Balla D. Károly
2004. október-november
A magyar nemzetstratégia olyan, mintha valaki Ariadné fonalából pulóvert kötött volna, és most erősen kínálná egy puccos butikban a vevőnek: remekül melengeti a lelket, jól nyúlik, és ha kicsit megdörzsölik, sercegve szikrázik, hajunk is felállhat tőle. Ja, hogy a labirintusból kivezető utat? Hát ennyi pénzért az túlzás lenne.
*
– Én izs vagyog mellette gettőzs állambolgárság! – Elképzelem, amint meggyőződéssel ezt mondja egy fürkésző kamerába az ungvári magyar tanszék ukrán vezetője.
*
Gajdos István, az ukrán parlament egyetlen magyar képviselője beperelte magyarországi rágalmazóit. Az október 16-i Kárpáti Igaz Szó híre szerint „nagy nyilvánosság előtt érdeksérelmet okozó rágalmazás vétsége miatt szeptember 30-án beperelte a Fidesz vezető politikusait, Kövér Lászlót és Németh Zsoltot. Az ügyet a Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalja.” Ha pör, akkor legyen pör, gondolhatta Gajdos, de aligha hiheti, hogy a fideszes vezetőknek komolyabb szankcióktól kellene tartaniuk. Ám jelzésértéke mindenképpen van a dolognak: az UMDSZ-elnök annyit máris bizonyított, hogy a vádaktól nem az arcába, hanem más szervébe szökött a vér, ahol ezek szerint van neki.
Mulatságos, hogy az alperesek egy héttel korábban még nem tudtak semmit. A Kárpátalja c. lap friss száma szerint: »Németh Zsolt október 11-én megkeresésünkre elmondta, nem tud semmilyen perről. A politikus egyébként úgy vélte, „valaki akkor indít pert, ha vele szemben megalapozatlan állítások hangzottak el, és úgy gondolja, hogy egy ilyen pert meg tudna nyerni”«. A lap különben (eléggé ostobán) már-már élvezettel idézi fel a fideszesek vádjait, alighanem maga a cikk is csak azért született, hogy újra leírhassák a politikai zaftosságokat. Ugyanez a lapszám közli a hírt, miszerint a KMKSZ közelgő október 23-i rendezvényére Kövér Lászlót hívta meg vezérszónoknak. Biztosan tudják, hogy miért.
*
A jogi részletekhez remélhetően Gajdos képviselő úrnak több érzéke van, mint a nyelvi finomságokhoz. Honlapjának magyar verziójú címlapján másfél éve virít ez a mondat: „A biztos jövő megteremtéséhez szükségünk van az összefogásra függetlenül nemzetiségi és vallási hovatartozás nélkül.” Tetszik érteni: függetlenül nélkül. A tagadás tagadásának ez a sajátos módja eléggé furcsa asszociációkat kelt, nem kevésbé az, hogy az Önéletrajz link alatt lévő szöveg pedig egyáltalán nem ön-, mert harmadik személyben beszél róla. Igaz, voltaképp az önözés harmadik személyű – lehet, így értette, aki fogalmazta?
*
A frissében megválasztott Hiller István minden bizonnyal a valaha létezett legintellektuálisabb magyar szocialista pártelnök. Ám ez láthatóan nem akadályozza meg abban, hogy populista szövegeket szajkózzon. Első szlogenjét például minden lehetséges fórumon megismételte, eszerint nyitott, érthető és szerethető pártot akar. Az első két jelzővel nincs is bajom, de vele szemben én azt gondolom, hogy bármilyen párt szeretése nagymérvű érzelmi aberrációra utal. Nőt, gyereket, Mozart-zenét, sertéspörköltet galuskával és uborkasalátával lehet szeretni – no de pártot?
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is folyamatosan hozza a formáját. Bárhogy is: megnyilvánulásai minden alkalommal produkciószámba mennek, és gyanítható, hogy a leendő választók milliói vevők az ilyesmire. (Az sem volt semmi, ahogy Nagy Imrét letegezte és leimrézte a temetői megemlékezésen.)
