Alíz versei - 2 -
-A Cédrus-versekben is olvashatsz Alíztól verseket...
fotó: Alíz
A szél és a lány
mondd te szél, tudsz te álmokat görgetni hangosan,
ahogy zörög a szúrós iringó
a beszökő ősszel szalmasárgán,
amikor vágyakozva felkapod...
mondd mit akarsz tőle?
szenvedni?
tüskéin fennakadni?
érezni, hogy mégis van tested?
mondd szél ilyenkor sötét este
mikor kevélyen pöffeszkednek odafenn
az irigy csillagok
hova rejtetted bánatos hangod
hol reszket a lelked?
én tudom, akkor is, ha nem mondod
ha nem rezdül a vén diófa sötét lombja
ha nem rázkódnak hangos sírással a nyírfalevelek
annyira kérlek gyere már te szél!
kapj fel engem!
repíts messze
törd össze csontjaimat
szórj szét engem
véremmel szép pirosra festelek
végre lesz ruhád is néked, óh szél
mert ilyen árván nem akarok már élni
szép kedvesem messze tőlem
magamra hagyott
már nem szomjazza szavaimat
már nem suttogja:
- szívem
nem ismétli:
- szeretlek...
óh szél kapj fel engem
törjél össze még ennél jobban
hints szét a világban
elhagyott a szép szerelmem
nélküle nincs életem
tőle kaptam - már halott voltam
visszavette - újra haltam
vigyél messze te szél!
fotó: Alíz
egy kis időre
Ha butaság is
szerettem volna
- majdnem -
a mindened lenni
egy kis időre
egy kis időre
egy emberöltőre
mi maradt még
abból az öltésből...
rohantam hozzád
szív repesve
kitártam bensőm,
mint ablakot a fényre
de csak a zord felhők jöttek
fény helyett vihar tombolt
jégeső verte kertem
lyuggatott levelek haldokoltak
szerettelek utolsó lobbanással
s te elfordultál tőlem
mint karós virág
ki elveszítette támasztékát
derékba törtem
s most haldokolva
nézek a sötétségbe
mirha és vér
Belém égtek a színek
illatok oltárán keveredtek
lángoló érzelem
felgyújtott varázs
áradó szép
lángtenger-szerelemvarázs
a percek hangos robajában
veled a csend
mint csodaváró ünnep
pogány létben az áldás
emberkéz sosem alkotta varázs
varázs, varázs
mint valami tündérbájolás
szavak palettáján keveretlen színek
szűz-szerelem
látod megint csak dadognak a szavak
de illatozik a mirha
és fojt a tömjén
összefolytak egy kápolna mélyén
mit visszavett a természet...
szívemben úgy zubog lényed
mintha lennél maga a vérem
fotó: Alíz
álmot morzsol a szél
álmot morzsol a szél
illatos majoránna
hangák rezegnek
piciny virágfejük
csupa könnycsepp
harmat csókolt
rájuk vágyat
és a nap
a nagy mohó
tüzesen felfalja
a bánat lepkeként kergetőzik
hangos a rét
zümmög megannyi bogár
kitinpáncél roppan
egy pötty a halál
elveszett dallamot
lágyan sodor a szél
veled ébredek
milyen különös zene...
fátyolos a szemem
de megáll a könny
nem bomlik a szeretet
kőkemény nehezék
nincs szentség
mennyire fáj a szép
gyilkos boldogság
szomjam sosem olthatom
sivatagi rózsa
évekig tetszhalott...
kereslek
bimbó bomlik
reszket halovány
rózsaszín szirma
kitárul a világra
örvénylő áradat
szememben a szerelem
végtelen a véges
és a véges oly végtelen
védtelen
bebábozódnék ne fájjon ennyire
Kép: Fantáziavilág Festmények - Linkje az oldalsávon
nézd
Azsúrozott reggelek
terített asztalán
színeket tálal a Nap
féltelek..
valahol lágyan lombokat ringat a szél
nézlek
kehely-ágyon harmatcsepp szendereg
mosolyok fakadnak bimbós ágakon
orgonaillat simítja mámorba a szomjas reggelt
mint tétova óda
szól bennem hangod
messze távol
el-elakad
barázdabillegető
gramofon karcos zaja sistergő lemezből fakad
bakelit-forrás
kortyollak
ujjaim finom porcelán csészeként ölelik ködbe veszett alakod
szétfoszlasz
húsvéti kalács
zengedelem talpig nehéz hűségben
megtaláltad nekem ki imigyen is szól
tudom te érted
látom...
látom?
