- semmi sem mai; emlék csupán -

Már árnyak dőlnek a sötétség testén,

és sosemvolt fákat ringat a Hold.

Alszol, vagy szunnyadsz e lágy őszi estén,

és jövendő napodhoz hajlik a volt.

És hajlik a tested is, csöndőszi eső;

langyarany permetben hull rád az éj.

Csöndülő mosolyod, a távolba vesző,

itt van és nincs itt már: álmomba tér.

Bóbiskol hajad is válladra hullva,

rebbenő pilládra vetül kis fény…

Aluszol, aluszol semmi perc múlva:

most nincsen út hozzád, nincsen ösvény.

Reggelig nem kellek,

egy magányos lélek

súgja csak füledbe éj-kínjait.

De eljő a napsugár, többé nem félek:

melletted várom ki nap-pírjait…

A verset szerzői (Copyright) jogok védik.  A továbbpublikálás, megosztás  a szerző előzetes engedélyéhez kötött. Forrás:  http://www.artpresszo.hu

• Kavyamitra Maróti György alkotásai

Kavyamitra: Töredékek, szilánkok (1)

2011. január 17. hétfő, 07:18

Töröld le a könnyeid!

Asciugami le lacrime prego!

e raccontami che il mondo é bello.

Non lo so, che cosa ch'io sento?

Forse l'amore? Forse che ti amo?

(Töröld le a könnyeid, kérlek!

És meséld el, hogy szép a világ.

Nem tudom, mi az, mit érzek?

Talán szerelem? Szeretlek talán?)

Hogy szeretnélek? Nem hiszem.

Szeressen aki veled él!

De minden könnyű neszezésben

nevetésed hallom én.

Minden aranyló napfölkelte

hajad fényén robban szét,

minden göndörödő záporeső

neved súgja, rólad mesél.

Tavasz volt Apám, őszi eső Anyám.

Villámlok, ha tetszik, és vihart hozok reád.

Nem tudod, hogy mit dobtál el!

Én voltam a Nyár!

Ébereltem álló éjjel,

nem jött a szememre álom.

De jó is, jó, hogy nem jött,

hogy ébren talált meg halálom.

minden, ó minden érthető

egy villámfényű pillanatban:

egymásba ízesül az idő...

Kavyamitra Maróti György Napló

2010. november 20., szombat 05:19

Elalvó

Már árnyak dőlnek a sötétség testén,

és sosemvolt fákat ringat a Hold.

Alszol, vagy szunnyadsz e lágy őszi estén,

és jövendő napodhoz hajlik a volt.

És hajlik a tested is, csöndőszi eső;

langyarany permetben hull rád az éj.

Csöndülő mosolyod, a távolba vesző,

itt van és nincs itt már: álmomba tér.

Bóbiskol hajad is válladra hullva,

rebbenő pilládra vetül kis fény…

Aluszol, aluszol semmi perc múlva,

most nincsen út hozzád, nincsen ösvény.

Reggelig nem kellek:

egy magányos lélek

súgja csak füledbe éj-kínjait.

De eljő a napsugár, többé nem félek:

melletted várom ki nap-pírjait…

maróti györgy: hírnök-dal

2010. november 23. kedd, 05:27

dalom eredj! őrizd

álmát az éjben:

megfáradt a nappal,

hadd pihenjen szépen!

vigyázzátok kezét

meleg nyári szellők,

jár néki a béke;

rejtsétek el felhők!

óvjad szemét hársfa

tüzes naptól, széltől!

enyhet adjál erdő

nyári nap dühétől!

mert tűzvilágban él ő,

mint minden érző lélek:

csillagok vegyétek körül,

és súgjátok, hogy élek…

Kavyamitra Maróti György Napló

2010. november 21., vasárnap 08:38

Azok a szép, régi évek

 - ötven éven fölülieknek -

 Nem is volt olyan rossz éra,

csak a Balaton volt a Riviéra,

és a berlini falnál megállt az élet,

aztán nézted, csak nézted és nézted,

hogy a Falakon túl, túl amarra,

 no lám: ott is van élet?

És nem is „cucialista”?

A Rolling csak Bécsig jött el -

a vasfüggönyön át

nem hallhattuk tisztán,

hogy miként gördülnek gördülő kövek,

és csak a SZER recsegte dalaink el…

De ünnepeken persze fölvonultunk.

Hazaárulók ott fent –

ősapáik tehettek volna jobbat is

azon a bizonyos éjjelen -,

 Ady, Petőfi népe lent:

fülünkben Radics, a téren a vének,

április négyről szólott az ének,

felszab a dúltan fújta a nép,

és érctorkok, érctorkok ki- berekedve

zengték az égbe a hősök nevét!

