Könyves Kata
„Nyelvében él a nemzet” - Széchenyi István szállóigévé nemesedett mondását gyakran idézzük, mint a magyarság megmaradásának alapvető kritériumát. A nemzet azonban több is, mint az egy nyelven beszélők közössége. Ernest Renan francia író szerint a közös múlt, az emlékek, az áldozatok, a győzelmek, gyakran a közös gyász, az események egy szólamra hangolt átélése, az együttmaradás szándéka kovácsolja ki a nemzettudatot. A nyelv pedig eszköz, a nemzettudat ápolásának eszköze. A nemzet, a nyelv és a kultúra (és ezen belül az irodalom) közötti kapcsolatoknak azonban lehetnek eltérő formái. Philip Roth amerikai, George Orwell angol, James Joyce ír, Yann Martell kanadai, J.M. Coetzee dél-afrikai író, nyelvük mégis közös: az angol. (Churchill szellemes definiciója szerint az angol és az amerikai két testvérnemzet, amelyeket csak a közös nyelv választ el egymástól.)
Sütő András és Fodor Sándor Erdélyben, Dobos László és Grendel Lajos a Felvidéken, Végel László és Gion Nándor a Vajdaságban, Balla D. Károly és Vári Fábián László pedig Kárpátalján élnek és alkotnak, mindannyian magyarok, és mindannyian magyarul írnak. És akkor még nem szóltunk Márai Sándorról és Wass Albertről, a „tengeren túli” magyar irodalom két világító tornyáról. Ők - és szerencsére még sokan mások - az egységes, ám többszólamú magyar nemzeti irodalom prominens képviselői, akik számunkra nem a „határon túliságot”, hanem a „határok fölöttiséget”, a magyar géniusz egyetemességét jelképezik. Irodalmunk egy és oszthatatlan: nincs „határon inneni” és „határon túli” magyar irodalom. (De hát akkor hol a határ? Kissé idétlen szójátékkal azt mondhatnánk, hogy a határ Londonban van. Mármint Határ Győző, a magyar irodalom nagy öregje.)
A földrajzi határokat a pártatlan és bölcs természet, a politikai határokat pedig a győztesek érdeke, nem ritkán bosszúszomja hozza létre. Sokan ismerik e régi anekdotát: „Halljam, hol éltél, merre jártál, mit műveltél a Földön” - kérdezi Szent Péter a mennyország kapujában toporgó lelket. „Hát, én az Osztrák-Magyar Monarchiában születtem, ott jártam iskolába. Aztán rőfös segéd lettem Csehszlovákiában, később pedig saját boltot nyitottam Magyarországon. Utána hosszú éveket robotoltam a Szovjetunióban egy kolhozban, majd nyugdíjasként haltam meg Ukrajnában.” - sorolja a lélek. „Hát akkor, fiam, te valóságos világutazó voltál, mint a Marco Polo!” - álmélkodik Szent Péter. „Szent Atyám, én? Egész életemben ki sem tettem a lábam Ungvárról!”
Nos, Balla D. Károly kárpátaljai író, költő, szerkesztő és „virtualizátor” (Isten éltesse sokáig!) is konokul ragaszkodik szülőföldjéhez. Következzék rövid önéletrajza: „Soha nem laktam másutt, mint Ungváron. A születésem utáni évtől kezdve még a ház is ugyanaz. Minden más megváltozott körülöttem; nagyrészt magam is. Jobb költők az én életkoromban már rég halottak voltak: éveim számát egy ideje 50-re kerekítem fel. A könyveimét 20-ra. Amennyi ezeknek a híja, épp annyi a többletem, ha azt mondom: 30 éve publikálok és 25 éve jelent meg az első kötetem. 1989-től vagyok szabadúszó - és néhány éve talán szabad is. Hibáim az erényeim és erényeim a hibáim. Annyi a hendikepem, hogy páholyból nézhetem a világot. Nagy sikereim kis kudarcokból állnak össze; és sikerek sorozata rajzolja ki fiaskó-életemet. Félő, nem leszek már sem Nobel-díjas csillagász, sem világhírű jazz-gitáros. Összefoglalható világnézetem és behatárolható identitásom sem lesz már soha.”