Ige
cselekvést, történést kifejező szó
vagy valami ilyesmi
fogalom-regula
szívembe írlak
hogy szívemből írja(la)k
fotó: Alíz
feszület
Rimbaud ifjú teste
vitorlavászonra festve
nyílegyenesen repül
kihegyezett egekbe
Baudelaire skandál
minden virág
nekünk nyílik
nincsen világ
álom nélkül
nincsen álom
virág nélkül
Petőfi jár a dombokon
virág a lány
vagy kikelet
de messze szállt
a kedvesem
fotó: Alíz
bánat
http://www.youtube.com/watch?v=FP9WLvZhL5Y&feature=related
Ne sírj drágám, ne sírj
A szerelem csak áldozat
Jő a vadász
és holtan bukik fel
puha mohaágyon
nyugszik kiterítve
és akkor még szerencsés
mert láttam én
véres tetemét
csak úgy elhajítva...
hát ne sírj, ne sírj te drága
töredék sorok szólalnak meg bennem
gondolatban írok, nem neked
senkinek-magamnak
nincsenek miértek
nincsenek kérdések
azokon már rég túljutottam
voltaképp nincs semmi sem
csak a szokásos nap szokásosan
és hogy mégis a bánat mint hívatlan vendég betért
ez is oly megszokott
de akkor mi más
tán, hogy a tavasz őszi kézzel fogja kezem
és valami annyira szorítja szívemet
talán tudni mily rövid az élet
és a boldogság csak pillanat
talán valami más
talán Elza szeme
talán a halál érintése
2010. március 23., 11:36:21
fotó: Alíz
törött rugó
vakolatlan ház
pergő mész
szegénysoron
fut a láb
fél a szív
sötéten ásít
a hűlt ablak
ajtó csak félfa
kibe jár a szél
muzsik
szól a dal
danadaj
hej cigány
és én
a fehér
elvesztem
napra sem leltem
sötét
mint a fénytelen éjszaka
minden perc önmagában pereg
még kér a száj
még kér a szív
de üres a kéz
mi ad...
nem marad
semmi nem marad
emlékek pattogó száraz fenyőtobozok
a magok messzire köpődtek
kiszántják
gyilkos indulat
nem kell
nem kell
majd a kertésztől drágán
drágán
pocsékba mindent
igen!
inkább mint kárba
ki érti ezt?
ki érti ezt?
sírok
meszelt arcomon
vér csurog
könny helyett
felkarmolta szava...
fáj
befogom a szám
megfagyott
a gyufaárus kicsi lány
szemében igézet
holtában csillagként ragyog
körötte a sok gyufa
s jól öltözött emberek...
szánom-bánom
ráterítem most már a nagykabátom
legalább ott ne fázzon
sírok
szívem szakadt
túlhúzott rúgó
kattog kattog
fémesen pattan
be
a kinyílt zár
fotó: Alíz
...........
a lelked sír
ha úgy érzed most árva vagy
s nincs senki ki ölbe kap
keserű folyammá válik körötted
a máskor oly édes
elfogy a hangod
bánatodba fojtod
csak a lelked mi sír
néma vagy
nincs szó
nincs könny
csak a málló vakolat
mi pereg
perceg a szú
mily meghitt pillanat
hangja vékony fénysugár
imbolygó gyertyaláng
bölcs vagy
szád szegletében
mindentudó mosoly
mégis most hiába minden
kisujj-magány terpeszkedik
egyre jobban
kiürült elméd őrületbe csap át
megfosztott szép gondolatok
valahol bezárva rettegnek
cella-rab
elrontott teremtmény az ember
valaki játékos kedvében
torz szüleményt alkotott
/- szerkesztő megj.: Köszönöm!-/
Illatok
Fahéjillatú éjjel vaníliát hazudtál
hamis ciprusok citrus illata
keveredett cigid keserfüstjével
mégis mikor kezed hozzámért
a mennyország a földre költözött
lángpallosú angyalok irigykedve
nézték viharos öleléseink
és csak csapkodtak vágyódva
a földi pokolért eget feledve
nem is tudom hova lett ruhánk
tán tolvaj járt s mi észre sem vettük
annyira szerettünk temetkezve
egymás hajlataiba elveszve
fényes szikrákat szórtunk
messze látszott izzásuk
csillaghullás hírét hallottuk másnap
miközben már rég máshol jártunk
részeg pillanatot oldva másnaposan
kihűlt vágy lángolást nem kíván
üressé lett kehely a szerelem
aljában száradó vágycseppek
életre nem kelnek véget ért
egy álom már az újat várom
gyújtsa fel kihűlt szívem
fotó: Alíz
fotó: Alíz
Kereslek (talán)
kereslek s te nem vagy
kósza szavak kóborolnak
a nap szerelmese
arany ecsettel fest
megunt szerelmet
de én hiába is festem be
talmi lenne üres álca
tegnap még megfeszültél
értem...
