később alakítójává válik az eseményeknek. Mielőtt azonban elsodorná a közélet, felmorzsolnák a mindennapok, életének egy váratlan fordulata hozzásegíti ahhoz, hogy jövőjével is szembesüljön és egy önmagára nézve érvényes, a személyiség autonómiáját megőrző értelmiségi magatartás révén megalkossa a maga szintézisét. A regény voltaképp ennek a szintézisnek az eredménye, írói összefoglalása – a hiány eszközeivel. (Lásd: Hiány IV)
Szülőföld Az, amiről a határon túli magyarok azt gondolják, hogy helyettesítheti a hiányzó hazát.
Tapintathiány Még mindig jobb egy társaságból angolosan távozni, semmint mindenkitől érzékeny búcsút venni – és maradni.
Tehetség Kárpátalján ott tartunk, hogy íróink legtöbbjének már aprópénzre sincs mit váltania.
Teljesítmény A valódi teljesítmény hiányát leginkább a megvalósítás érdekében tett erőfeszítések részletes előadásával lehet elkendőzni. (Lásd még: Potyomkin-falu)
Természet Civilizációs ártalmak közepette a természet lágy ölére vágyunk, ám kimozdulva alighogy elkezdjük élvezni az érintetlen természet harmóniáját, azonnal hiányolni kezdjük kedvenc fotelunkat, a melegvizes csapot és a televíziót.
Tudomány A megismerésben keletkező hiányok eltüntetésére tett azon kísérlet, amelynek során a globális ismerethiányok apróbbakra oszlanak, az kis részlethiányok pedig általánosakká állnak össze.
Utas és holdvilág Talán egyetlen olyan kedves könyvem, amelyet mindig a közkönyvtárból kell kikölcsönöznöm, mert nincs meg sajátomban. A hiány bosszantó, mert számtalanszor adódott már úgy, hogy ezt, éppen ezt és csak ezt a könyvet szerettem volna felütni, hogy beleolvassak, talán csupán rápillantsak egy névre, egy szóra – ennyi is elég, és máris felidéződne bennem az a hangulat, amelyet első olvasásakor érzetem. A dolog azért érdekes, mert tőlem voltaképpen idegen a nosztalgia, nemigen szoktam visszarévedni régi dolgokra, visszavágyni régi helyekre, helyzetekbe. A Utas által legelőször, több, mint húsz esztendeje kiváltott érzésről azonban azóta sem tudtam lemondani, és időről időre szükségem van arra, hogy újra beleringatódjam egy könnyű gondolán ennek a különös világnak a sikátorai közé, amely világról már soha nem fogom tudni megállapítani, mekkora részben Szerb Antal a „felelős” érte, és mekkorában kései kamaszkorom végletes érzelem- és gondolatvilága. --- Mint öntudatos szovjet egyetemistához egyáltalán nem volt illendő, tiltott filozófiák iránt vonzódtam, meg-megmártóztam az egzisztencializmusban, és az Utas, ez a halál-fogalom süppedékes talajára épített különös regény, amely helyenként akár a Heidegger-féle egzisztencialista halál-felfogás irodalmi interpretációjának is tűnhet, pszichém legmélyére hatolt. A „saját halálnak” mint valami átélhető, már-már szexuális kéjt okozó beteljesülésnek, végső és teljes önmegvalósulásnak az appercipiálása persze – és ezt talán Szerb Antal is sugallja – csak valami misztikus-metafizikus téridőben, a valóságtól végletesen elvonatkoztatott szellemvilágban képzelhető el, abban a szférában, amelybe e modern kor európai átlagembere aligha kaphat bebocsáttatást. Nem kaphat, mert erre nem teszi alkalmassá sem pragmatikus világi neveltetése, sem a zsidó-keresztény eszmevilág értékrendje, amely nem hogy a halált nem tekinti az egyén sajátjának, hanem még az életét sem, s az elmúlás problematikáját úgy véli megoldani, hogy a földi életet átmeneti állapotnak tekintve a beteljesülést az isteni szellemmel történő újraegyesülésben és a roppant kétes hitelű majdani feltámadásban jelöli meg. Ellenben az a halál, amelyről Mihály és Waldheim – az Utas főhőse és barátja – az etruszkok vallására hivatkozva beszél, az valami – prüdériánk számára felfoghatatlan – erotikus mozzanat, a nemzés-foganás-születés aktusához hasonlatos „visszaszületés”. --- Én akkor épp egy végletes, irracionális szerelem hullámhegyei közt éltem, és ahogy a regényben a halál már-más azonos a szerelemmel, úgy az életben ez a szerelem már-már azonossá vált számomra a halállal: meghalt bennem a báb és kiröppent belőle a pille. A szárnyamra akkor rakódott hímport, igen, azt keresem az Utas lapjain, hiányaimmal küzdve valahányszor kikölcsönzöm a közkönyvtárból.
