Balla D. Károly
Amikor a magyarságot érintő diszkriminációs lépésekről olvasok – a velem született és az évek során bennem felgyülemlett cinizmusnak hála – nemigen szoktam megrendülni. A jogos felháborodás helyett több bennem a kajánság. Kis túlzással kárörömnek is mondhatnám. Ez így persze félreérthető, ezért sietve hozzáteszem, hogy nem a kárvallott sérelmén tapsikolok. Illetve hát mégiscsak az övén, ám nem azt tartom károsultnak, aki első pillanatra annak látszik.
Azt gondolom ugyanis, hogy ha a multikulturálisnak hirdetett kolozsvári egyetemen magyar nyelvű táblák kihelyezése miatt két adjunktust kirúgnak, annak csak látszólagos kárvallottja a két magyar tanerő és rajtuk keresztül a romániai magyarság. Az igazi sérelem nem őket érte, hanem azokat, akik ezt a képtelen intézkedést meghozták, azokat, akik egy ilyen tettnek a politikai, jogi, etikai és hangulati hátterét megalapozták. Ha megvernek egy lányt Nyitrán csak azért, mert magyarul beszélt (ha valóban így történt), akkor az elsődleges sebeket ugyan ő kapta és rajta keresztül a többi magyarul beszélő, ám ennél sokkal mélyebb morális sebet ejtett önmagán az elkövető – értve ezen nem csupán a közvetlenül cselekvőt, hanem mindazokat, akik egy ilyen tetthez nyílt vagy burkolt felhatalmazást adnak.
Aki ma Európában másokat diszkriminál, az önmagát diszkreditálja. Aki mások nyelvét, nemzetét, vallását tiltja vagy hozza előnytelen helyzetbe, az a saját nyelve, nemzete, vallása ellen vétkezik. Aki fellép mások identitása ellen, az a magáét minősíti le. Aki eltagadja mások történelmét, az a sajátját ingatja meg. A nacionalizmus – szerintem legalábbis – sokkal veszélyesebb gyakorlóira nézve, semmint azokra, akik ellen irányul.
Persze a tapasztalat, főleg rövid távon, nehezen igazolja ezt az okoskodást. A drasztikus és folyamatos magyarellenesség sajnos ellehetetlenítheti az adott népcsoportot, megvonhatja lehetőségét a kollektív jogok érvényesítésére, tagjait behozhatatlan hátrányba kényszerítheti, egzisztenciális bizonytalanságba sodorhatja. A jogsérelem bizony nem vonja maga után szükségszerűen a jóvátételt, az erkölcsi fensőbbség nem váltható át közvetlen haszonra és a ma elszenvedett megaláztatás holnap még nem konvertálható át boldog érvényesülésre.
Ám a történelem kereke idővel mégis kiforogja az igazságot. A mások leigázására épített birodalom előbb-utóbb összedől, a mások kárára gyakorolt hatalom idővel megbukik, a szomszédját lenéző és javait elorzó gazda végül a saját javait is elveszíti és ő válik a leglenézettebbé.
Ilyen Lúdas Matyi-igazságosságban bízni azonban, félek, már egyáltalán nem cinikus magatartás, talán inkább bűnös naivitás. De hátha mégsem az, hátha mégis nekem van igazam, amikor szégyentelenül és pimaszul azt állítom, nem baj, hogy kirúgták a két magyar oktatót, legalább világossá vált, milyen elveket vallanak az intézkedők és milyen is valójában az a jogrend, amely erre rábólint.
Továbbá nem baj az sem, hogy a szlovák kormány minden idők egyik legabszurdabb döntését hozta: kiemelt támogatásban részesíti a tengerszint fölött 277 méternél magasabban fekvő (vagyis nem magyar) településeket. Egy ilyen döntés ugyanis nem a települések tengerszint fölötti, hanem a döntéshozók szalonképesség alatti nívóját igazolja.
Megjelent: Új Szó (Pozsony), 2006. dec. 2.