Balla D. Károly
Aki hosszabb ideje foglalkozik nemzeti irodalmunknak a Magyarországgal határos térségekben zajló eseményeivel és folyamataival, netán íróként, szerkesztőként aktív részese is ezeknek, annak időről időre szembesülnie kell a regionalitás és egyetemesség problémájával, a van-e erdélyi, délvidéki, kárpátaljai magyar irodalom idegesítően megválaszolhatatlan kérdésével, ezen túl olyan felvetésekkel, hogy ki számít erdélyi, felvidéki, nyugati stb. írónak, hogy miben különbözik egymástól és anyaországi kollégáiktól írói magatartásuk, identitásuk. Ezek a dilemmák képtelenségük ellenére újra és újra megfogalmazódnak, viták és konferenciák témájául szolgálnak; hiába azonban a sok eszmecsere és tanácskozás, az érvek mellé mindig egyenértékű ellenérvek sorakoznak, az egymásnak feszülő elméletek a gyakorlatban összekeverednek, így a kívülálló számára úgy festhet, minden effajta vita hiábavaló.
Miért hozakodom vele elő mégis? Azért, mert – ez talán meglepően hangzik – találtam egy olyan közeget és olyan médiumot, amelyben, úgy érzem, sikerült elkerülnöm ezeknek a kérdéseknek a csapdáját.
A problémáimat megoldó közeg neve: Internet, a médium pedig a világhálós irodalmi honlap.
Révükön megszabadultam bizonyos beidegződésektől, gondolkodásom rugalmasabbá vált, átalakult nem csupán szemléletem, hanem talán tudatom egésze is. Megkísérlem elsorolni, korunknak ez a sokat vitatott jelensége mely jellegzetességei révén vált számomra alkalmassá arra, hogy identitásomban új dimenziókat nyisson.
1) Szerintem az Internet mindenekelőtt információ, illetve az információ minden eddiginél szabadabb áramlása és minden ismertnél nagyobb tárháza. Fontosnak gondolom, hogy az Internet jutott el legmeszszebbre az információhoz való hozzájutás demokratikussá válásában. Mégpedig azzal, hogy korlátlan, gyors, könnyű és egyszerű hozzáférést biztosít minden felhasználója számára; azzal, hogy az információs források és csatornák szabadon megválaszthatók, a több forrás egyidejű elérhetőségével megvalósítható az információk folyamatos ellenőrzése, ütköztetése, továbbá pedig mindenki az igényei szerinti szinte tetszőleges mélységig juthat el az ismeretek megszerzésében. Minden internetes adat mögött hozzá kapcsolódó további adatok tömkelege áll, minden fogalomhoz értelmezések, magyarázatok, háttér-információk sokasága társítható, jószerével csak igényünk és időnk szab korlátot annak, miről mit és mennyit akarunk megtudni.
Mindennek ma még persze határokat szab a tökéletlen technika és a felhasználók viszonylag szűk köre. Mégis: lassan minden iskola és könyvtár csatlakozik a hálózathoz, és éppen e lap hasábjain jelent meg nemrégiben a hír, miszerint országos magyarságszervezetünk és az illetékes magyarországi minisztérium együttműködési szerződést írt alá annak a programnak a megvalósítása érdekében, amely a világhálóra történő mielőbbi csatlakozásunkat célozza. Ahogy ma már nem tudnánk az életünket elképzelni televízió és telefon nélkül, ugyanúgy természetessé és mindennapossá fog válni az Internet is.
Korlátozó tényezőként szokták említeni a hitetlenkedők azt is, hogy a töméntelen mennyiségű információból ugyan hogyan tudnánk kiválasztani a számunkra hasznosat. Ez nyilván jártasság kérdése is, de ebben maga a világháló is segítségünkre siet, hiszen az egyre jobb keresők és linkgyűjtemények révén általában meg lehet találni azt, amit keresünk.
A megkezdett gondolatot folytatva: demokratikus az Internet abban a tekintetben is, hogy decentralizált, azaz nem létezik semmilyen állam, szervezet, párt vagy hatóság, semmilyen hatalmi struktúra, amely fölötte állna.
Szobámból szinte korlátlanul elérhetek bármit, minden napilapot, szinte minden irodalmi folyóiratot olvashatok, múzeumba és képtárba járhatok, irodalmi, színházi, filmes eseményekről naprakész ismereteket szerezhetek, értesülhetek a legkülönbözőbb tudományágak legfrissebb eredményeiről anélkül, hogy szaklapok sokaságát kellene járatnom.