Ünnep Az én életemből hiányzik az ünnep szentsége. Lehet, hogy rosszul neveltek, lehet, hogy ilyen az alkatom, de az is meglehet, tudatos öncsonkító kegyetlenséggel én irtottam ki magamból évtizedekkel ezelőtt. Nevetségesnek találok minden kerek évfordulót (hiszen csak azért „kerek”, mert történetesen tízes számrendszerben számolunk), sőt, maga az évforduló is csupán naptári rendszerünk következménye. Hogy egyik vagy másik napot ilyen alapon jelesebbnek gondoljuk a többinél, az számomra épp olyan ostobaság, mintha az elemek periódusos rendszerében különlegesen megbecsülnénk az 50. vagy 100. elemet. Saját születésnapomat is egyre kényszeredettebben veszem tudomásul, már régóta nem nekem, hanem környezetemnek van igénye a számontartására.
Velence Ahogy elhagyták a teret, arra lettek figyelmesek, hogy a kőburkolat csatornanyílásaiból felfelé buzog a víz, némelyik körül már takaros tócsa keletkezett – de akkor ennek nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget. Elindultak az egyre szűkebb, majd helyenként újra kiszélesedő sikátorok útvesztőjében (az írónak azonnal eszébe jutottak a Szerb Antal-regény – Utas és holdvilág – ide vágó mondatai). Ami a szemük elé tárult, az egyszerre volt csodálatos és irtózatos. A vízre épült esti város hangulatát semmi addig tapasztalthoz nem találták hasonlatosnak, de amit a sok különleges szépség nyújtott, azt a még több rútság visszavette. Először a szörnyű kirakatok ijesztették meg őket. Már szinte minden becsukott, és a szórakozóhelyeken, kávézókon és a néhány élelmiszerbolton kívül csak az üveg- és más dísztárgyakat árusító üzletek tartottak nyitva. Ezekben leginkább színes üvegből formázott vásári portékák sorakoztak iszonyú mennyiségben: üveg gondola, üveg Szent Márk templom, üveg Doge palota, üveg emberfigurák, üveg virágok és üveg állatok (köztük még delfin is), sőt: természetes nagyságú üveg gitár. A másik riasztó látvány: a sötétbe burkolózó emeletek. Míg világos volt, nem tűnt fel, hogy a gyönyörű paloták mind lakatlanok. Este nem gyúlt fény a sok helyütt bedeszkázott ablakok mögött, nem könyököltek ki egymásnak átkiáltó asszonyok a párkányokra, nem teregettek ruhát a sikátorok fölött átívelő kötelekre. Egyáltalán: Velencéből hiányoztak a velenceiek – nem ők hangoskodtak az éttermek teraszán, nem ők ültek duhajkodva a gondolákban, nem ők kerülgették minden sarkon az utcakőre terített lepedőkről bőrtáskákat kínáló szerecseneket (megannyi velencei mór!), mint ahogy a ráérősen sétáló rendőrök sem őket védték az erőszakos árusoktól. Jószerével csak a „személyzetet” gondolhatták helybélinek, de biztosnak tűnt, hogy a kereskedők nem az üzleteik fölött laknak, hogy a pincérfeleségek nem két sarokkal odébb várják haza spagetti-vacsorára a családfőt, s hogy a téren ügyes portrékat sikerítő művészek nem velencei padlásszobákban számolják össze az aprópénzt, amelyre aznap váltották tehetségüket. Nem: a süllyedő várost már elhagyták a lakói. --- Mire visszaértek