Harmat József versei:

ANYA VAGY

Kinyitom szobája ajtaját.

Feláll… és felemelt fejjel kisétál.

Lába alatt recseg az öreg föld,

Tenyerében mosolyognak az évek,

Sóhajában dúdol a sok a könny, mely összefolyt.

S mint régen, minden beteg levél előtt letérdel.

Életet ad ujjaival, örömet mosolyával.

Bólint az öreg fa, jutott egy reccsenés minden napra.

És bólogatnak a lombok, tőlük kaptad a hűvös árnyékot.

Úgy hallgatod, hogy meg sem hallod,

Betelve füled hívó szavakkal,

Szemed sugárzó arannyal,

A naplihegő csendje, bársonyt vet hű szívedbe,

S mire nyugovóra tér,

A homlokára hullott haja-derekáig ér.

Üldögélj a csendben, a hold sétál asztalodon.

Álmodj a kútba hűs vödröt,

És álmodj nagy kereket, mely a világ végéig elvezet.

És álmodj új bölcsőt, sok gyereket,

Kiket körbevesz lágy lehelet.

Anya vagy-az maradtál,

Ősz hajaddal bújócskáztál.

Válladról a múlt lepereg,

Kérlek, ölelj át bennünket,

Kezeddel altasd el testünket,

Hunyd le te is szemed-, hogy holnap velünk ébredj!