Werfl Andrea versei:
Csöndes ének
Csöndes ének
2011. november 3.
2011. november 3.
Hiszem, hogy a halál a legbölcsebb dajka. Szelíd, mosolygó tekintetét akkor láthatjuk meg, ringató ölelését akkor érezhetjük fáradt testünk körül, ha megszabadulunk a félelem képzeteitől, amelyet torz maszkként feszítünk arcára.
Hiszem, hogy a halál a legbölcsebb dajka. Szelíd, mosolygó tekintetét akkor láthatjuk meg, ringató ölelését akkor érezhetjük fáradt testünk körül, ha megszabadulunk a félelem képzeteitől, amelyet torz maszkként feszítünk arcára.
Úgy érkezett, hogy nem zavarta álmod,
Úgy érkezett, hogy nem zavarta álmod,
simogató mosollyal csöndesen állt ott
simogató mosollyal csöndesen állt ott
ágyad mellett.
ágyad mellett.
Keze megpihent homlokodon és várta
Keze megpihent homlokodon és várta
a pillanatot, hogy elillanjon léted álma
a pillanatot, hogy elillanjon léted álma
szemedről.
szemedről.
Ölelése puha, jó, anyai meleg,
Ölelése puha, jó, anyai meleg,
ringatott s ő fogta a kezed
ringatott s ő fogta a kezed
amíg letetted terheid.
amíg letetted terheid.
Így mentél el, csillagútra,
Így mentél el, csillagútra,
a látható világ körein túlra...
a látható világ körein túlra...
Szabad vagy.
Szabad vagy.
Végre.
Végre.
Valahogy más
Valahogy más
2010. június 17.
Valahogy más ma a hajnal.
Nem szólít nevemen a csönd.
Nehezen lélegzik talpam alatt
minden fűcsomó és göröngy.
Bujdokol a fény előlem,
elillan szótlanul, át nem karol.
S zokogni kezd bennem valahol
a remény.