Balla D. Károly
Lehet, hogy későn érsz a híd tövébe.
Ők már átvonultak mind, nyomuk sem látod.
Ott állsz, állsz egy forró délelőttön,
kezedben morzsolt diólevéllel, mint aki csak véletlenül.
A vizet lesed, a seszínű zöldet. Alig is csillan,
elfeledte rég az áradást, a tavaszi zajló jegeket.
Nyár van, vasárnap.
Öregek jönnek a tér felől,
meg-megemelik sötét kalapjukat, mintha csak megszokásból.
Pedig figyelnek. Pedig jól megnéznek,
hogy itt a híd tövében nem azért-e, nem utánuk-e.
Hunyorognak a napba, meg-megsimítják szakállukat
- homlokukon fényes zsír, veríték.
Állsz tekintetükben, állsz az üres híd tövében.
Későn érkeztél, meglehet.
Kezedről messze száll a diólevél kényes illata.
(1998)