*
A keresztény jógáról beszél ájtatos hangon a rádióban egy keresztény nőguru, aki a testi- és lelkigyakorlatok vezetése mellett gyógyít is. A Jézus tanítására alapuló jóga igéjét hirdeti. Hm.
Nem vagyok semmilyen hittétel elhivatottja (sőt), és kétlem, hogy a bármiféle dogmákhoz ragaszkodó merev gondolkodás hasznos lenne (még egy sőt), de azért szerintem a jóga annyira elválaszthatatlan a keleti világnézettől, a meditáció mint gondolat nélküli lélekürülés gyakorlatától, a nirvána abszolútumára és a lélekvándorláson alapuló vallástól, a Parabrahmától és az Atmától, hogy otromba dolog egy lényegétől teljesen idegen megváltásmítosz hitvilágába beleerőszakolni. Felfogható ugyan a jóga pusztán fizikai tréningnek, légzéstechnikák, mozdulatok és testtartások begyakorlásának, felfogható továbbá életmódként és lelki beállítódásként, akár vallásfüggetlen spirituális rendszernek is, azaz a mögöttes hitbéli és világnézeti lényeg ismerete és elfogadása nélkül is jól alkalmazható (nyugati kultúrában nevelkedettek számára alighanem ez a célszerű út), de ha már vallási, filozófiai környezetbe helyezzük, akkor nem szakíthatjuk el gyökereitől (gondolom én) és nem húzhatjuk rá a kereszténység kényszerzubbonyát. Engem az taszít a leginkább az ezotériában is, hogy gátlástalanul összevegyít egymásnak ellentmondó eszméket és tanokat, egybemaszatol vallást és tudományt, babonát és hittételt, történelmet és mítoszt, jövőkutatást és utópiát, csillagászatot és asztrológiát, gyógyítást és sarlatánságot, katolicizmust és okkultizmust, transzcendenciát és mágiát, Édent és Atlantiszt, istent és ufót stb. Valami ilyesmit, egyfajta „összehomályosítást” érzek ebben a keresztény jógában is. Persze nem vagyok sem jógaszakértő, sem teológus (harmadik sőt), de ahogy nagyjából képtelenségnek tartom ezt a torzszüleményt, ugyanúgy idegenkednék egy hinduista betlehemjárástól avagy egy buddhista passiójátáktól.
*
Nemes vetélkedés: a KMKSZ-nek most már eggyel több Viktorja van, mint az UMDSZ-nek!
Mindkét magyar szervezet pártot alapít (dehogy együtt: külön-külön), az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség már a választási kampány kezdetén elkötelezte magát Viktor Janukovics mellett, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség pedig most, a két választási forduló között lépett szövetségre Viktor Juscsenkóval. Vajon meddig lehet még elmenni a magyarság megosztásában?
Kovács Miklós KMKSZ-elnök nyíltan kimondja: azzal a céllal szállnak ringbe, hogy megváltoztassák az első forduló után kialakult helyzetet, miszerint Kárpátalján egyedül a magyar többségű választókerületben nyert Viktor Janukovics (bár jórészt az UMDSZ agitálására, de szerintem nagyon is érthető és ésszerű okokból). A viktorgyűjtő azonban nem így gondolja: „az elnökválasztás második fordulójában a KMKSZ-nek a hatalmi törekvések ellensúlyozásával és igen aktív kampányolással meg kell fordítani az eredményt a magyarlakta településeken. Meg kell szüntetni a kárpátaljai magyarság szempontjából igencsak visszás helyzetet, hogy miközben egész Közép- és Nyugat-Ukrajna az ország európai integrációját szorgalmazó Juscsenkóra szavazott, addig a kárpátaljai magyarok az Ukrajnát Oroszország felé húzó donyecki orosz elnökjelöltet támogatták voksaikkal – emelte ki” Kovács Miklós (MTI-hír). Azt természetesen elfelejtette kiemelni, hogy Juscsenkót nem az európai integráció iránti (szerintem eleve kétes) elkötelezettség, hanem a nagyukrán (na jó, mondjuk így:) „túlfűtött nemzeti érzés” tette nyerővé Nyugat-Ukrajnában, és azon belül is főként a legnacionalistább gócokként számon tartott körzetekben. Aligha kétséges, hogy éppen az itt lakók látják benne, és nem alaptalanul, nemzeti álmaik majdani beteljesítőjét. No de hogy mi is velük álmodjunk??
