A böszmeség kelepcéje

Balla D. Károly

A böszmeség kelepcéje

Miközben a magyar sajtó még hangos Orbán Viktor egy szűk körben elhangzott beszédének a nyilvánosságra kerülésével kapcsolatos találgatásoktól és értelmezésektől, és miközben kezüket összedörzsölve némi látható kárörömmel mondogatják a baloldalon, hogy lám csak, a jobboldal vezére is hazudozik,  most már neki is van őszödi beszéde, aközben nekem, baloldali érzelmű, liberális gondolkozású magyar embernek továbbra is igen rossz a politikai hangulatom. És hovatovább azt is be kell látnom, hogy kellemetlen közérzetem okát nem – vagy nem elsősorban – a jobboldal ilyen-olyan ügyeiben kell keresnem. Persze egyáltalán nem örülök annak, hogy a polgári és nemzeti jelzőt kisajátító oldal előretört, hogy minden közvélemény-kutatás és elemzés azt mutatja: a Fidesz elsöprő győzelemmel nyerheti a következő választást. Nem örülök annak, hogy az ellenzék népszavazások kikényszerítésével tartja sakkban a kormányt, és, kell-e mondanom, nagy aggodalommal tölt el a Magyar Gárda megjelenése, a gyűlöletbeszéd terjedése, a szélsőségesek erőszakos fellépése. Meg hát természetesen én is csóválom a fejemet a nyilvánosságra került tényleges vagy állítólagos Orbán-beszéd egyes kijelentésein, megütközöm a laikus számára is nyilvánvaló, na jó, legyek finom: ellentmondásokon.

Rossz politikai közérzetem azonban mégsem emiatt van. Hanem amiatt, hogy egy ideje nem látom, nem érzem azt a biztos platformot, amelyen állva mindezt magabiztosan elítélhetném. Ma a magyar liberális baloldal olyan súlyos belső válsággal küzd és olyan krízisbe sodorta az országot, amely – számomra legalábbis – túlságosan nagy ahhoz, hogy morális alapot érezzek a jobboldal elítéléséhez.

Hat éve kerültek kormányra azok az erők, amelyekben bíztam, s amelyektől azt reméltem, véget vetnek azoknak a negatív jelenségeknek, amelyeket a Fidesz-kormány évei alatt elharapózni láttam. Végre nem lesz hatalmi arrogancia, visszaszorul a korrupció és a klientúra-építés, pártpolitikai szempontok helyett a hozzáértés dominál majd a kormányzásban. Demagógia helyett szakértés, szimbolikus politizálás helyett racionális cselekvés, rövid önérdek helyett hosszú távú országos és nemzeti közérdek… Hogy ehelyett mi történt, azt talán fölösleges elsorolnom… Magyarországnak ma döcögő gazdasága, alig kezelhető adósságállománya és roppant korlátozott cselekvőképességű kisebbségi kormánya van, amely lényegében már elvérzett a reformokon, amely a lakosság döntő többségének a szemében elvesztette hitelességét, amely nem tudta kivívni a határon túli magyarság szimpátiáját. Aligha tehető mindezért felelőssé az ellenzék, bár kétségtelen, hogy destruáló magatartásával roppant megnehezítette a kormányoldal amúgy sem könnyű dolgát.

Külön fejezetet érdemelne a koalícióból kilépett SZDSZ magatartása. Az a párt, amely a liberális eszmények letéteményese lehetne, kormányzati kudarcot vallott és belső válságától tépázottan ma romjaiban hever, a támogatottsága olyan minimális, hogy kérdésessé vált, legközelebb bejut-e egyáltalán a parlamentbe. Kudarca egyben azt is jelenti, hogy a liberális gondolkodás kiszorulhat a magyar parlamenti demokráciából: és ez az SZDSZ bűne lesz.

Mint ahogy az egész baloldal vétkeként fogható fel az is, hogy nem volt képes okosan élni a hatalmával, hiába kapott két ciklusra is felhatalmazást a választóktól. Böszmeségével – hogy ezt a stilárisan nagyon pontos gyurcsányi önminősítést használjam – kelepcébe csalta nem csupán választóit, hanem a baloldali liberális szimpatizánsokat is.

Megjelent: Új Szó, 2008. május 31.