elmenne már, de még kicsit szorong
kezét felejti érdes támlafán
amíg marad, megilleti a jog
hát jobb lesz várni egy kicsit talán
maradna még, de kedve nem a régi
hiába fordul, helyet nem talál
talán ott jobb lesz, titkon azt reméli,
majd ott, ahol a villamos megáll
nem érti, mért is vágyik villamosra
eléldegélhet vígan itt gyalog
és várja csak, a postás pénzét hozza
amíg majd érte jönnek angyalok
marad ma még, de menni kell már holnap
a dombon túlról pernyét hord a szél
a téren mindenfélék szónokolnak
s az ő zsebében nincsen menlevél
kezét teszi az érdes támlafára
elmenne már, de tartja még a jog
meglebben kint a nyárfa könnyű ága
lábánál benn egy vénhedt eb morog
homályban élni lenne jó sorod
s ha rosszat lépsz, azt mondanád, hogy végzet
tán az isten is mohón szeretne téged
amért a sors csak ellened forog
homályban élni mégsem vagy merész
mert kívül mégis sokkal jobb a konyha
és nincs fölötted úr, hogy egyre mondja
majd túlnan lesz a fényesség egész
de itt is melléfogsz, ha elkapod
a napsütést a körbejáró gangon
hiába kéred, hogy veled maradjon
egy röpke perc és már tovább forog
a félig fényből így jutsz félhomályba
s a fal tövében szörnyethal egy mályva
nem érdekli, ha félvállról veszed
és némán tűri el a hazugságot
eltitkolja, hogy régen másra vágyott
és elrejti a felkapart sebet
és mintha minden rendben volna – mered
a felmutatott ékre. sosem lázad
és szinte kéri azt, hogy megalázzad
ha ezzel bármi jót tehet neked
de tudd meg, egyszer mégis megelégli
hogy folyton folyvást rá hivatkozol:
hja, én sem vagyok már a kedves régi
– ezt mondja majd és hátadon dobol
és torkodra feszíti jól a sálat
nevét hogy mondd ki végre: Késő Bánat.
Balla D. Károly fordításai
Alberd Yollaka lív származású finn költő és nyelvész, egyike azon fiatal finnországi értelmiségieknek, akik mozgalmat indítottak a kihalt lív nyelv életre keltéséért. Írott dokumentumokra, a múlt században felgyűjtött hanganyagra, de leginkább saját kreatív hozzáállásukra támaszkodva szinte újrateremtik a kihalt-beolvadt finnugor nép amúgy feledésre ítélt nyelvét. Többen szépírói munkásságukat is ennek a sajátos reinkarnációnak a szolgálatába állították: Yollaka fenti verseit például lív nyelven írta, vállalva, hogy igen kevesen tudják elolvasni eredetiben, de bízva abban, hogy tolmácsolások révén mégis sokakhoz eljuthat. Ezt elősegítendő pontos nyersfordításokat készített verseihez, s ezekkel együtt küldte el számos ismerős és ismeretlen költőtársának. Az orosz nyelvű segédeszközzel ellátott küldeménnyel elsősorban a volt Szovjetunió területén élő, valamely finnugor nyelven alkotó poétákat kereste meg. Énhozzám például az ismert manysi (vogul) költő, a jelenleg Szentpétervárott élő Juvan Sesztalov közvetítésével jutott el.
A magyar adaptáció készítése közben természetesen nemcsak a nagyon alapos orosz nyersfordításra figyeltem, hanem az eredeti szövegre is: a vers formája, írásképe, sőt, a szavak ritmusa, hangulata mindenképpen hatott rám. Kicsit be is avatódtam a lív nyelv világába. A három költemény közreadása, úgy gondolom, igazi filológiai érdekesség.
Megjelent: Forrás, 2011/szeptember