Háj monológ
Ha azt hiszi, jóember, hogy lazán
hozzám vágott szava egy igazán
földbedöngölő sújtással fölér,
nagyon téved, mert ennyit csak: "kövér"
bárki mondjon, elhajtom, mint itten
e szánalmas kis legyet legyintem.
De ha elméje értő szót fogad,
"mondhatta volna szebben, kis lovag,"
más-más stílusban akár... példaképp:
kezdhette volna mintha szánna épp:
"Hölgyem, önnek mily nehéz lehet
folyton cipelni mázsás terheket!"
aztán aggódóan: "Ó, asszonyom,
nem fél, hogy valakit tán összenyom?"
vagy lelkesen: "Lássátok emberek,
mily tökéletes forma a kerek!"
vagy bosszúsan: "Álljon inkább amott,
ne takarja előlem a Napot!"
vagy hízelgőn: "Édes kis húsgolyó,
magából habzsolgatni volna jó!"
esetleg bambán: "Hát ez miféle?
Egyforma ennek hossza és széle..."
vagy sportosan: "Inkább átugranám,
mintsem, hogy megkerüljem önt, Madame."
elismerőn: "Egészen megrázó!
Lenyűgöz e farsúlyos bombázó."
vagy üzletiesen: "Mondja, mennyi
szövettel lehet testét befedni?
És ha fényképet készítenének
önről, úgy hány tekercs film telnék meg?"
katonásan: "A világ szalutál,
ha egy ország ilyen lábakon áll."
de akár irigyen is szólhatna:
"Ennyi hájjal éhen nem halhatna,
ha nekem volna ennek csak fele,
tán már a bőségbe fulladnék bele."
vagy mondja vígan: "Tudja-e kis hölgy,
hogy minden léptét követi egy völgy?"
kihívón: "Ekkora elefántot
a világon még senki nem látott!"
tudományosan: "Súlya érthető
okokból ésszel fel nem mérhető,
mert úgy konvergál a végtelenhez,
mint a végbelem az alfelemhez."
vagy kíváncsian: "Mondja, kedvesem,
mit rejteget belül e zsírhegyen?"
vagy gyermekin: "Maga nem is néni,
hanem egy pufók, óriás bébi!"
És végül mondhatta volna azt is
kis ficsúr: "Ön egy csodás galaxis,
amely körül, ha keringnem kéne,
utam fényévekben volna mérve."
De hogyha eme hosszú szófolyam
nem bennem, hanem magában fogan,
s elébem tárja büszkén, peckesen,
akkor sem bocsátom meg, nem, sosem,
"mert magamat kigúnyolom, ha kell,
de hogy más mondja, azt nem tűröm el!"
(Edmond Rostand után szabadon.)
(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)
Az ötödik
(Levegő)
Isteni sóhajból
fakadó lételem
ég-puha méhében
fogan a végtelen.
(Tűz)
Napszínű lángokkal
táncoló lobogás,
vágyakat hevítő
szikrázó látomás.
(Víz)
Tomboló viharból
hajnali harmaton
életté szelídült
könnycsepp az arcokon.
(Föld)
Létnek testet adó
mindent befogadás,
csillagporból termett
megszilárdult varázs.
* * *
(Ember)
Isteni sóhajból
táncoló lobogás,
életté szelídült
megszilárdult varázs.
(A verset szeretettel ajánlom Kormányos Sanyinak.)
(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)