rád
még emlékszem a fojtott
éjszakákra, az árva
gyertyalángra, mikor még
vérben fürödtek a hajnalok
az életre, mintha még
érintetlen és ép lenne
(a hold tükörképét fodrokra
szaggató évekre) még emlékszem:
éjsötétembe fényt hányt a nap
belülről rágott míg vártalak
(ő is) keresett bennem mindhiába
elkerülhettük volna egymást
bárki mással, de megtagadhatatlanul
téged hozzám küldött az Úr
hogy beköltözz a szívembe
az elmúlással
még emlékszem milyen
a lélek egészben
és mi lesz belőle felszabdalva
és arra a hamuszürke arcra
ami a tükörben várt
még tisztán emlékszem
rád
(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)
tavasz helyett is...
e száz darabba tépett pillanatból
nem maradt csak egy megfakult fecni
asztalodon száradó rongyodként
felittalak az utolsó cseppig
a hiányod lázában égő nap után
most benned tölteném a teljes éjszakát
álmaid nyugalma lennék
mélységében úsznám át életed tavát
az idődhöz adnék végtelen teret
magamba-görbítenélek végleg
hogy a gallyakból-rakott kunyhód legyek
ahol velem-együtt-bennem égsz el
lelkemben minden olyan ütött-kopott
mégsem bánkódom most mert itt vagy:
az este tavasz helyett téged hozott
a véremben hordalak Csillag
(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)
tél volt és szerettelek
végül
a világ felöltött valami
jegesen metsző páncélt
a súlya alatt imbolygok
elvágódom mereven
egy teljes élet átlép
sárgára-sápadt sovány sóhaj:
sarat hányt elém a Hold
szaga nincs az íze én lettem
sejtjeimig nyugodt voltam
mégis újra felborzolt:
az idegeimben futkosó
és eszét vesztett türelem
vajúdásig hordtam emlékünk
és most a fagyott-földbe-álmodva
a karjaidba születek
újra