Mosolyt adni
Balga lelke vagyok e földnek,
hittem, hiszem, hogy jók az emberek.
Sokan jóságra közönnyel felelnek,
földön fekvőért nem nyúlnak kezek.
Sanyarú sorsra fejet elfordítanak
tudomást venni róla, nem is akarnak.
Csodát fentről, Istentől várnak,
egymásban szépet, soha meg nem látnak.
Pedig a csoda ott él a lelkekben,
segítséget adni, kérni, soha nem szégyen.
Szeretni a társat vigyázni ismeretlent,
mosolyt adni annak is, ki kedvetlen.
Meglátni másban a szépet, a jót,
kimondani néha az elismerő szót.
Bátran nézni egymás szemébe,
örömet vinni a másik szívébe!
(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)
Tetszik a vers?