Balla D. Károly nem készült írónak, 22 éves koráig fényes fizikus-karrierről álmodott, az egyetemen a tömegvonzás newtoni egyenleteit tanulmányozta elmélyülten, de aztán lelkének tér-idő szerkezetét rabul ejtette az irodalom gravitációja. A newtoni alma nem esett messze a fájától, hiszen Balla D. Károly édesapja, Balla László a kor népszerű írója-költője és jóval kevésbé népszerű irodalompolitikusa volt. Az atyai példa mindkét (pozitív és negatív) irányban hatott: Balla D. Károly éppúgy a míves szavak mesetere lett, de elvből kerül mindenféle csoportosulást, szervezetet, egyletet, politikai vagy ideológiai elkötelezettséget. Kilépett, ha volt honnan (pl. a budapesti Írószövetség), vagy be sem lépett. Balla D. Károly független, öntörvényű személyiség, „magános és magányos farkas”, nem tűr béklyókat, nem szereti, ha beskatulyázzák: „...író vagyok, ezen minden jelző (határon túli, kisebbségi, kárpátaljai) csak szűkítene, rontana.” Az írót művei alapján kell megítélni, az eredetigazolást meg kell hagyni a harmadkézből vásárolt autóknak. Neki nem gyökerei vannak, hanem szárnyai - mondja büszkén. A kritikusok és a pályatársak egy része összeférhetetlen, nehezen kezelhető embernek tartja, ezzel ő is tisztában van, amikor egészséges öngúnnyal állapítja meg: „Kétség kívül integráló személyiség vagyok. A kárpátaljai magyar írótábort például sikerült egységbe kovácsolnom. Igaz, hogy magam ellenében…” Balla D. Károly nagy „találmánya” az internetes „virtuálé”, az Ungparty nevű magánhonlap. A Gutenberg-galaxis magyar csillagai talán halványabban ragyognak Kárpátalján, mint másutt, ezen felül az ukrán hatóságoknak sajátos vámfilozófiai elképzelései vannak az írott szó kereskedelméről, ezért Balla D. Károly az író és olvasói közötti interaktív kapcsolat „menedzselésére” a messze átjárhatóbb, korlátok nélküli elektronikus galaxist választotta. Az internet a szabadon áramló gondolatok szivárványhídja, amelyen a Kárpát-medence magyarjai „vízum” nélkül közlekedhetnek. Balla D. Károly honlapjának szerteágazó ösvényein barangolni mindenki számára kivételes élmény.
Néhány héttel ezelőtt jelent meg Balla D., Károly legújabb könyve, címe: „Szembesülés”, alcíme: „121 argumentum egy regényhiány környezetéből”. A könyv nem regény, inkább egy nem-regény, egy antiregény, nincs klasszikus szerkezete, nincs az idő tengelyére felgubancolt cselekménye, nincs linearitása. Alföldi Jenő irodalomkritikus elismerően írja: „A Szembesülés …sziporkázó szellemmel, véresen komoly játékossággal megírt műfajegyveleg a regényelmélet, az alkotáslélektan, a műhelymunka, az alkotásra fordított válságállapot, az aforisztikus bölcselet, a paradox gondolkodás és főleg a mindig új kérdésekbe botló önismereti működés jegyében…A könyvet nem lehet letenni, amíg el nem olvastuk. Ritkán válhatunk ennyire társszerzőjévé egy remekműnek.”
És hogy mit hoz a jövő? A mozgásában korlátozott, ám a szellem szárnyain szédítő magasságokban röpködő, briliáns tollú Balla D. Károly erre is tudja a választ: „A jövő már megtörtént. Csak én még nem éltem akkor.”
Megjelent a solymári Apáczay Csere János Művelődési Ház könyvtári honlapján 2005-ben (már nem érhető el)