A szakadás így a magyarságon belül minden eddiginél mélyebbé válik: a két nagy szervezet a két szembenálló elnökjelöltet támogatja, még ám teljes mellszélességgel, pártot és ellenpártot alapít, és a szerencsétlen magyar lakosságot így már nemcsak a nagypolitika, hanem saját vezetői is két különböző maszlaggal etetik betegre.
Nem mintha nekem tetszene, hogy az UMDSZ a mostani hatalmi struktúra oroszbarát jelöltje mellett ugyancsak teljes erőbedobással kampányol; sőt. Ez a hatalom – készséggel el kell hinnem az ilyen kijelentéseket: romlott, korrupt, antidemokratikus... Kevéske erényei között azonban én nyilvántartom, hogy a nacionalista erőket féken tartotta. Egy ezzel ellenkező orientáció támogatása semmiképpen nem lehet egy nemzeti kisebbség érdekében álló.
Ebből a nagy büdös pártoskodásból csak rosszul lehet kijönni: a győző majd jól átveri a saját híveit, kiszúrja a szemüket valami alamizsnával, a győzelmét elősegítő kis alkirályocskákat pedig pitiző vazallusává teszi. A vesztő hívei meg majd jól meglakolnak bűneikért.
Ilyesmibe belelovalni a magyarságot: több mint vétség.
*
Az ukrán elnökválasztás első fordulójának közzétett eredményéből én egyetlen kedvező következtetést tudtam levonni: abból, hogy ha minimális előnnyel is, de az ellenzék jelöltje győzött, számomra az következik, hogy a hatalom mégsem hamisította meg a választásokat, ha „megengedte” jelöltjének ezt a presztizsveszteséget.
Miután a szocialisták, akiknek a jelöltje a harmadik helyen végzett, bejelentették, hogy a második fordulóban az ellenzék jelöltjét támogatják, úgy tűnik, Juscsenko könnyen nyerhet Janukoviccsal szemben. Lehet, hogy a KMKSZ mégis jó lóra tett. Csak ne látnám a veszélyét, hogy azonnal át is esik a másik oldalára.
*
Mégsem tud a kormányon lévő magyar baloldal lemondani arról, hogy válaszpolitizálást folytasson. A jobboldal által támogatott kettős állampolgárságot célzó népszavazástól sarokba szorítva most belenyúltak az új nemzetstratégia bűvös cilinderébe és kihúzták a külhoni útlevelet, meg a Szülőföld Alapot, meg a befektetési támogatást. Pontosabban ezek kilátásba helyezését.
Ami a vázolt elképzelést illeti, talán nem teljesen rossz. Legalábbis jobb, világosabb, mint az a szerencsétlen státustörvény magyarigazolványostul vagy a szimbolikus politizálás ködébe vesző kettős állampolgárság. Ami nagyon nem tetszik, hogy ezzel a farbával most, egyfajta kényszerhelyzetben jöttek elő, így meg lehet kérdőjelezni mind az átgondoltságát, mind azt, mennyire komoly és őszinte ez az elhatározás, és mennyire elkeseredett kísérlet arra, hogy a határon túliakat érintő kérdések tematizálásában átvegyék a kezdeményező szerepet.
