Balla D. Károly
A független Ukrajna két évtizednél rövidebb története folyamán másodszor esik meg, hogy az ország lakosai nem tudnak hozzájutni a saját pénzükhöz. A legutóbbi eset óta mindössze 16 év telt el: a Szovjetunió kötelékéből kiszakadt fiatal állam 1992-ben zárolta a lakossági bankbetéteket. A visszafizetés azóta sem történt meg. Ez akkor igen érzékenyen érintette a kisembereket, hiszen az intézkedés időben egybeesett a munkahelyek tömeges megszűnésével, a szociális védőháló szétszakadásával.
Idővel az ukrán gazdaság kezdett talpra állni, valamivel könnyebb lett a megélhetés, és az 1992 előtti megtakarításokból is csurrant-cseppent, született például olyan döntés, hogy a régi betétek terhére az eladósodott lakosok részben rendezhetik kommunális tartozásaikat. 2002-től aztán minden betét terhére évente (!) visszafizettek 50 hrivnyát (ez kevesebb, mint 7 euró), a múlt év decemberében pedig a miniszterelnöknek megválasztott Julia Timosenko intézkedése nyomán az egykori betétesek 1000 hrivnyára (kb. 140 euróra) lettek jogosultak a saját pénzükből. Az ukrán Vaslady arra is ígéretet tett, hogy az állam 2 éven belül rendezi az összes tartozást.
Ehelyett épp az ellenkezője történik most – természetesen a pénzügyi világválság miatt és arra hivatkozva –: a friss betéteket érintő újabb korlátozások léptek érvénybe. És újra volt mit zárolni…
Gondolhatnánk, a korábbi tapasztalatokból okulva a lakosság bizalmatlan lett a bankok iránt. Ez csak eleinte volt igaz. Nem sokáig őrizgették azonban a pénzüket az emberek a szalmazsákban. Az utóbbi években gombamód szaporodni kezdő (részben külföldi érdekeltségű) kereskedelmi bankok szép kamatot ígértek, így sokan újra betették a megtakarításaikat. Közben felnőtt egy új generáció, amelynek tagjai teljes bizalommal voltak az ukrán pénzintézetek iránt. Legfeljebb magában a hrivnyában nem bíztak eléggé, így aztán inkább beváltották valutára, és úgy helyezték el betétként.
Most ők jártak a legrosszabbul: az Ukrán Nemzeti Bank a múlt héten bizonytalan időre (állítólag csupán hat hónapra) zárolta a valutabetéteket. De erősen korlátozták a nemzeti valutában tartott összegek hozzáférhetőségét is. Bár érvényben vannak bizonyos régi és új rendelkezések a betétgaranciákról, a gyakorlatban a legtöbb pénzintézet havonta csupán egyszeri 1000 hrivnya felvételét teszi lehetővé ügyfeleinek. Ez nem csupán azokat érinti érzékenyen, akiknek megtakarítása van, hanem azokat is, akik bankszámlájukra kapják a fizetésüket (az átlagbér ennek kb. kétszerese). Eközben eléggé furcsa érzés azt olvasni, más országokban az állam korlátlan garanciát vállal a betétek teljes összegére.
A baj valószínűleg nagyobb annál, mint amit a kisember a zsebén érzékelhet. A pénzügyi válság hatalmi krízissel párosul. Viktur Juscsenko elnök a kormánykoalíciós megegyezések lehetetlensége miatt nemrégiben feloszlatta a parlamentet, később azonban, valószínűleg a Nemzetközi Valutaalap nyomásra, visszavonta rendelkezését. Az IMF ugyanis korábban az Ukrajnai helyzet enyhítésére 3-14 milliárd dolláros hitel kiutalásának a lehetőségét helyezte kilátásba, de feltételül szabta, hogy a hatalmi ágaknak együttműködést kell tanúsítaniuk és a parlamentnek jóvá kell hagyna egy válságterv-csomagot. Ám az elnöki visszakozás ellenére úgy tűnik, a parlament működésképtelen, a párt- és csoportérdekek előtérbe kerülése miatt Ukrajna mégsem tudja teljesíteni a feltételeket, így elesik a hiteltől. Megjósolni is nehéz, saját erőtartalékaiból az erős belső széthúzás közepette mire képes az ország. Csupán annyi tűnik bizonyosnak, hogy az ostor vége most is a kisember hátán csattan.
Megjelent: Új Szó, 2008. okt. 25