tar ágak közt a lusta szél
kering el-elakadva
régmúlt csókok ízét
sehol sem találom
elfogytak mind az álmok
fekete-feherén billentyűk zenélnek
részeg zongorista virtuóz bánata
levegő vibrál
légszomj
váltóláz
dübörög a vér
lepedő ázik
kifacsart szerelem
sósan mar
nem maradt semmije
a kifosztott múltnak
zörgőn szaladó megszáradt kóró
ördög szekere szúrós iringó
(Jarles, 2007)
Mámor
Pőrére vetkőzött szavak
vad szenvedéllyel ölelkeznek
Nászát ülik éhes szenvedélynek
Tüzet fognak majd elégnek
Pernye hull a szélbe...
(Jarles, 2007)
Taszítás
nem leszek többé
színes festéked
álcázott lényed
külső mázán
(Jarles, 2007)
Telihold
Puha kézzel felém nyúlt az éjszaka
nem ígért csókot, nem mondott bókot
csak lágyan ringatott álomszárnyán
s mikor elszenderültem leoltott
sok-sok lámpást őrnek csak egy
csillagot hagyott ott fenn és lent
a telihold feleselt vele
ezüst fénybe vonta az udvart
hát megkérte a szelet
fújja csak fújja a felhőket
pőrén ezen az éjen ne álljon
így óvta édes álmom...
(Jarles, 2007)
Évszakok
Tavasz tündére lépdel
a határtalan térben
nevetve siet a Nyár elébe
ecsetével színes képeket fest
a Nyár még várat magára
de már belefonja fényes
selymes copfját a
Tavasz illanó kezébe
Ketten együtt érlelik
a születendő szépet
s majd eggyé olvadva
izzanak az Őszben
az Ősz, bozontos apó
reggelente már
hullongó színes
leveleket seper
a lét kavalkádját
tálcán nyújtja a
Télnek, ki hideg kezével
mindent jéggé dermeszt
(Jarles, 2007)
Utoljára
fénylő melegem
neked görgetem
nem alkuszom
fejet nem hajtok
hajbókolva
még előtted sem
szeretésem
szivárványkönnybe
öltöztetem
ékkőnek
szívedre helyezem
kinyújtom kezem
egy őszi reggelen
elsimítod szemed
sarkából a ráncokat
hajad gyér szálait
becézgetem
szívem melegével
hiányt ne szenvedj
óvó szeretésben
tegnapok súlyát
emeli a ma
nézd milyen
melegen süt
ez a furcsa színű
bágyadt nap
benne összpontosul
az élet számtalan szikrája
ülj velem kéz a kézben
szép szelíden
tornácos házunk
küszöbén
bár tán már kicsit
így kényelmetlen
ott a vén faragott pad
igaz szúbogarak percegnek
de olyan szép zene ez
két öregnek
hajdan mennyi mindent
képzeltünk
megváltjuk a világot
ma már nem tudjuk
fogunk sincs
mivel harapdálhatnánk
csak nyeljük-nyeljük
de látod drágám
a kezünk még kulcsolódik
és szemünkben
huncut szikrák táncolnak
önfeledt mosolyunkba oldódva
egyszerű már az élet
nincs gőg
nincs akarás
egy halk sóhaj száll az égre
megköszönjük mit kaptunk
egyetlen vágyunk
a csendes elmúlásunk
(Jarles, 2007)
Keringőnk
álomittas szemem
reád emelem
a homályon át
elmosódik arcod
nem baj
hisz tudom
minden vonásod
látod drága
elszállt az idő
megfakult a festék
foltos a kéz
csendes a szív
emlékek elpihennek
ma valahogy oly
furcsa lettem
éteri lett lényem
nem hív a föld
édes illata
vagy ha igen
magába le
de te még maradj
vagy jöjj velem
egy utolsó keringőre
nézd előveszem
féltve őrzött
régi ruhánk
csak egy nap volt rajtunk
és most már örökre
(Jarles, 2007)
Hiányod
elmentél csendesen
lépted sem koppan
telehordja nyomaid
az őszi szél
színes avarrá lettél
majd jő a csontkezű tél
megfoszt színeidtől
vacogó reszketésben
simulsz mindenki máshoz
mégis minden hiába
ki elesett csak taposnak rajta
süllyedjen mélyebbre
egyre lejjebb
de ne félj mert az is egyszer véget ér
és ismét fel a le...
és látod ragyognak a fénylő csillagok
és újra tied az élet
s már tán tudod
hogy az út ugyan véges
és mégsem...
járod újra és újra
s majd ha már lebegsz
oda is érsz hova s miért születtél…
(Jarles, 2007)
Csábítás
köd üli meg a völgyet
tejfehér álom lebeg
kitárt karokkal
a zöld út felett
veled ott járok
én hajdani asszony
most csak vagyok
csalfa lápi lidérc
kísértem az eltévedt
bolyongó kósza lelkeket
vissza többé ne térjenek
vesszenek a homályba
parttalan vízen élettől fosztva
evezzenek lankadatlan
vagyok az örök csábító
vagyok az örök álom
kit soha senki el nem ér
testet öltök merészen én
szépségem átragyog a sötéten
arcom halovány szelíd bája
útvesztője fájó szíveknek
karcsú alakom maga az igézet
beleveszni vágyik ki csak látta
ölem illatos selymét...
és én boldogan csábítok...
majd mint jóllakott vámpír
máris odébbállok
mögöttem megtört alakok
miközben kedvem magasra hág
(Jarles, 2005)