értem hát
ma már csak kolonc,
de nem legyező
tudod, amelyik
oly szépen virágzik
fehér köntösében az árokparton
jól van, jól van
tudom én
eltörött a varázs
már nem érdekes
összeragasztva nem kell
el vele...
kezem még kezedben pihenne
igaz nem sokáig...
fluidjaid átjárnának
és már a szférákban táncolnék
így csak magányom kesergem
persze minek
de bocsásd meg ma még nekem
hiszt tudod, de mennyire
elmúlik ez
nem vagyok őrült ámokfutó
- remélem -
de nélküled csak fuldoklom
- még -
fotó: Alíz
Utazás
Ma este utazom Velednélküled
Válladra hajtom fejem
Megpihenek csendesen
Te halkan mesélsz
Fonod a szavakat
Bomlik a múlt
Már Te is utazol
messze gyermekkorba
mesélsz kipirult arccal
mindenféle titokra kapu tárul
besétálunk...
Aztán elfogy a szó
pihen a perc
lágyan fogod a kezem
ujjaink kapaszkodnak
életre kelnek
ölelkeznek
majd kibomlanak
elengedik egymást
hogy lassan tovább vándoroljanak
Szemünk egymást keresi...
vajon mit rejt pillantásunk
Nyílik ajkunk
bimbó bomlik
kezünk sétál lassan
testünk beleremeg
Megállunk
átkötjük a csodát
még bújjon
még várjon
nincs karácsony...
majd mikor már
a pillanat nehéz
és a szív kitárul
az ész bezárul...
akkor lassan kibontjuk
azt a bezárt vágyat...
és ha még akkor sem
hát újra várunk
sietni sosem...
szépen lassan
szépen lassan
csak a csoda
nincs mohóság
mesél
minden mesél
a hitetlen ember
hitet hókuszpókuszol
stációkat állít a meredekre
vállán kereszttel megmássza
kíncseppek folynak útján
a hitetlen ember
azt hiszi, így hiszi...
a hitetlen ember
katedrálisokat emel
kövér papok hirdetik
a hamis igét
s a templomok küszöbén
a szűkölködők éhen halnak
ha megérik ott azt a pillanatot...
az ember önön gonoszságát
glóriával vonja...
kifosztja, gyilkolja édesanyját, Gaiat
ki ezer sebből vérzik
és mégis újra és újra
világra vajúdja ember gyermekét
............
lám a pihenő piciny mag
lassan csírát ereszt
milyen csoda
élet fakad
s látod kedves
mindnek más kell
van ki fényre éled
van ki a sötétre
egyik a meleget várja
hogy kifejlődjön
a másik hűvösebbet
s van amelyik a hideget
akár az ember...
mind-mind másként nyílik
másként adja önmagát
és ha rosszul ápoljuk
sosem hajt ki
sosem nevel virágot...
vagy bimbót még csak-csak hoz
de aztán bele is hal
és mint ősszel a levelek
elengedi a szárat
bimbó voltában
de már elvékonyodott
megbarnult száracskával
látod kedves
mennyi nyelvet beszélünk
hiába is anyanyelvünkön szólunk...
érlellek magamban
ízesedsz
átjársz
mint nyelven a bor íze...
s a testben meleget áraszt
mi indított feléd?
lépteim nem macskakövön kopognak
egy égi ösvényen suhanok feléd
néha tán érkezem is
nemcsak a képzelet vet szelet
tán valóban vagyunk
mint befont kalács
szépen egymáshoz simuló szárak...
szeretek dagasztani
érezni ahogy a ragacs
selymesedik kezem alatt
szép fényes gömbként pihen
dagad
majd átgyúrom
ágakat sodrok
és befonom
oly szép!
újra kelesztem
és mosolygó barnára sütöm
illata édes, hívogató
átjárja a házat
és ha széttöröm
belül fehér szálas levegős
csodás.......
és ha így törődünk egymással
mily meseszép...
ajándék
édes izgalom
csak csalódás ne legyen
milyen is mikor a meglepetés
nem boldogít
sőt...
és nem is titkoljuk
ajkunk lefittyedt
szemünkben csalódás
és a másik?
oh mennyire fáj neki
mily boldogan adta...
lám, sosem tudni
de mégis nem hazudhatjuk
de csodás
erre vágytunk
vagy mégis
a másikért?
nem
nem tudom.....