Finta Éva
Gondolatok Balla D. Károly legújabb verseskötetéről
A Hatodik Síp Könyvek sorozata 1991-ben indult. Aki az azonos kárpátaljai folyóiratot ismeri, kitalálja, kik a létrehívói és gondozói. Név szerint a budapesti Németh István és az ungvári Balla D. Károly.
Kezemben Balla D. Károly "hóban és homokon" c. legújabb verseskötete, szintén 1991-es kiadvány, de sorrendben a negyedik a sorozaton belül. Óriási teljesítménynek tartom, hogy egyazon esztendőben négy kötet kibocsátására vállalkozott a kiadó, éppen, mert tette és teszi ezt csaknem mellékfoglalkozásként, a legválságosabbnak tekinthető időkben, amikor az infláció és az elszegényedés naponta válságba sodor komoly múltú kiadványokat. Reménykedjünk, hogy Budapest-Ungvár kettős gyökérzetébe kapaszkodva nem fújja el a szél ezt a szép és sikeres vállalkozást, ami jellegét tekintve egyedülálló ezen a vidéken. A Kárpáti Kiadó gazdasági csődje ugyanis egyre reménytelenebb helyzetet teremt a terület magyar nyelvű könyvkiadásában.
Balla D. Károly jelen kötete válogatás a költő eddig megjelent verseiből. Az ungvári születésű és lakhelyű költő, író, műfordító, lapszerkesztő mintegy ego-ját, költői és emberi alkatát, fejlődési útját foglalta benne össze. "Ego sum via, veritas et vita" (Én vagyok az út, az igazság és az élet) - írhatnák e kiadvány homlokára a bibliai mondatot. Nem a költő elbizakodottsága rejlik benne, hanem a kényszer, amivel minden alkotó szemben találja önmagát: önmagunk megismerésének, a minden emberben ott vergődő rejtelmek feltárásának kényszere a továbbhaladás érdekében. A kötet címadó verse is ezt az utat és kínt fogalmazza meg. Ezt a tendenciát látom érvényesülni a versek elrendezésében is, ami egyben a kötet érdekességét is adja: bár írásait ciklusokba foglalja a szerző (összesen háromba), de betartja a születés kronológiáját, s ettől mindvégig nem szakad el.
Az első ciklus, mely tizennyolc verset tartalmaz, A lila sikoly címet viseli az indítóvers ihletésében. Olyan írásokat sorakoztat fel benne a szerző, melyek túlnyomó többsége már szerepelt korábbi köteteiben más cikluscím alatt, a rendező elv egészen más törvényeinek besugárzásában.
Most új tartalmat kölcsönöz az írásoknak az átrendezés. A versciklus az 1977-79-es évek anyagából válogat. Az eszmélkedés első hangját halljuk ki belőle, a vívódó ember első kísérleteit az önmegvalósításra - költészetének abból a lázas és lázadó korszakából, amikor az életkori sajátosságok még nagyon determinálják a műveket. Ez a ciklus-anyag mindenképpen a múlt. A költő múltja. Balla D. Károly felnőtté válásának, célba érésének küszöbe. Néhány verse belőlünk, barátaiból is előcsalogatja az indulás, valamennyiünk közös indulásának első áhítatát, a közös összejöveteleket, felolvasások intim hangulatát. Ilyen vers "A lila sikoly", az "ady" (egy korábbi változatban Most megint Adyt olvasok volt a címe), a "sas vagyok, rigó vagyok", a "csontváry", "Michelangelo". A költő formai érzékenysége még nem nagyon szól ki ezekből a jobbára szabadversekből. Talán csak a "vihar" és a "Michelangelo" kivételek igazán. A "vihar" (1979) sajátos zeneiségével, a "Michelangelo" (1978) nyelvi játékaival, formai keménységével vonja magára a figyelmet. Hogy szívesen játszik a forma adta lehetőségekkel, az ezekben a korai versekben is megmutatkozik, noha szemmel láthatóan a szabadvers szféráján belül kamatoztatja igazán kísérletező kedvét. Különösen figyel a sorok tagolási lehetőségére. A prózaversek "faltól falig" tömbje mellett gyakran manipulál az enjambement változataival, de leginkább a legmerészebbnek tekintett szóáthajlással. Kedveli az ismétlést, melyet nagyobb egységek: sorok, versszakok tagolására használ. S bár a szigorú hagyományokba kapaszkodó lüktetés nem jellemző a ciklusba foglalt írásokra, Balla D. Károly szabadverseiben is meg-megragyogtat konkrét ritmusegységeket, s a váltakozó, nem szabályosan egy törvény köré szervezett sorok természete gyakran hangolódik az anapesztus, a krétikus ütem vagy a közömbös spondeus és molosszus dallamára. De szívesen használ ennél nagyobb ritmusegységeket is, minek következtében írásai tömbösen, mélyen hullámzóak, amit a sorok többnyire emelkedő lejtése is megnyújt.