Nem voltak olyan rossz évek még sem,

bár ki sem sejtette, hol domborulnak

a sírok a 301-ben. Persze nem

domborultak azok, be voltak döngölve,

ahogy mi is a rendőrattakok végett:

 ám az unokák kiborultak,

sírok nem domborultak

- azért csak voltak.

De még sem voltak rossz évek, persze.

Én például tizenhat voltam,

és az I can’t get no zengett.

Legszebbik dalom

2010. november 18. csütörtök, 06:54

E versek közül egy jön velem,

a legszebbiket elem -

elem.

Majd ezt dúdolom minden éjben,

az éj fekete ében -

ében.

Mint friss cipót megszegheted,

és e dal lesz eled -

eled,

hiszt ezt a dalt nevezték a vének

a költő legszebb ének -

ének.

Itteni dal

Itt most már jó lesz nekem,

és innen már nincs is tovább.

Itt most már meghúzom magam

ezen az utolsó órán.

Ide már egyedül jöttem,

ide már nem várok senkit:

itt többé nem nézek napba,

hisz az szörnyen vakít.

vers (ecs)ke

e.e.cummings modorában

a fülemmel kezdődött: amikor

fülig szerelmes lettem. aztán

haladt a dolog: egy különös esten

egészen bokáig beléd estem.

és most itt vagyok, imetten:

fülemtől bokáig szerelmesen.

ím, itt a reggel, szerelemzüllesztő,

agymosó, agyátírogató, elmosó.

most mit mossak előbb meg?

bokáimat-é, vagy füleimet?

Áldó ének

Áldott légy

tavaszi hangodért,

tózöldszín szemedért,

tekintetedért,

minden lágy csókodért

légy áldott!

Áldott légy!

Áldott légy,

hogy voltál, hogy lettél,

jártál énfelém és

talán szerettél;

minden szép csókodért

légy áldott!

Áldott légy!

Áldott légy

sok éji duruzsolásért,

karod ölelő melegéért,

tisztességedért,

hajadnak szellős röptéért

légy áldott!

Áldott légy!

Önarckép

Hajam őszül, fogam omlik. Aki rám néz: menekül.

Kicsi hajnal, kicsi reggel, kicsi nap se sikerül.

Se a napfény, se az éjfél, sem a lágy, jó tavi szél:

csak az álom, csali álom. A valóság nem enyém.

Ami elmúlt, az a létem. Ami vár rám: maradék.

Soha álom, soha vágyak! Feketéllő szakadék.

Remegő, vén kezeimmel teutánad kapok én:

kapok semmit, kapok álmot: be nagyon szép a remény.

„Hársfaágak csendes árnyán, hol kettőnknek ágya volt,

nem látjátok a gyeppárnán, hogy fű és virág meghajolt?”

Laza ötlet az agyamból büvszóra se jön elő.

Csak a hajnal, a valóság, ami bizton, mindig jő.

Ami szép volt, ami jó volt ködös éjbe tovaszállt,

kicsi álom, kicsi lélek fagy a szélnek ág-bogán.

Csak azért is: csak azért se! Sose hajlik derekam:

(hiba ám az én koromban: szörnyüséges, nagy hiba.)

Nikoletta, Nikoletta: neved dúdolja a szél.

„Ó jaj, hogy eltűnt minden, hogy hullt le évre év!”

kavyamitra

2010. augusztus 30., 07:25:39

  Nélküled

2010. július 18. vasárnap, 15:26

Nélküled

mintha minden reggel

hétfő lenne vasárnap után:

nélküled

minden dalom bután dall,

sután.

Nélküled

szellemhajó kel át a Dunán,

csontvázlegénységgel,

nélküled

nincs oly hely,

hová járhatnék teltszívvel.

Nélküled,

minden nap hétköznap:

nálad a szombat, a vasárnap,

örömünnep nincs - hogy lenne -

utánad,

nélküled…

Tota via, cheminum et viaria*

2010. augusztus 12. csütörtök, 09:06

Bolond, beteg bánatosan

járom a Város minden szegletét.

Őrültként sikkantozva

kiáltozom a neved én,

és szénfekete éjjeleken

ide is, oda is felírom még.

Házfalakra, térpadokra, fákra,

neved egyensúlyozom

mérleghintákra.

Tota via, cheminum et viaria

végigkutattam már érted.

Kutogattam általutak rejtekét.

