Balla D. Károly
Visszamehetnék iskolámba, indulhatnék a Pincesoron vagy a Füzes felé, ahogy kedvem tartja, kellemes alternatíva, eldönthetem, a járdaszegély lapos köveit számoljam-e lépéseimmel vagy a kisvasút talpfáit, de ha egyiket sem választom, kerülhetek a belváros, a másik híd felé, legfeljebb kicsit elkésem, lekésem a tizedik, huszadik, huszonötödik érettségi találkozót, egyikre sem mentem el, nem értették, mi az, nem vagy kíváncsi a többiekre, hogy mi történt velük, de igen, nagyon kíváncsi vagyok, lennék, lehetnék, ha nem így, nem most, hanem eddig is folyamatosan, ám mit lehet megtudni egy érettségi találkozón, ki tud megnyílni, kitárulkozni a tíz, húsz, huszonöt éve nem látott osztálytársak és vadidegen házastársaik előtt, mit mondhatnánk egymásnak, mi fér bele abba a három órába, mi fér bele, ha elosztjuk harminc fővel, elosztjuk tíz, húsz, huszonöt évvel, mi marad, semmi sem marad, pár suta gesztus, ügyetlen színlelés, nekem bizony nagyon jól megy, nekem bizony nem megy olyan jól, mint neki, mint másoknak, akik nem úgy, mint én, de én így is boldog vagyok, de én mégsem vagyok boldog, nekem szép családom van, én elváltam, de azóta, azóta bizony, és te, én dolgozom, nekem nincs munkahelyem, én most keresek állást, én találtam állást, engem műtöttek, az enyém még él, az enyém meghalt, tudsz róla valamit, igen, áttelepült, de állandóan hazajár, áttelepült és soha nem jár haza, én is, persze, már folyamatban van, nem, én soha, miért is mennék, jó itt nekem, megvan mindenem, a gyerekek, persze, hogy nekik már jobb legyen, az enyém most felvételizik, az enyém nősül, férjhez megy, már két unokám van, hogy nekik könnyebb legyen, hogy ne kelljen végigcsinálni, mintha bármit is megtehetnénk helyettük, mintha helyettünk bármit bárki is megtehetett volna, mintha amit kaptunk, nem vesztettük volna el sokszorosan, mintha nem azt becsülnénk, amit mi magunk, akár jó, akár rossz, a miénk, mert magunkévá égetik az évek, de ezt már nem, nem, ezt nem lehet tíz, húsz, huszonöt év után, csak valami suta gesztust, ügyetlen színlelést, alkohol gerjesztette nagyotmondást, nagyothallgatást, nagyon örülök, hogy, és arra emlékszel, amikor, persze, hogyne emlékeznék, vagy dehogy emlékszem, teljesen mindegy, senkit nem a másik emlékezése érdekel, soha nem a másé, csak a magáé, a magadé, hogy minek tudsz még utánanyúlni, mit tudsz elfogadni vagy megtagadni tíz, húsz, huszonöt év múltán, bezzeg akkor, akkor bezzeg úgy, bezzeg azt, bezzeg én, bezzeg te, nem úgy, mint most, mint ezt, mint itt, nem úgy, ahogy a maiak, hja bennünk még volt elszántság (nem volt), kitartás (az sem), szorgalom, akarat, összetartás (egyik sem) akkor, akkor igen, akkor még, de ma már, na, inkább hagyjuk, hát nem, ezért nem érdemes, ezekért az üres szavakért, hogy otthon aztán még annyit se tudjak róluk, mint annak előtte, csak az ügyetlen színlelést, a tíz, húsz, huszonöt évet kézlegyintéssé alacsonyító gesztust, nem, semmi értelme, nekem ne adjanak számot semmiről, meg se kíséreljék, én sem adok, nem akarok semmit bizonyítani senkinek, és irtózom attól, ha mások akarnak nekem, de az utat, azt igen, az utat el lehet dönteni, hogy végig-e a Pincesoron a járdaszegély lapos köveit számolva, vagy le a Füzesbe, a kisvasút talpfáin felemás bicegéssel, jobbal kettőt, ballal egyet vagy fordítva, vagy egyesével elaprózva, vagy kettesével szökellve, egészen a hídig, vagy mégse, inkább a belváros felé, kis kerülővel át a másik hídon, legfeljebb elkések, lekésem a tizedik, huszadik, huszonötödik érettségi találkozót, hogyhogy téged nem érdekel, hogyhogy nem vagy kíváncsi, nem, erre nem vagyok, ugyanitt élek, ugyanitt lakom tíz, húsz, harminc éve, aki akart, megtalált, akit akartam, megtalálhattam volna, ehelyett most egy este alatt ugyan mit lehetne, az ember dönt, választ, hogy ki fontos neki, mások is döntenek, hogy én fontos vagyok-e nekik, ez így tisztességes, de hogy egy ostoba évfordulón, ugyan, nevetséges, fölösleges, csak a rossz szájíz maradna, de az utat, igen, azt el lehet, azt el kell dönteni, hogy a Pincesor, vagy a Füzes, vagy a mindent megoldó kerülő.
Megjelent: Eső, 2003/Ősz