Összefoglalva az első ciklus témavilágát álljon itt "az igen és a nem" (1979) c. vers utolsó négy sora:
Két véglet gigásza harcol itt,
az igen és a nem,
törvénytelen gyermekei
ennek az is-is világnak.
A választás, a vállalás gondja-felelőssége az egész köteten végigvonul. "Tegnap azt mondta az egyik bennem lakó rigó hogy / sas szeretne lenni" - írja a "sas vagyok, rigó vagyok" -ban. Az önmagával folytatott küzdelem azonban teret nyit a megújulás felé:
ideje lenne szemellenzőim mögé kirándulnom
logikámtól megszabadultan szétnézni a világban.
("fikciók felé")
A költemény záró versszakában fogalmazódik meg a dolgokkal való szembesülés végső konklúziója:
ideje lenne egyszer már gyűlölni a szépet
minden igen helyett kimondani a lázadó nemet
és kikiáltani a fikció teljes jogát
minden kifundált ráció felett.
A Mesék és mítoszok ciklus ezt a szembesülést bontja ki huszonnyolc versben, melyek az 1979-1987 közötti időszakot ölelik fel. Az "éden" c. indító verset a ciklus "előszavának" is tekinthetjük. A "Három másodpercem" az, ami a kötet belső koncepcióját igazán felülmúlja. Ez az 1980-ban született prózavers a kötet egyik kulcsírása. A Taigetosz tragikus szimbólumát állítja benne párhuzamba a felnőtté válás, az elszakadás, a feladatban-felelősségben magunkra maradás drámai pillanataival. Igazi, Balla D. Károlyt kimondó, felmutató drámaiság ez, melyben a költő otthonosan feltalálja kontrasztos alkatát:
Három másodpercem volt arra, hogy megtanuljak re-
pülni. Még érezni vélem apám kezének mele-
gét a hónom alatt, amint meglóbál a mélység
felett, mintha még szeretetéből is sejlett volna valami ösztöneimben, pedig már elszakadtam.
- írja a kezdő sorokban. Ez az egyetlen lélegzetből merített hatalmas jajkiáltás, ami a vers, iszonyú feszültségekben meríti témáját, s ezt a feszültséget lassú fokozatokban oldja csak, hogy utolsó mondatával végül megnyugtassa az olvasót: "Egy óra múlva már alig látszott a Taigetosz". A szeretet, a gyermekkor köldökéről lemetszett költő megtanult "repülni".
Hogy változatlanul egyik legjobb írása ez Balla D. Károlynak, az alighanem az őszintén megélt dráma mély levegőjének köszönhető. Ez a drámaiság azonban az egész versciklust belengi. Az "Amikor Elektra megérkezett" c. versében ezt a drámaiságot a sors megsejtésének nyugtalanító bizonytalanságával s még ennél is nyugtalanítóbb bizonyossággal fokozza:
Talán nem is annyira azt érezte,
hogy Elektra jön el hozzá,
hiszen azt sem tudta, hogy Elektra létezik,
inkább csak azt érezte,
hogy VALAKI eljön hozzá.
Oresztész érezte,
hogy valaki eljön hozzá.
Az sem lehet véletlen, hogy a szerelmes verseket egy kivételével ebben a ciklusban helyezte el a szerző. Hiszen változásaink, emberré érésünk legnagyobb nekirugaszkodásait a szerelemnek köszönhetjük. De mítoszteremtő és mítoszromboló hajlamaink kialakulását is. "Szerelem-kolonc igázza nyakam. / Te nevetsz, nem érted, / teher hogy lehet az, ami emel - " - írja a "Cím nélkül"-ben.
A kötetnek ez a második, tehát középső versciklusa tartalmilag és talán verstani szempontból is a legizgalmasabb szakasza. Már mutatja: Balla D. Károly felkészült verselő. A legváratlanabb helyeken is felbukkanó enjambement mellett már ott vannak a görögök formaérzékenységét idéző költemények is. Példa erre a "nyugtalan éj-csend" verse, mely ötlábú, anapesztikus sorokból építkezik igen bravúrosan. A klasszikus verselés hagyományait alkalmazó írásaiban van valami a babitsi építkezés szigorából. Utolsó másfél sorát ideidézem a beavatás kedvéért:
....................Telehold araszol
ragyogó fonalon: hegedűk szakadó idegén.
