Az éhes bolha gyerek
Éhes lett a bolha gyerek,
a mezőre kisietett.
Ugra-bugrált, jobbra-balra,
gyógyírt keresgélt e bajra.
Szembe jött egy nyúlapóka,
felét megtépte egy róka.
Másik felén zörgött a csont,
kis bolhánk így tovább osont.
Ahogy ugrált; gyomra korgott,
vészjóslóan nagyot morgott.
- "Kerüljön csak bármi elém,
azon nyomban felfalom én"
Végre meglát egy tehenet,
ehet most már épp eleget.
Megkérdezte Őkelmét:
- "leszívhatnék egy kis vért?"
Szólt a tehén: - "rontom-bontom,
takarodj még szépen mondom!"
Nagyot csapott a farkával,
felé öklelt két szarvával.
De a bolha nem ijedt meg;
éhségében majd megveszett.
Mit tehetett más egyebet,
felfalta a bősz tehenet.
(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)
Tetszik a vers?
A fürge ürge
Kint a mezőn él egy ürge,
mint a szélvész, olyan fürge.
Nyakon csípni lehetetlen,
mert futásban verhetetlen.
Olyan gyors, hogy nem is látod;
bámulsz, csak a szádat tátod.
Elképesztő ez az ürge,
tényleg rettentően fürge.
Versenyt futott egész nyáron,
zengik nevét hét határon.
Rá a mező népe büszke,
nem volt még, ki őt legyőzze.
Tudod miért gyors a lába?
Nyúlföldön járt iskolába.
Ott tanították meg futni,
róka elől eliszkolni.
Tőlük nyúlcipőt is kapott,
kényelmes, bár kissé kopott.
Hogyha fut azt le nem veszi,
abban rugaszkodik neki.
Ez a cipő varázslatos,
egyenesen csodálatos!
Nem válna meg soha tőle,
hiszen ettől fürge ürge.
(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)
Tetszik a vers?
A kis kakas
"-Kukorékú, kukorékú,
kelljetek!
Felkelt a nap, nyíljon ki a
szemetek!"
Kukorékol a kis kakas
hajnalban,
ő a király a baromfi
udvarban.
"-Kukorékú, kukorékú,
szép napot!
Halljátok hát a reggeli
parancsot!
Tollászkodjon minden szárnyas
rendesen;
és ha végzett kapirgáljon
csendesen."
"-Kukorékú, kukorékú,
kiscsibék!
Szót fogadjon nékem a sok
kis csibész!
Rend a lelke mindennek az
udvaron,
aki rossz lesz arra lesújt
haragom."
"-Kukorékú, kukorékú,
emberek!
Csőröm csípős, ha megláttok
féljetek!"
Büszkén járkál fel-alá a
kis kakas,
nincsen párja ő a legszebb
tarajas.
(Kőrösi László)
Évszakforgó
Nyár Apócska vándorbotját,
Ősz Anyónak adta át;
terelgetni bárányfelhők
lenge, csábos, víg hadát.
Szomorú lett Erdőország,
mert a Nyárnak vége lett;
rozsda-barnás gyászruhában,
levélkönnyet ejteget.
Büszke lombja avarrá lesz,
látván a Tél fellegét,
hódunyhával takarózva
várja Tavasz hercegét.
Rügyszem herceg hogyha eljő,
újra éled a világ,
szárba szökken erdőn-réten
milliónyi kis virág.
Nap királyfi előbújva
friss harmatot permetez.
Erdőország összes népe
örömódát zengedez.
Zöld ruhába bújva táncol
feledve a zord Telet,
meleg szellők fuvoláznak
mosolygós ágak felett...
(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)
Borzország (Borzália)
Borzországnak borz lakói
borzasztóan büdösek,
aki járt ott vendégségben,
szagolhatta eleget.
Borzországban nincsen szappan;
fürödni így nem lehet,
akinek ez nem felel meg,
azon nyomban elmehet.
Egyszer aztán borzkirálynak
megtetszett egy tündérlány.
Megkérte, hogy feleségként
lakjon nála ezután.
Szép tündérlány azt üzente:
"Boldogan, csak az a baj,
mikor érzi a borzszagot,
forog vele a talaj."
Elrendelte hát a király:
mosakodjon minden borz,
ragyogjon a birodalma,
ne legyen oly torzonborz.
De a borzak fellázadtak:
"Nem kell nékünk tündérlány!
Mosakodni borzadalmas,
válasszon mást a király."
Így történt, hogy Borzországban
görényből lett királynő.
Azóta sem fürödtek meg,
szaguk egyre jobban nő.
(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)