Balla D. Károly
Másra hajlottál.
Amit tudni véltél, az
még most is ott áll.
Szólítod magad.
Senki sem válaszol, csak
a fülzsír ragad.
Oly magányos vagy,
hogy leveleid tóba
dobja a postás.
Fűről a harmat –
remegd le magadról a
csilló hatalmat.
Viharkabátod
zsebéből a szélcsend még
villámokat lop.
Jó harangöntő
már az ércben meghallja
a félreverést.
Mert nem ment tovább,
dölyffel hitte, a tenger
csak bokáig ér.
Almavirágot
– nem lett szebb a féreg –
hiába rágott.
A pillanaton
csendben átvéreznek a
holt évezredek.
Repülnék! – mondod.
Földön állók tisztelnek,
mint jó bolondot.
Hasztalan várod:
a nagy bizonyság nem jön
– csak kis aggályok.
Megjelent: Spanyolnátha, 2009/ősz