Egyre otthonosabban érzi magát a költő a szonett formai korlátai között is. Az "Érik bennem a halál" c. verse Andrej Tarkovszkij emlékére készült. Meghökkentő a hagyományos formán belül az enjambement jelenléte, ismét szóáthajlással:
"Csak most tanulom olvasni a hom-
lokomba vésett hieroglifákat.
Vagy:
Amit nem ért: érthetővé absztrahál,
s én közben egyre érzem: férfi-
vá most érik bennem a gyermek halál.
Ez már a nyolcvanas évek költészete. A "mesék és mítoszok" cikluszáró verseinek érdekessége, hogy ütemhangsúlyos tagolás mellett időmértékes lejtést is hordoz, bár ilyen természetét a különböző mértékek szabálytalan váltakozása adja. A költő felszámolja benne ifjúságának rajongó korszakát, az elemzés és kételkedés férfikora hangját szkeptikus tónusokkal módosítja:
vermektől óvakodj mindig és mindenütt
egyensúly? - szakadó kötelek!
borul az ég is, ha óvatlan kiderült
vigyázz, mert forog a köpönyeg.
A Sorsfalak között c. záróciklus 1987-1991 között született verseiben a társadalmi mozgás irányaiból kiábrándult felnőtt férfi és az ezen belül saját sorsát negatív képletekben megfogalmazó költő hangján érintkezik a szerző a problémákkal. A ciklus szinte valamennyi versét példaként idézhetném ennek bizonyítására. A költő feladata azonban a harc, és nem a megadás, az önfeladás. Balla D. Károly a szülőföld ölelésében nyeri vissza emberi és alkotói erejét:
de meginogva
mégis lábunkat vetjük ez ibolyányi földön.
S hogy ez az energiaáramlás vidék és szülötte között maradandó lehessen, annak feltételét a záró sorokban fogalmazza meg:
szél el ne hordja
eső el ne mossa
tenger magába ne nyalogassa.
Balla D. Károly kísérletező elme. Ezt talán részben a fizika iránti érdeklődése és ebben szerzett tanulmányai is fokozzák, melyek különösen ötvöződnek filológiai felkészültségével. Szívesen fogadja be a költészet divatos áramlatait. A pillanatnyilag aktuálisakat és talán Adyig visszamenően bármelyiket. Mégis egységes az, amit létrehoz, mert átjárja az alkotó egyéni kötődése a világhoz és a kultúrához. A "szemafor" c. verse egyetlen metafora. A "hóban és homokban" címadó írása, az ismétlés eszközével teremt zenei és gondolati ritmust, mintegy körkorgásként. A "türemkedés"-t is az ismétlés játékossága járja át, bár tartalma szerint meglehetősen komor. A "ráolvasó rontás ellen" viszont szóalkotásaival, szikrázó ötleteivel meghökkentő kísérlet, s csaknem végig a játék öncélú örömét véljük benne felfedezni, a verset záró fogalom: "megmaradsz" - lekapja a mosolyt a szánkról. Tudatosítva, hogy itt valami mélyebb közlésről van szó:
ajtó nincs csak korporés
bokszpárnából orrlövés
tárogatót tárogatsz
kígyót bűvölsz - megmaradsz."
A kötet címadó verse a ciklus belsejében jelenik meg. Benne összemosódik ama bibliai példa, a Krisztusé a költő alakjával, illetve az általános emberi sorssal, melyben a születés, emberré válás kínjai s a feladat, a misszió felvállalása közös szimbólumban egyesülnek. A szabályos háromszótagos, hangsúlyos ütemekben lüktető hatversszakos költemény ritmusát erősen befolyásolja a versszakok záró sorának ismétlődése, s így a refrén molosszusa és anapesztusa rondószerűen simul többnyire krétikus lejtésű ütemekhez:
újra gyúl égi fény
ünnepen torokon
támadj fel támadj fel
hóban és homokon."
Balla D. Károlyról elmondhatjuk, amit Egon Friedel századeleji német kultúrtörténetíró az olasz reneszánsz képviselőiről állít: "...ragyogóan alakították azt, amit a tömeg tagolatlannak érez." Balla D. Károly jellegzetesen olyan alkotó, akiben a kor, a környezet hangsúlyosan jelenik meg. Kárpátalja olvasó népe felismeri magát a költő verseiben, azonosítja magát a költő látásmódjával, holott a költő az, aki mondanivalóját a közösség szájáról olvassa le.
Megjelent: Holnap, 1992/10.