a Szent Márk térre, már teljesen besötétedett. A látvány, amely elébük tárult, egyszerre volt gyönyörű és iszonyú. Csaknem az egész teret víz borította. A csatornanyílásokból, mint valami artézi kutakból, egyre buzgott fel a tengervíz. Mindenütt mezítlábas turistákat lehetet látni, akik lábbelijüket kezükben tartva gázoltak a korábbi tócsákból összefüggővé duzzadó, bokáig érő tavacskákban, amelyek felszínén remegve, össze-összetörve tükröződtek a kivilágított homlokzatok; ott vonaglott s hullott darabokra lábuk előtt a Szent Márk templom, hogy aztán nagyszerű vonalai újra egymásra találjanak az elsimuló felületen. Vízben álltak az éttermi székek, a rajtuk ülő vendégek teljes nyugalommal társalogtak és fogyasztották rendelésüket. A kis pódiumokra rendelt zenészek még száraz lábbal muzsikálhattak – s ezt mintha most még elszántabban, intenzívebben tették volna. „Tiszta Titanic” – mondta a másik lelkész. Ott is az utolsó percig játszott a zenekar. --- Az írónak végigfutott a hátán a hideg. Persze tudta, hogy a tengeri dagály múltával a víz majd visszahúzódik, a képzete mégis az volt, hogy Velence süllyedése nem évszázados folyamat, hanem itt, most nyeli el a tenger az Adria királynőjét, most emészti el az enyészet, s a fölé habzó tajték örökre eltemeti majd mindazt, amit a szellemtörténet számára jelentett. Az Európát elsirató Márai valamelyik sora jutott eszébe, aztán az Atlantisz-mítosz, végül meg – lépteit szaporázva – némi megnyugvással ismerte fel a szokásos szorítást a gyomorszája táján. Szorongani végül is, állapította meg, bárhol lehet a világon. --- Pánik nélkül, inkább valami illetlen blazírtsággal, a dolgok egyformasága és megváltoztathatatlansága feletti lemondással hagyta el a süllyedő világot. --- A vaporetto visszafelé más útvonalon, a Canal Grandén szállította őket a külváros felé. Az éjszakai Velence közelképe kifejezetten egy kísértetváros benyomását keltette. A súlyos, halott, lakatlan tömböket csak itt-ott világította be egy-egy fuldokló étterem, szálloda ragyogó portálja. Ám a belső helyiségek padlója láthatóan egy kevéssel itt is mélyebbre került a küszöbök előtt hullámzó víz szintjénél. A kivilágított, fényesebb helyek közeiben elhagyott, csöndbe és homályba burkolózó csodálatos paloták sorakoztak mindkét oldalon – ha a bejáratukban állt volna valaki, térdéig, derekáig ért volna a víz. Kihaltaknak, sötéteknek mutatkoztak a sikátorok is, amelyekbe mélyen beláttak a tovahaladó vízibuszról. Velence már megadta magát az elmúlásnak.
Világkép Aki már próbálta, meggyőződhetett róla: világkép nélkül szabadabban lehet élni, mint birtokában. Az ember ifjú korában arra törekszik, hogy minél pontosabb, határozottabb, tisztább képe legyen a világról. Érett fővel már azon munkálkodik, hogy megszabaduljon tőle.
Vízhiány és küldetés A feleségemnek kifejezett fürdetéstudata van. Amint estefelé végre folyni kezd a víz a csapból, azonnal megfürdeti a családját.
Többségük megjelent: Forrás, 2002/júl-aug.