Bárhogy is: a dolog annyit ér, amennyi majd úgy valósul meg belőle, hogy több problémát old meg, mint amennyit felvet. A külhoni magyar útlevél mindenesetre eléggé „ilyen állat nincs is” dolognak fest. Megpróbáltam elképzelni, vajon hogyan kerül ez majd összhangba a vízumtörvénnyel. Az értelme nyilván az, hogy ez magyar útlevél lesz (nem ukrán, román, szerb stb.), tehát magyar vízum nem kell bele. Ellenben – esetünkben – ukrán állampolgárok kezébe kerül, akikre viszont vonatkozik a vízumkényszer. Ha ez megmarad, akkor mi értelme az egésznek? Na jó, mondjuk lesz egy törvény, hogy a külhoni magyar útlevéllel rendelkezők mentesülnek a vízumkötelezettség alól, annak ellenére, hogy ukrán állampolgárok. Mit szól ehhez az EU? És az ukrán fél?
Végiggondoltam a határátkelést is. Azt nehezen tudom elképzelni, hogy az ukrán oldalon is jó lesz a magyar útlevél. Oda, úgy sejtem, továbbra is az ukrán kell. Az ember bemutatja, belebélyegzik, hogy kilépett. A Tisza-hídon egyik útlevél el, másik elő, a magyar oldalon már azt mutatom. Visszafelé meg fordítva. Mint egy kémfilmben. De mivégre is? Ha van ukrán útlevelem, azzal amúgy is átmehetnék! Vagy az lenne az elképzelés, hogy csak magyar külhoni útlevelem van, és azzal grasszálok át a határon? Hohó! Akkor az ukrán hatóság szemében magyar állampolgárnak festek, és dehogy jöhetek be az ukrán rendszámú kocsimmal…
Ezek persze csak találgatások. Mint ahogy azt is csak tippelgetni lehet, mire jogosít majd az a külhoni útlevél belhonban? Munkavállalás, továbbtanulás, egészségügyi ellátás, tartózkodási engedély, letelepedés? Vagy ez is csak leginkább arra lesz jó, amire a magyarigazolvány: ki lehet tenni a vitrinbe és marha büszkék lehetünk rá, ha másra éppen nincs is mire.
Az igénylés és megszerzés módját nem is merem végiggondolni: ha itt, helyben hozzájuthatunk, akkor újabb irodák újabb munkatársakkal, újabb nyilvántartások, újabb ügyeskedők, újabb etnobiznisz, újabb nemmagyar magyarok (Lásd „gettőzs állambolgárság”). Ha viszont csak odaát lehet megkapni, akkor ahhoz, hogy érte menjen az ember, előbb ukrán útlevelet kell szerezni, és persze – vízummal...
A Szülőföld Alapról és befektetési támogatásról még az útlevélnél is kevesebb tudható; de azért rémlik nekem, mintha lenne már egy Illyés meg egy Új Kézfogás Alapítvány.
Amikor e sorokat írom, már véget ért a MÁÉRT-értekezlet, és története során most először nem tudtak a felek közös nyilatkozatot kiadni. Úgy tűnik, a kormánypártok ezúttal eltökélték, hogy a saját elképzeléseik szerint üdvözítik a határon túliakat. Ez elsülhet jól, elsülhet rosszul, de az is lehet, hogy durranás helyett csak egy sercenés lesz belőle, olyasféle, mint amikor a székely kovács addig hevítette és kalapálta a kardvasat, míg előbb tőrnek, később bicskának való nem lett belőle, hogy végül, amikor a felizzított kis darabkát vízbe vetette, már csak a „psikk” maradt.
Bárhogy is, december 5-én annyi legalább kiderül, mit tesz a nemzet alulinformált Mikulása a határon túliak csodaváró csizmájába.
*
Miután már minden lehetséges és agyonhirdetett hajkorpa elleni sampont és szert kipróbáltunk, a feleségem most egy nyírfa-kátrány tartalmú szappannal kísérletezik a fejemen. Kicsit ugyan „büdös, ále jó”, és úgy tűnik, hatásos.
Így hát hendikep-gyűjtő szenvedélyem újabb trófeával bővült: most kátrányos helyzetű lettem.
Megjelent: Mozgó Világ, 2004/december