Ősz
Bágyadtan néz a nyár,
arcára avar ül,
levetkőzött fákkal
békésen szenderül.
Elcsitul a rigó,
varjú lesz a dalnok,
besurranó Őszanyó
átveszi a lantot.
Zümmögő széllel jön,
fakó napsugárral,
betakar ő mindent
ködös fátyolával.
Szeméből dér pereg,
csipkét ver a tájra,
hófehér ruhát von
mezítelen fákra.
Már megint esik
Zaklat az ég állandó sírása,
mely könnyeit lelkemig növesztve,
komor szürkeséget vetve
pici örömöm kiássa.
Kiássa, elmossa pisla fényét,
mely erőtlenül földig ereszkedve,
szomorún magába temetve
nyeli az ég zokogó kényét.
Szerelem
Titkos sóhajokkal
ágyamba süppedve,
Téged várlak Kedves
vágyaktól hevülve.
Amikor már ölel,
ó, a kéjnek karja
s karmaival már
a szívemet marja,
úgy szeretnék Veled lenni!
Testedbe olvadni,
beléd burkolózni,
lassú édes csókkal
szívedig lopózni!
Kinyitni kapuját,
benne tüzet rakni,
mámorban égve
a mennyben lakni!
(Algyő, 2009.)
(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)
Tetszik a vers?
A fájdalom útja
Anya és fia szótlanul ballag,
nehéz a lépés, ha a szív jajgat.
Öt éves fiú könyörögve néz,
anyja lelkétől bocsánatot kér.
- Nem leszek éhes édesanyukám,
ne keress nekem gazdag, új hazát!
- Szegény a régi, de úgy szeretem,
kicsi kutyusom ott vár engemet.
Nem szól az anya, nagyokat lépked,
göröngyös az út, hamarabb érjen.
Fájdalmát viszi, édes gyermekét,
e súlyos teher szaggatja szívét.
Hallgat a fiú, remeg a szája,
kezét szorítja édesanyjának.
Érzi a lelke, nincs már visszaút,
engedi anyját s viszi a bút.
Az elhagyott szív vérzik, reped,
a rácsokon túl szenved egy gyerek.
Holtak hazája fogadta anyját,
égből siratja egyetlen fiát.
(Algyő, 2009. - Útban a nevelőotthon felé...)
(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)
Tetszik a vers?