Bátai Tibor versei:

egyszerűen megtörténik veled

innentől kezdve folytatás leszel

tájékozódhatni már csakis e pontból

jól-e vagy rosszul az majd a végén

áthághatod ám megmarad keretnek

ha kívül kerülsz is meghatároz

eldobhatatlan agresszív iránytű

le kell takarnod hogy eltévedhess

bátor elszánás mire lehet elég

ha nem bízod magad ép ösztönökre

élesre állított érzékekkel

kell járni elaknásított terepen

érdem megbecsülés egyformán múlhat

a hiány egész korszakot kitölt

elvesztett érvényt nem pótol kérvény

de megbélyegez az "elutasítva"

minek feszegetnéd ami lezárult

ragadd meg inkább azt az esélyt

hogy túl vagy rég a felismerésen

azon a napon majd kimondatik

Egy hasonlat jelentésváltozása

/1/

Mert az a seb is én voltam

annyira hozzám tartozott

nem ügyeltem saját magamra

hagytam elgennyedni

elüszkösödni karom

s most elképedve nézem

az amputált végtagot

hát ő hagyott el

és hiányzó kezemmel

a semmit markolom.

/2/

Hittelek elvesztett fél karomnak

s míg arra vártam hogy visszavarrjanak

te mozdulásra bírtad mindahány

bénának tudott végtagom.

A műtét pedig sikerülni fog:

leszek végre – jobb későn mint soha –

ami lennem kellett volna

kezdettől fogva — fél karod.

Bátai Tibor

2011. május 11., 01:30:27

Elvirágzott

Hűvösek, feketék,

fejkendőt lengetnek az esték.

Felhők lobognak a menetelő szélben,

örökölt zászlaink lengenek — sötéten.

A tájat őrző, fákhoz nőtt varjak

nem szállnak többé: árnyékok maradnak.

Árnyékból szőtt, kopott ingem

levetem.

A csend elvirágzott szívemben,

s most termőre fordul.

A kenyeret nevén szólítja,

magához öleli, úgy szeli.

Nem jelszavakból! — hitéből teremtett hazát,

mégsem a magánynak érlelte magát,

s mert úton van,

az út megismeri.

Bátai Tibor

2011. április 25., 00:24:19

varázslat asszonyomnak

2010.05.08., szo, - 20:07

külön köszönet Shakespeare Vilmos úrnak

szeretlek

kedvesem

mondd a tengernek

türelem

mondd a szélnek

fűszál ne rezdüljön

ne fodrozódjék

hullám a vízen

parancsolhatsz-e csöndet

az elemeknek?

lágyítsd meg szíved

és higgyed

végre el

nem

az én szavamnak

de tenmagadnak

annak

a hangnak

mely legbensőbb

bensődből súgja

ki annyit

tékozolt

jó urad leszen

fonj hát kötelet

sorsod madzagából

és hozzá kötve

vesd ki mellettem

horgonyod

sorsom hajóján

kormányos

fordíts szélnek

és suhanjunk

a végtelen vizeken

délnek

feledhessem emlékét

déröklű napoknak

iszonyatnak

kínjait a lélek

telének

mikor elhitetted velem

vesztét létem felének

igazabb felének

királyném

engedd le jogarod

rímeim legyenek

koronádon ékkövek

csillapítsd haragod

mondd: akarod

hogy soha többé

tűnek hegyén szenvedni

nem hagyod

a most fölröppent lepkét

szívemig csapott

apályod–

dagályod

önérzetem éretted

hányszor elázott

s mégis lett miattad

mind nagyobb

olyannyira

hogy már csak

egyenes derékkal

járhatok utánad

engedd végre

hogy megtaláljalak

szívemben

száz életre való

lélek

kísértelek

és

kísérlek

mindétig

csak téged

csókkal becézzed

szemem

hagyd hogy

vigasztalódjam

álmaim

kéjédes átkaim

elmondjam

rádszórjam

és szád ne nyíljon

szóra

mikor mondanád:

"várj

ma még nem"

nyisd rám

a szíved

nyeltem hideget

eleget

s most tűz a hitem

éretted elégek

megérted?

(ha nem akkor is

megéred

hogy rendjelként

viseljem égési sebeim)

elsüllyedtemben

hagytalak süllyedni

vagy örök atlantiszom

s emelkedsz szívemben

újra a hullámok fölé

partjaidat csúcsaidat

látom

hogyan tudnék

megválni tőled

föladva harcom

föl felekoronám?

adjad

egész birodalmad

amivé lettél míg

vakságomban

nem láthattalak

lettem saját

ügyemben

kívülálló

vitorlám kötelét

hagytam idegenre

mégse hajózz kérlek

idegen vizekre

hogyan is akarnám

pórázra fogni

ki

vakságom homályából

kitört s előretört

már nem akarom

megnyerni

e torokszorító pört

ellened ki ellenem volt

s vont

maga után mégis engem

varázsolta

négyszöggé a kört

(talán maga sem tudja)

teremtményem volt s újra

teremtette magát

homlokán önző feliratom:

saját

privát

dalra hangolt gitár

megpendülök

percenként belédrendülök

forradalomként

érted zendülök

viharban jegenye

nem rendülök

én nem rendülök

folyondárként körbefonlak

önmagamtól is megóvlak

szívd nedvemet

hogy élj

hogy éljek

kérlek

értéken túl értékes

te vagy

csak add:

magad

hallhassam lélegzésed

szavad

és tudhassam

te vagy

vagy nekem

hitem

ma végtelen

határtalan

vagy: számtalan

koszorúzza hát

édes hölgyem

a kedvelt völgyet

a dombok

s combok

tövében

milljom édes átok

és fohász

meggörbítettél és kiegyenesítettél

férfikorban férfivá te tettél

voltomiglan voltodiglan

kizárólagos föltételem

egyetlen

mindenkor hatályos

törvényem

te légy

tisztíts meg tiszta forrás

te oldozz fel mint hívőt a gyónás

éjsötét köd szakadj föl

(a kedvemért)

hajlás előtted

nem lehet szégyenem

térdeplek oltárod lépcsőin

voltam: áruló sereg

vagyok: egyetlen

célra szánt merénylő

éjjel

hajnalig perzsellek

tüzeknek tüzével

szívem sérülte új tudás

szívem gyógyulta új tudás

tört szereletlen bárkám

lásd dacol a gyalázattal

és teljes vitorlázattal

ködöt hasítva

partot ér

többé nem

becsülhet engem

részvét

királyod leszek

szívednek mestere

(görnyedjek bár hétrét

vagy pusztuljak bele)

eljuttattál zenitemre

ott maradok

leszek napod

sütök: vagyok

elvarázsolsz

bűvészinas

okítja mesterét

szemfényvesztés

nem lehet

szemem fénye

borulj a vállamra végre

vágyadra vágyom

heved kergetem

árbocomon

csak te lehetsz

vitorla

mind a hét

tengeren

lélekre láz vagy

verejték ver

izzadságpatak

de most vagyok szabad

felőlem te s én felőled?

igazán hihetted-e?

tolakszom beléd

és élek tebelőled

fölfedezem

az ismeretlen földet

mellőled

ne is kérd

nem tágíthatok

szavam hitem

melletted: szabad

szabad-e táncra

bálkirálynőm?

úgy-e szabad?

felöltöm öltönyöm:

gombjai mind a csillagok

és kigyújtom kedvedért

a holdat

add szavad

hogy melletted

égnem szabadon

szabad

másnak soha

ne engedd magad

add újra

szíved és szavad

selyemlobogó:

vár fokára tűzlek

ez itt

szívszelíd

hadüzenetem

nincs alku

túl drága kincs

vagy nekem ahhoz

hogy nélkülözzelek

hát mértéktartásra

ne ints

mert nincs

többé alku

semmiben

olvass el

csukj be

nyiss ki újra

ez vagyok

és ez leszek

legyél hát hű

zsákomra folt

cérnámhoz tű

soraimhoz az összes

gyönyörű

betű

zuhanásomban

emelkedem

ha kigyúl

szemednek fénye

csak tebenned lelem

és keresem

úri kedvem

míg vér lüktet

egyetlen

megszűkült eremben

s a szómágiát érted

befejezni sosem fogom

én csak veled éljek

haza hozzád térjek

bármit tegyél elérjelek

lélekfogytig öleljelek

és a csúcsra érve

ott maradjak végleg

bálkirálynőm

parasztkirálynőm

szerelmünk

– tudom hogy tudod –

két teljes élethez is elég

indulj már el

hívó szavam kérlel

szívdobogásom

zakatol feléd

vonatomra ugorj fel

ütött az óra

zuhanjunk az ágyra

egymást átkarolva

szeretlek

kedvesem

(1993–2010)

A szemünk világa 

2011. szeptember 13.

Úgy néztelek akkor,

                                                                akárha először;

                                                                néztelek, s mert a vágy

                                                                oly erővel tört föl,

                                                                csakis csukott szemmel

                                                                láthattalak volna,

                                                                tán csukott szemmel sem

                                                                láthattalak volna.

                                                                Néztelek, és te csak

                                                                azt a nézést láttad,

                                                                rád szegezett szempárt,

                                                                tágult pupillákat —

                                                                vak nézhet így vissza

                                                                a világtalanra,

                                                                vakon néztél vissza

                                                                a világtalanra.

                                                                Mindkettőnk régóta

                                                                élesebben láthat,

                                                                mégis egyre játszik

                                                                velünk a káprázat,

                                                                hogy újra próbáljunk

                                                                egymásba vakulni,

                                                                látva próbáljunk meg

                                                                egymásba vakulni.

macska két egérrel

csak ennyi kell

merni kell

mindent egy lapra tenni fel

önmagunk kitölteni kell

lebonthatatlanok valóban

és megkerülni sem átlépni

nincs hatalmad

ami félig van készen

lyuk a teremtésen:

még csak a szobor áll

de megpróbáltad-e

messzebbre tolni

hűvös tapintattal

a helyükre

hiába az égre ívelő

merész

részekből szerkesztett

egész ideája

ha kinek--kinek gondja

rész

csak a szobor áll

felülről és kívülről

csak eltávolodva láthatod

a magad valóságát

és hiába még hiába

arányok álmodott

harmóniája

csillagok geometriája

hiába

míg csak a szobor áll

lebírva kétségeket

halld meg

hogyan hangzik neved

legbensőbb nyelveken

addig a rend is csak festett

a szándék még

nem öltött testet

leheljetek hát lelket

a szoborba

a szobor áll

mozdulj végre

ideje hogy betöltsd

már összes kifogásod

célkeresztben

csak ennyi kell

merni kell

mindent egy lapra tenni fel

önmagunk kitölteni kell

*

a tükörben eszmélkedik

egy ügyes macska

szájában két egérrel

Bátai Tibor