Éva almája

Balla D. Károly

Éva almája

Még mindig az alma, Uram?

Hát nincsen bocsánat?

Naponta átkozzuk Éva-anyánkat,

amiért rokkanó vállunkon

hordanunk kell büntetés-keresztet,

percenként bukunk a sárba,

Uram, nevedet gyalázva,

de te nem teszed nemessé terhünk,

hogy ön-bűnű keresztet viseljünk.

Még mindig az alma,

az a régi, Uram?

Hát nincsen bocsánat?

Pedig Évám leszakítná almád újra,

s te sújthatnál ismét lángpallosoddal,

és rokkanó vállamon, Uram,

hordanék büszkén enyém-keresztet,

érezve benne a valódi terhet,

s nem bűnös elődök átok-örökét,

de te nem teszed nemessé terhünk,

hogy ön-bűnű keresztet viseljünk,

s mi csak süppedünk a sárba,

Uram, nevedet gyalázva,

mert a felhőkből csüngő eső-kötélen

nem kúszhatunk fel az égig, Uram,

s amiből vétettünk, az agyag,

egyre jobban lábunkhoz tapad,

s rokkanó vállunkon tovább hordjuk

az öröklött büntetés-keresztet,

s te nem teszed nemessé terhünk,

hogy ön-bűnű keresztet viseljünk,

mert még mindig az alma,

az a régi,

Uram.

(1980)