Alíz versei - 2 -

-A  Cédrus-versekben is olvashatsz Alíztól verseket...

fotó: Alíz

feszület

Rimbaud ifjú teste

vitorlavászonra festve

nyílegyenesen repül

kihegyezett egekbe

Baudelaire skandál

minden virág

nekünk nyílik

nincsen világ

álom nélkül

nincsen álom

virág nélkül

Petőfi jár a dombokon

virág a lány

vagy kikelet

de messze szállt

a kedvesem

fotó: Alíz

bánat

http://www.youtube.com/watch?v=FP9WLvZhL5Y&feature=related

Ne sírj drágám, ne sírj

A szerelem csak áldozat

Jő a vadász

és holtan bukik fel

puha mohaágyon

nyugszik kiterítve

és akkor még szerencsés

mert láttam én

véres tetemét

csak úgy elhajítva...

hát ne sírj, ne sírj te drága

töredék sorok szólalnak meg bennem

gondolatban írok, nem neked

senkinek-magamnak

nincsenek miértek

nincsenek kérdések

azokon már rég túljutottam

voltaképp nincs semmi sem

csak a szokásos nap szokásosan

és hogy mégis a bánat mint hívatlan vendég betért

ez is oly megszokott

de akkor mi más

tán, hogy a tavasz őszi kézzel fogja kezem

és valami annyira szorítja szívemet

talán tudni mily rövid az élet

és a boldogság csak pillanat

talán valami más

talán Elza szeme

talán a halál érintése

2010. március 23., 11:36:21

fotó: Alíz

törött rugó

vakolatlan ház

pergő mész

szegénysoron

fut a láb

fél a szív

sötéten ásít

a hűlt ablak

ajtó csak félfa

kibe jár a szél

muzsik

szól a dal

danadaj

hej cigány

és én

a fehér

elvesztem

napra sem leltem

sötét

mint a fénytelen éjszaka

minden perc önmagában pereg

még kér a száj

még kér a szív

de üres a kéz

mi ad...

nem marad

semmi nem marad

emlékek pattogó száraz fenyőtobozok

a magok messzire köpődtek

kiszántják

gyilkos indulat

nem kell

nem kell

majd a kertésztől drágán

drágán

pocsékba mindent

igen!

inkább mint kárba

ki érti ezt?

ki érti ezt?

sírok

meszelt arcomon

vér csurog

könny helyett

felkarmolta szava...

fáj

befogom a szám

megfagyott

a gyufaárus kicsi lány

szemében igézet

holtában csillagként ragyog

körötte a sok gyufa

s jól öltözött emberek...

szánom-bánom

ráterítem most már a nagykabátom

legalább ott ne fázzon

sírok

szívem szakadt

túlhúzott rúgó

kattog kattog

fémesen pattan

be

a kinyílt zár

fotó: Alíz

...........

a lelked sír    

ha úgy érzed most árva vagy

s nincs senki ki ölbe kap

keserű folyammá válik körötted

a máskor oly édes

elfogy a hangod

bánatodba fojtod

csak a lelked mi sír

néma vagy

nincs szó

nincs könny

csak a málló vakolat

mi pereg

perceg a szú

mily meghitt pillanat

hangja vékony fénysugár

imbolygó gyertyaláng

bölcs vagy

szád szegletében

mindentudó mosoly

mégis most hiába minden

kisujj-magány terpeszkedik

egyre jobban

kiürült elméd őrületbe csap át

megfosztott szép gondolatok

valahol bezárva rettegnek

cella-rab

elrontott teremtmény az ember

valaki játékos kedvében

torz szüleményt alkotott

/- szerkesztő megj.: Köszönöm!-/

fotó: Alíz

fotó: Alíz

Utazás

Ma este utazom Velednélküled

Válladra hajtom fejem

Megpihenek csendesen

Te halkan mesélsz

Fonod a szavakat

Bomlik a múlt

Már Te is utazol

messze gyermekkorba

mesélsz kipirult arccal

mindenféle titokra kapu tárul

besétálunk...

Aztán elfogy a szó

pihen a perc

lágyan fogod a kezem

ujjaink kapaszkodnak

életre kelnek

ölelkeznek

majd kibomlanak

elengedik egymást

hogy lassan tovább vándoroljanak

Szemünk egymást keresi...

vajon mit rejt pillantásunk

Nyílik ajkunk

bimbó bomlik

kezünk sétál lassan

testünk beleremeg

Megállunk

átkötjük a csodát

még bújjon

még várjon

nincs karácsony...

majd mikor már

a pillanat nehéz

és a szív kitárul

az ész bezárul...

akkor lassan kibontjuk

azt a bezárt vágyat...

és ha még akkor sem

hát újra várunk

sietni sosem...

szépen lassan

szépen lassan

csak a csoda

nincs mohóság

mesél

minden mesél

a hitetlen ember

hitet hókuszpókuszol

stációkat állít a meredekre

vállán kereszttel megmássza

kíncseppek folynak útján

a hitetlen ember

azt hiszi, így hiszi...

a hitetlen ember

katedrálisokat emel

kövér papok hirdetik

a hamis igét

s a templomok küszöbén

a szűkölködők éhen halnak

ha megérik ott azt a pillanatot...

az ember önön gonoszságát

glóriával vonja...

kifosztja, gyilkolja édesanyját, Gaiat

ki ezer sebből vérzik

és mégis újra és újra

világra vajúdja ember gyermekét

............

lám a pihenő piciny mag

lassan csírát ereszt

milyen csoda

élet fakad

s látod kedves

mindnek más kell

van ki fényre éled

van ki a sötétre

egyik a meleget várja

hogy kifejlődjön

a másik hűvösebbet

s van amelyik a hideget

akár az ember...

mind-mind másként nyílik

másként adja önmagát

és ha rosszul ápoljuk

sosem hajt ki

sosem nevel virágot...

vagy bimbót még csak-csak hoz

de aztán bele is hal

és mint ősszel a levelek

elengedi a szárat

bimbó voltában

de már elvékonyodott

megbarnult száracskával

látod kedves

mennyi nyelvet beszélünk

hiába is anyanyelvünkön szólunk...

érlellek magamban

ízesedsz

átjársz

mint nyelven a bor íze...

s a testben meleget áraszt

mi indított feléd?

lépteim nem macskakövön kopognak

egy égi ösvényen suhanok feléd

néha tán érkezem is

nemcsak a képzelet vet szelet

tán valóban vagyunk

mint befont kalács

szépen egymáshoz simuló szárak...

szeretek dagasztani

érezni ahogy a ragacs

selymesedik kezem alatt

szép fényes gömbként pihen

dagad

majd átgyúrom

ágakat sodrok

és befonom

oly szép!

újra kelesztem

és mosolygó barnára sütöm

illata édes, hívogató

átjárja a házat

és ha széttöröm

belül fehér szálas levegős

csodás.......

és ha így törődünk egymással

mily meseszép...

ajándék

édes izgalom

csak csalódás ne legyen

milyen is mikor a meglepetés

nem boldogít

sőt...

és nem is titkoljuk

ajkunk lefittyedt

szemünkben csalódás

és a másik?

oh mennyire fáj neki

mily boldogan adta...

lám, sosem tudni

de mégis nem hazudhatjuk

de csodás

erre vágytunk

vagy mégis

a másikért?

nem

nem tudom.....