idétlenül
amikor sír a csend
kitárt karjaimmal ölelem
a bennem kiforduló nélküled perceket
ráncaimból kimarkolt félelmet
ilyenkor reped a nyárfa-illata
fáradt retinámon
és fekszik nyelvemre
talmi csókod íze
miközben ajtót nyit fülemben
bariton hangod
**
Isten rám szól: - elég!
s lelkembe csókol
fehér inged tisztasága
csöndben dobban dobhártyámban
fagyöngyök örök álma
s én
idétlenül szorítom
szoknyám alá magányom
hogy még ne
metssze át
torkomat
a
csend...
(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)
Tetszik a vers?