Napról napra bővülő állományával rendelkezésemre áll a Magyar Elektronikus Könyvtár (ez a nemzeti intézményként működő Országos Széchényi Könyvtár mellett működik) és a Digitális Irodalmi Akadémia (a legjelesebb kortárs írók teljes életművével), készül a Nemzeti Digitális Adattár, amely a tervek szerint a magyar kultúra valamennyi kincsét ebben a formában is elérhetővé fogja tenni, nem csupán a könyveket, hanem szinte mindent, a sok évtizedes filmterméstől kezdve a zenei felvételeken át a néprajzi, történelmi, műszaki és művészeti múzeumok és gyűjtemények anyagáig. Hogy mást ne említsek: folyik Mátyás király könyvtárának virtuális rekonstrukciója. Alig néhány hónap alatt tucatnyi corvina digitális változata készült el. (Képünkön: a történészek által az első humanista szellemű magyar történeti munkának, Petrus Ransanus Epitoma rerum Hungaricarum című, 1490–1492 között Nápolyban pergamenre készült művének egyik oldala).
2) Az Internet – ide értve az e-mailt, chatet és a fórumokat is – kommunikáció. Közvetlen, rendszeres és intenzív kapcsolattartás, folyamatos érintkezés kollégákkal, barátokkal, családtagokkal, intézményekkel, hivatalokkal. A világ bármely táján élő partnerünkkel szót válthatunk, olyan barátainkkal tarthatunk tetszőlegesen intenzív kapcsolatot, akikkel ezt a fizikai távolság okán egyáltalán nem vagy csak nagyon ritkán tehetnénk meg.
3) Az Internet szolgáltatás. Itt nem információ-szolgáltatásra gondolok, hanem az ügyintézésre, vásárlásra: koncertjegy, szállodai helyfoglalás, számlarendezés, a legkülönbözőbb áruféleségek megrendelése... A távlatok szinte beláthatatlanok.
4) Számomra talán a legfontosabb, hogy az alkotói és szerkesztői nyilvánosság, az irodalomszervezői tevékenység, az önkifejezés eszközeként és színtereként használhatom az Internetet. A papírra írt vagy nyomtatott szövegnél én ma már, bevallom, többre becsülöm a digitális formában rendelkezésemre álló szövegállományt, amely szinte bármire alkalmas: játszi könnyedséggel szerkeszthető, tördelhető, másolható és sokszorosítható, floppyra, merevlemezre, CD-re menthető, levélben továbbküldhető, weblapon megjeleníthető, alkalmas helyekre betűzhető, részletei kiemelhetők, felhasználhatók, szerkezete átalakítható. Ja: és bármikor kinyomtatható! (Míg a nyomtatott anyag csak jelentős munkával alakítható számítógépes szöveggé.)
A Internetre kerülő digitális szöveg új, kiterjesztett jelentőséget kap, a világháló közege pótlólagos potenciállal ruházza fel, megnyitja előtte a létezés rá jellemző új formáit. Az irodalmi mű internetes információvá válik, elnyeri a világnyilvánosságot. Kiemelődik a szerző, a szerkesztőség, a kiadó közegéből, egyaránt elveszti az annak lokális jellegéből adódó előnyöket és hátrányokat, sokkal tágabb, behatárolhatatlanabb, mondhatni globális közegbe kerül, itt mérettetik meg.
Nem merném állítani, hogy az internetes megjelenés jobb lenne a nyomtatottnál. Ugyanígy elvetem még a feltételezését is annak, hogy ennek bármi köze lenne az esztétikumhoz, a művészi értékhez. Erről szó sincs. Arról azonban már igen, hogy az Internet minden másnál gazdagabb kontextusba helyezi a művet, és ez az újfajta nyilvánosság új hangsúlyokat helyezhet el, új és új jelentés-síkokat hozhat létre.
5) Külön pontban említem az interaktivitást. Magára valamit adó honlap az olvasó, a böngésző számára felkínálja a véleménynyilvánítás és kapcsolatfelvétel lehetőségét. A honlaphoz csatolt fórum gyors, közvetlen és rendszeres összeköttetést biztosít azokkal az olvasókkal, akik igényt formálnak erre. A befogadói oldalról érkező észrevételek, hozzászólások megmaradnak, folyamatosan elérhetőek, visszakereshetőek. Az egyes írások szerzői és maga a szerkesztő is részt vehet a fórum életében, reagálhat a megjegyzésekre, a szerző válaszolhat a kérdésekre. E tekintetben a honlap élő kapcsolatrendszert foglal magában; olyan, mintha egy nyomtatott folyóirat szerzői és szerkesztői folyamatos író–olvasó találkozón vennének részt.
