Balla D. Károly
Bejárta a sajtót a hír, miszerint Magyarországon erősödött az idegenellenesség. Egy felmérés szerint nőtt az elutasítás nemcsak az arabokkal, kínaiakkal, oroszokkal, románokkal, hanem még egy nem létező etnikummal – a pirézekkel – szemben is: a tavalyi 59 helyett idén a megkérdezettek 68 százaléka ellenzi bevándorlásukat.
Az effajta elutasítás nyilvánvalóan előítéletes, hiszen a pirézekkel szembeni ellenszenvnek nincsen semmilyen faji, vallási, történelmi, kulturális, politikai vagy szociális alapja. Ha ezek hiányában, előzetes tapasztalatok nélkül is negatív a megítélésük, az zsigeri idegenellenességről tanúskodik. Engem a némileg megdöbbentő jelenség arra késztetett, hogy virtuálisan (a blogomban) piréznek nyilvánítsam magamat. Legnagyobb meglepetésemre több olvasóm is azzal reagált, hogy bejelentette csatlakozási szándékát a meg sem hirdetett mozgalomhoz. Talán ezért is történt, hogy a Google internetes keresőben a nem létező etnikum nevére e percben az én oldalam adódik első találatként. Ezzel az elégtétellel tartoztam piréz őseimnek.
A közvélemény-kutatás lényegesen kedvezőbb képet mutatott a határon túli magyarok megítélését illetően. Felületes megfigyelő el is tűnődhet azon, hogy ha ilyen kevesen ellenzik a külhoniak bevándorlását, akkor vajon kettős állampolgárságuk ügyében miért volt sokkal nagyobb az elhárítás? Nem tudom, vajon Patrubány Miklóst, a Magyarok Világszövetsége elnökét nem ez a látszólagos ellentmondás késztette-e arra, hogy néhány héttel a felmérés közzététele után bejelentse, az MVSZ újra népszavazást kezdeményez. A kérdés ugyanaz, mint 2004-ben: alkosson-e törvényt a magyar Parlament a külhonban élő magyarok állampolgárságáról.
Ez a projekt egyszer már csúful elbukott, a távolmaradók és a nemmel szavazók magas száma miatt a referendum érvénytelen volt, így nem is lett semmilyen következménye. Illetve mégis: nemcsak a támogatók és ellenzők, hanem a bel- és külhoni magyarok között is jócskán megnőtt a feszültség. A sebek máig égnek, újbóli feltépésük az elmérgesedett belpolitikai helyzetben nem vall bölcsességre. Ám a magyar nemzetpolitika ámokfutóbajnokának újabb csúcsbeállítási kísérletén voltaképp nincs mit csodálkozni, fenyegetését már akkor megtette, amikor előző kezdeményezése elbukott. Neki nincs veszteni valója. A magyar jobboldalnak ellenben van, így az is érthető, hogy ezúttal kifarolt Patrubány mögül: a Fidesznek láthatóan van annyi esze, hogy ne álljon újra olyan ügy mellé, amely nem hozhat új szavazókat. A legutóbbi fiaskó bebizonyította, elszámították magukat, Patrubány és az ő népszavazása rossz ló, nem érdemes tenni rá, még ha ezzel saját táborukban kis zavart is keltenek. Ha ugyanis 2004-ben az elutasítás alapján a baloldal egészét nemzetellenességgel lehetett vádolni, akkor most vagy kijár ugyanez az ítélet a jobboldalnak is, vagy pedig vissza kell vonni az akkori vádakat. Csillapodnia kell a határon túliak érzelmi sérelmének is, hisz ideje belátni – és ez a feloldása a népszavazási eredmény és a felmérési adatok közti ellentmondásnak –, hogy az anyaország lakossága nem rájuk, hanem az elhibázott kezdeményezésre mond nemet, nem őket, hanem az ötletgazda hatalomvágyát és az érzelmi zsarolást utasítja el.
No meg a pirézeket, akik állampolgárságáról még Patrubány sem akar népszavaztatni.
Megjelent: Új Szó (Pozsony), 2007. márc. 24. (apróbb utólagos módosítások)