Constellation, Cupola, Delay, All the way to the end, Eternal order (Mobile, Search, With a hole in the middle)

Károly D. Balla

Constellation

Cupola

Delay

All the way to the end

Eternal order (Mobile, Search, With a hole in the middle)

Mike Starkweather, Alistair Dunraven, Makkai Ádám fordításai

Megjelent:

IN QUEST OF THE 'MIRACLE STAG': THE POETRY OF HUNGARY, VOL. II., Edited by Adam Makkai, Budapest, Chicago, 2004.

A versek magyar eredetije:

Balla D. Károly

KONSTELLÁCIÓ

    Mintha csak köveit igazítaná.

    Fokot fűz fokra, szemet ölt szembe

    a berácsozott síkban,

    hogy hosszabb legyen a lánc.

    Bekeríti a menekedést.

    Igen, talán kész.

    Meglazítja a gallérját.

    Letörli homlokáról a sót.

    Ajka szélét harapja, de már nem változtat semmin.

    Mintha lakna. Lakna valahol,

    és nem csak helye lenne itt, a korán jött éjszakában.

    Megfigyeli az együttállást.

    Ahogy fedésbe kerül

    a fényes és a fényesebb.

    Ahogy összefolynak az életlen optikában.

    Hogy aztán kettővé vesszenek,

    külön a fényes főisten

    és külön a fényesebb szerelem.

    Pedig nem köti semmi. El is mehetne.

    Csak ezt az állást itt, ahogy a kövek összeigazítva.

    Meg a fókuszált lencséket,

    ahogy behozzák az elérhetetlent.

    Egy másfélét kezd.

    Koccanva pördülnek a csonton a számok.

    Ha most hetet dob, akkor

    itt alszik a távcső alatt.

    Igen.

    Elhelyezkedik.

    Betakarózik a csillagtérképpel

    és feje alá igazítja a csukható dobozt

    a maradék kövekkel.

Kötetben: Konstelláció

KUPOLA

    Látja, a végtelen kifehérített arcán a kusza barázdák

    madarak reggeli röptét követik,

    amint elválnak egymástól, majd zaklatott gócokba gyűlnek,

    megemelik és a széleken felhajlítják a síkokat.

    Hallja, ahogy zajló folyón a jégtáblák éle összekoccan,

    akár az idő kimerevített pillanatai ütköznek egymásnak

    két egymásra játszott némafilmen.

    Az olvadó havon áttűnik az út sárgás agyagja,

    mozdulathoz tapad a tömeg, elbizonytalanítja lépteit.

    Tudja, amiben megkapaszkodhatna, az már elsüllyedt a múltban,

    hiába nyúlna utána, hadonászó keze csak a hiány íveit rajzolná

    ebbe a vizenyős koratavaszba.

    Érzi, nem tud továbbmenni.

    Hátramaradt lábát még előbbre húzza, ránehezedik,

    kicsit inog előre és hátra, majd megállapodik,

    mint az egyensúlyát visszanyert bábu.

    Az ezüstös kupolára mered és megbékélve

    felnyitja görcsbe szorult öklét,

    mielőtt összecsuklana.

     Kötetben ezen a címen: Amikor összecsuklott

KÉSLELTETÉS

    Látod a maradékot

    amint idejét tölti

    látod a fehér kvarcban a sárga csontot

    sárga csontban a fehér meszet

    ahogy egymásba hatolnak

    Még utánuk nyúlhatnál

    megállíthatnád az ereszkedést

    időről időre

    homokból kihúzhatnád a csontot

    csontból kivonhatnád a meszet

    örökös lehetne a késleltetés

    Másra mozdulsz

    melledről leszaggatod a kiváltság jegyeit

    homokban csont leszel

    a csontban mész

    fehérben sárga

    a sárgában fehér

    velük ereszkedsz

    magadba hatolsz

    szisszenve beszakad

    lejár a haladék

Kötetben: Késleltetés

EGÉSZEN VÉGIG

    Mögötte jár az éjszakában. Megvárja az utcasarkon.

    Amíg a házmestertől elköszön. Amíg a nővérnek beüzen.

    Amíg az üres edényeket kiküldik. Aztán tovább, végig,

    egészen végig.

    Tüzet kér tőle. Nézi a sárga lángot. Köszönöm,

    de nem dohányzom.

    Levelet ír neki. Nem tudja a címét. A nevét sem ismeri.

    Négyrét hajtja az üres papírt. Beteszi a borítékba.

    Áll a postán a kisablak előtt. Sokan vannak előtte.

    Nem kerül sorra.

    Felhívja egy fülkéből. A számokat csak úgy, találomra.

    Ha lenne érméje. Ha lenne kártyája.

    Ha lenne vonal.

    Ha lenne a fülkében telefon.

    Álmodik vele. Hogy mögötte jár az éjszakában.

    Hogy tüzet kér tőle az utcasarkon.