A honlapon megjelenő írói szöveg így a korábbi tapasztalatainktól teljesen eltérő befogadói környezetbe kerül, és ez mindenképpen befolyásolja az értelmezést és értékelést.
6) A legnyilvánvalóbb, ugyanakkor legbonyolultabb jellemző: a virtualitás. Egyrészt virtuális valóságnak tekinthetjük a világháló egészét, hisz bármi, amihez általa hozzájutunk, nem tartozik az érzékszerveinkkel közvetlenül megtapasztalható valósághoz. Másrészt döntő része mégis valóságos a tekintetben, hogy létező dolgok, reáliák közvetítéseként értelmezhető. Nehéz eldönteni, hogy egy internetes folyóirat mennyiben virtuális, hiszen valós szerzők valós szövegei kapnak benne helyet, ám magának a lapnak nincs kézzelfogható tárgyisága. Ugyanakkor maga az irodalom is virtualitás. Az önmagában is képzetes irodalom megjelenése az Internet virtuális világában kétségkívül a legizgalmasabb problémákat veti fel, egyben az írói kifejezésmódok és szerkesztői lehetőségek új és sosem próbált lehetőségeivel tágítja ki az irodalom értelmezési tartományát. (A virtuális könyv mibenlétéről a legutóbbi Múzsák és mázsákban igyekeztem képet adni.)
Hat pontban vázolt legfőbb tapasztalataimat – mondanom sem kell – magyar íróként-szerkesztőként szereztem, olyanként, aki ugyan olvas néhány más nyelven is, de befogadóként elsődlegesen, alkotóként pedig kizárólagosan a magyar nyelvet használja. Mindezt most azért hangsúlyozom, mert szeretném felvillantani nemzeti identitásunk struktúrájának néhány elemét, kísérletet téve arra, hogy az Internettel való kapcsolatukat érintsem.
A) A nemzethez való tartozás tudatát alkotó tényezők közül a legnyilvánvalóbb a genetikai, származásbeli. A magyarság esetében ez meglehetősen bizonytalan támpont, és itt ne csak vitatott uráli gyökereinkre és a népvándorlás során történt vagy a honfoglalással járó genetikai és nyelvi keveredésekre gondoljunk, ne a jászok vagy a kunok beolvadására, hanem az egyszerűség kedvéért arra, hogy a legnagyobb nemzeti költőink között számon tartott Petőfinek, József Attilának, Radnóti Miklósnak az ereiben szlovák, román és zsidó vér (is) folyt, így szemléletes példái annak, hogy a nemzet meghatározása származási alapon lehetetlen. (Jól ismerjük azokat az ideológiai zsákutcákat és szörnyű tragédiákat is, amelyekhez a faji szelekció vezetett.)
Az Internet nemzetté válásunknak erre a vonatkozására természetesen nem lehet közvetlen hatással, ám formálhatja tudatunkat azáltal, hogy bőséges ismeretanyagot bocsát rendelkezésünkre. Több információból több igazságot lehet leszűrni, és mivel mindenkinek módja van az egymásnak ellentmondó adatok és elméletek ütköztetésére, így a széleskörűen tájékozott ember eldöntheti, mit tart igaznak, mit hamisnak, és mit tekint további bizonyítást igénylő feltételezésnek. Tapasztalatom szerint az Interneten a tudományosság, az ismeretterjesztés, a történelmi hitelesség sokkal-sokkal kedvezőbb arányban jelenik meg, mint mondjuk egy újságos standon. Professzionális kivitelezésű önálló honlappal rendelkezik a nagyobb tudományos és oktatási intézmények mindegyike (MTA és alintézményei, egyetemek, kutatóhelyek...), itt monográfiák, szakcikkek, ismeretterjesztő anyagok ezrei lelhetők fel. A www.magyarsag.lap.hu startlapon a Történelem címszó alatt közel harminc linket találhatunk (ezek mind önálló honlap-rendszerekre mutatnak), a Magyar Elektronikus Könyvtárban csak a honfoglalás előtti korral foglalkozó mappában 20 könyv teljes szövege érhető el. Lehet válogatni, böngészni, tallózni – identitást pallérozni!
B) Nemzeti azonosságtudatot alakító tényező az állampolgárság, az egyazon országhoz való tartozás. Hogy a magyarság esetében ez a korábbihoz hasonlóan alkalmatlan és képtelen definíció, azt talán nem kell magyaráznom. Valamit javít a helyzeten, ha nem a politikai fogalomnak számító államot, hanem az etnikai határok közé eső egységet vesszük alapul, de egyértelműséget ez sem jelent, hiszen a Kárpát-medencében élő magyarság nem alkot teljesen kompakt egységet, a tömb a peremeken szigetekre és szórványokra szakad – és akkor még nem is szóltam a nagyvilágba szétszórt milliós nagyságrendű magyarságról.