De túl nagy ez a Város,

túl sokfelé lehetsz.

Átok minden útelágazásra:

az ördög alkotta mindet,

vasvillájának csúf mására!

Villahegyén, jaj, hol lellek Téged én?

Bolond, beteg bánatosan

járom a Város sok szegletét…

*"minden utcát, teret és ösvényt" : középkori franciás latin

  Időtől fogva

2010. június 18. péntek, 04:12

Régidőktől fogva viszlek magammal téged.

Régidőktől fogva viszel magammal engem.

Halkan harcolok újra szerelmedért,

hadd legyek zöld ág, míg nem jő  a tél:

a tél, a csönd, a hó, a halál,

mikor téged az ember már

soha, sehol nem talál.

Régi versek – 1993- 94-ből – új köntösben (8)

2010. június 05.

hulló falevél;

még ragyog a nyár itt, de

őszről mesél

már azt kérdik sokan,

miért ez a csönd, hogy így

elnémultam? Hát elnémult a

boldogság bennem, csak várlak,

várlak hiába. Magány

szüli a csöndet. A világ

zárt ajtók mögött mulat

csurgóárnyú téli éjjeleken

emlékszem majd rád.

hogy fog hiányozni melegséged,

mikor a hideg rajzolja szobám;

én rádleheltem lelkem minden

meleg lélegzetét a télen,

te itt hagysz megfagyni és

dideregni engem.

de így van rendjén, így van

jól; emlékezem…

felejtem, hogy ki vagyok

és nem ejtem ki nevedet.

elindulok, a világ útjait

lábaim alá késztetem:

De nem ezét a sáros golyóét

másfelé vonz a lelkem.

tiszta, hideg űrbe vágyom,

hol nem ejtem ki nevedet…

Régi versek – 1993-ból – új köntösben (6)

már ébren várom a reggelt,

és gyakran úgy ülök ágyamon,

ahogy apám ült hetvenévesen,

kit meglestem egy hajnalon.

térdeit dörzsölte, recsegtek a csontok,

melléről mázsás terheket görgetett,

de dolgozni indult még akkor is,

mint mindig: az utolsó reggelen…

***   ***   ***

várok,

míg elönti ébenhajad

éjszépszíne szobám falát…

***   ***   ***

a Nincs üldöz megint:

a Nemvagy ostoba dallama,

mitől percre perc úgy hullik,

mintha öröklétig tartana…

***   ***   ***

csókold meg halántékom

jó testvérem, Éj!

homlokom mögött bódorogsz szüntelen,

tán ezért zúg, vergődik szegény fejem:

hisz már csak fájdalom maradtál:

más semmi sem….

***   ***    ***

már megyek.

jeges, téli marok

szorítja lelkemet,

megrettensz?

dalba fonom szemed,

és viszem a kezed.

nem szeretsz?

hullanak a csillagok

és talpam alatt reng a föld:

elhagysz?

földön se égen

nincs örök…

búvópatak csókod

el nem érem:

riadt madárkaként

húzódik el,

ha érintem…

Régi versek – 1993-ból – új köntösben (7)

hát rossz vagyok vagy szertelen?

ha megjavulnék hirtelen,

szeretni tudnál-e kedvesem?

ha csönd lennék, ha némaság,

áldott erednek ritmusát

hallgathatná-e két kezem?

ha fény lennék, ha illanat,

örök maradna a pillanat

amikor ölelsz?

***      ***

ha most jönnél el,

ragyogó fényekkel

ékesítném lelkem termeit,

és illatos hajadba suttognám

létezésem terheit…

***      ***

hogy őrizzelek meg? nálad

kétszerte idősebb és tapasztaltabb

vagyok. a sors játékait is jobban

ismerem. hát mit mondhatok?

***      ***

Elmondhatnám, de ugyan miért,

és vajon kinek? Hogy milyen

hosszú úton jöttem feléd

egyre; de mit érnék vele?

***      ***

Az el nem mondott szavak

hullanak a csöndbe;

nemrég még azt hittem,

itt maradsz örökre.

Az el nem csókolt csókok

íze itt a számon;

itt ragadnak végleg.

Mindenek múlását látom…

***      ***

Én Uram, Istenem! Fedetlen fővel állok ím eléd,

s dicséreted zengem minden rossz időben.

Könnyű gazdagnak, boldognak dicsérni Téged,

de én világod szemete alatt élek.

Én Uram Istenem! Most is feléd fordulok, ma reggel,

könyörögve, hogy terelgesd jófelé életem…