    Levelet ír a házmesternek. Felhívja a nővért.

    A kisablak előtt nem dohányzik.

    Vár, amíg az üres edényeket kiküldik.

    Végig, egészen végig nincs vonal.

Kötetben: Egészen végig    

ÖRÖKREND

(triptichon)

    Mobil

    Halkan lép a kockaköveken, nehogy felkeltse a gyanút.

    Hogy nem is ő lépked itt, valaki más oson titkos célja felé.

    Egy bűzös lépcsőházon át a nincs is padlásszobába.

    Ahol megteheti végre. Ahol hozzáláthat.

    Előbb lesodorja az asztalról a felborult hamutartót,

    a ragadós poharakat, a rosszul összehajtott újság alaktalan halmát.

    Aztán előveszi öblös táskájából a részeket.

    Óvatosan kirakja mindet sorban maga elé.

    Aztán egymásba illeszti, ami egymásba illik.

    Összeállítja az alakzatot.

    Megpöccenti a kis bütyköt.

    Figyeli, ahogy minden mozgásba jön.

    Az a valaki figyeli.

    Aki a bütyköt pöccintette meg.

    Aki összerakta, öblös táskájából aki elővette.

    Aki titkos céllal osont.

    Nem ő. Hanem aki mindig rendesen összehajtogatja az újságot.

    Aki elmossa a ragadós poharat, időben kiüríti a hamutartót.

    Aki nem is tudja, hogy a padlásszoba nincs.

    Akinek soha nem facsarja orrát a bűz a sötét lépcsőházban.

    Nem ő, valaki más.

    Aki nem lépett eléggé halkan

    és felkeltette a gyanút a kockaköveken.

Kötetben: Mobil

    Keresés

    Belépett, becsukta maga mögött az ajtót

    és hozzálátott.

    Előbb a polcokon kereste.

    Ahol mindennek helye van.

    Ahol betűrend szerint sorakoztak.

    De hiába,

    mert nem tudta, milyen betűvel kezdődik.

    Aztán a szekrényben kutatta.

    Ahol számozott dobozokba osztva.

    De hiába,

    mert nem ismerte a sorszámát.

    Aztán megnézte a sarokba rakott kupacokban,

    ahol méret szerint voltak egymáson.

    De nem tudta a nagyságát.

    Átkutatta a szekrény tetejére tett bőröndöt,

    amelyben minőség alapján.

    De a tulajdonságairól sem volt fogalma.

    Kereste az ágy alatt a ládában,

    de nem igazodott el a véletlen halmazokban.

    Leült kicsit, hogy kifújja magát.

    Aztán felállt és bőszen újra nekilátott.

    Lesodort mindent a polcokról.

    Kiszórt mindent a szekrényből.

    Szétrúgta a sarokba rakott kupacokat.

    Kiborította a bőröndöt és a ládát.

    De amit keresett, nem volt sehol.

    Holtfáradtan belezuhant az összevisszaságba

    és azonnal elaludt.

    Amikor felébredt,

    hozzálátott, hogy mindent visszategyen.

    A polcokra betűrend szerint,

    sorszám szerint a szekrénybe,

    nagyság alapján a kupacokba,

    a bőröndbe úgy, ahogy a minőség kívánta.

    Ami nem illet sehová,

    azt bedobálta a ládába

    és az egészet berúgdalta az ágy alá.

    Körbenézett.

    Amit keresett,

    ott hevert a lábánál.

    A zsebéből esett ki,

    miközben rendet teremtett.

Kötetben: Keresés

    Lukkal a közepén

    Amikor már nem is számított rá, megtalálta.

    Átfűzte az ujját a lukon, amit a közepén talált.

    Megforgatta, billegtette, mint búgócsigát a lassulás.

    Megnézte alulról és felülről.

    De nem látott rajta semmi különöset.

    Nyelvével is megérintette.

    Rátapasztotta a fülét.

    Gondolkodott felőle.

    De nem volt íze.

    Hangot nem adott.

    Gondolatot nem sugallt.

    Bosszúsan kihúzta az ujját a lukból.

    Amit megtalált, földre dobta,

    rátaposott

    és kemény bakancsával szilánkokra zúzta.

    Amikor már kívül volt a szobán,

    hirtelen megsajdult az ujja.

    Fájdalmában szájába vette.

    És ekkor megérezte a sosem érzett zamatot.

    Meghallotta, amit soha azelőtt.

    Feje tele lett eddig el nem gondolt gondolattal.

    Visszament, mert bántotta a lelkiismeret.

    Visszament, hogy legalább a szilánkokat összeszedje.

    Visszament, és amit olyan nehezen talált meg,

    az újra ott hevert a lábánál - sértetlenül.

    Sértetlenül hevert a lábánál,

    de már nem volt a közepén luk,

    amin az ujját átfűzhette volna.

Kötetben: Lukkal a közepén