Ha valamiben és valahol, hát ebben és itt felbecsülhetetlen az Internet szerepe. Ami lehetetlen politikai vagy földrajzi értelemben – az könynyen elérhető a virtuális világban, ahol már együtt is vagyunk, ahol semmi sem választ el bennünket egymástól. A magyar honlapok összessége, az elérhető digitális anyag, a teljes levélforgalom, valamennyi fórum és chat, és persze az internetezők magyar közössége alkotja a napról napra gazdagodó virtuális Magyarországot. Talán nem blaszfémia, ha kijelentem, Illyés Gyula szép víziója, a Haza a magasban az Interneten nyerte el realitását.
C) És ezzel el is jutottunk a legfontosabbhoz. Nemzeti önazonosságunk meghatározásában kiemelt helyen a kulturális identitást szokás említeni. Azonos nyelv, azonos hagyományok, közös történelmi tudat, közös zenei, tárgyi, irodalmi örökség.
És hogy kulturális identitásunk hogyan és miként formálódik az információs társadalomban?
Mit jelenthet az számunkra, ha nemzeti értékeink összességét másokkal azonos mértékben és eséllyel birtokolhatjuk abban a virtuális világban, amely nem ismer semmiféle diszkriminációt?
Mielőtt válaszolni próbálnék, elmondom egy szerkesztői tapasztalatomat, vissza is kanyarodva az írásom elején felvetett problémához.
Bármilyen kiadványt is gondoztam, szinte mindig hiányát szenvedtem a megfelelő számú színvonalas itthoni anyagnak, és szinte mindig szembesültem azzal a kérdéssel: ki számít kárpátaljai szerzőnek. Csak az, aki itt él? Aki itthon kezdett publikálni, de elköltözött? Aki ugyan itt született, de x éve másutt él és dolgozik? Akinek csak a gyökerei kárpátaljaiak? Aki csak szimpatizál a vidékkel és innen vitt feleséget? Továbbá: mikor és milyen indokkal közöljek nem-kárpátaljai szerzőtől anyagot? Ha a máshonnan kapott írás jobb, mint a helyben született, hagyjam-e, hogy az előbbi az utóbbit kiszorítsa? Vagy mégis döntsek az utóbbi javára, csak azért, mert egy földim írta?
Amikor utolsó irodalmi folyóiratomat, a Pánsípot átköltöztettem az Internetre, oda is felcipeltem ezeket a problémákat. Kárpátaljai internetes lap? – no igen. De mitől is az?
De hol is van az Interneten Kárpátalja? (És hol van Erdély, Bácska...)
Aztán rájöttem a pofonegyszerű megoldásra: nem kárpátaljai lapot kell csinálnom, hanem irodalmit.
Az égi világsztrádán én ugyanis nem vagyok kárpátaljai. Vagy legalábbis egyáltalán nem úgy, mint ahogy a földi kötöttségeim megszabják. A hálón nincs értelme a kisebbségi szorongásomnak, itt nem számít sem előnynek, sem hátránynak a sorsverés, az idegenbe vetettség, a politikai vagy gazdasági kiszolgáltatottság. A hálón csak felmutatható teljesítmény számít, a létrehozott szöveg minősége, az ötlet eredetisége. A tudás, a bölcsesség, a belátás.
És én bizony nemcsak kárpátaljaiságomról, hanem magyarságomról is valahogy így kezdtem gondolkodni.
Ne essék félreértés: a legapróbb porcikámig magyarnak vallom magam, anyanyelvem a legnagyobb szentség, amit el tudok képzelni. Mégis azt tapasztalom, a "földi" mellett kialakult internetes nemzeti identitásom. Ez pedig azt mondatja velem, hogy a magyarság tengerében mindenki csak addig és annyira merüljön alá, ameddig és amennyire erre igénye van. Választhassa a sétálást a partján, gázolhasson benne térdig vagy derékig, de ha akarja, csak hallgassa a sátrában a mormogását. Ha akar, bukjon alá, búvárkodjon a mélyében. Ha pedig arra szottyan kedve – akkor szörföljön a hullámain önfeledten.
Megjelent: Kárpáti Igaz Szó, 2003. nov. 29.
Későbbi, végleges szövegváltozat: A szörfölő identitása