Embedded Files
Halottak napja: Kolontár - 2010
Csak azt ne hidd, hogy ennyi volt
s mert te megúsztad, véget ért
elkísér, amíg élted tart
felelsz és fizetsz mindenért
mert okozó vagy, nem áldozat
s ha kérdeznéd, ugyan miért?
tűrtük, míg gyűlik az iszap
ami most már a szánkig ér
lásd, egész országunk rohad
áradnak veres patakok
elborít szennyes áradat
a mohóságért, a közönyért
vagyunk hatalom - cinkosok
ha nekünk jut néhány garas
vagyunk hatalom bűnrészesek
hisz ki nem vetett, az is arat
kéz kezet mos mindig segít
piszkos a munka már nekünk
de most nincs mi lemoshatná
a bánatunk, a szégyenünk
dolgos életek tisztessége
s vörös dágványban érte vég
halálban agg és csecsemő
kiterítve a profitért
az ősi jel, szent örökünk
halotti fehére odalett
vérvörös minden szemfedőnk
szemünk lezárva bűn felett
pár kis szívesség, jó rokon
törvényt és jogot sutba dob
lássuk végre önnön magunk:
gyilkosok vagyunk, gyilkosok
az ország köpköd, fintorog
lesújt egyre a szigora
pedig mindegyikünknek
meg kellene lakolnia
bűzös mocsár lett szép honunk
mit elkerül a vadmadár
őrizve szárnya színeit
fennkölt éke: a tisztaság
Ez a vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével,
non-profit céllal szabadon utánközölhető az alábbi kód segítségével:
A kód sajnos itt nem működik.
Tetszik a vers?
Bokraid közt
Bokraid közt fázós szél barangol
sorsodon tűnődik zörgő laboda
tucatnyi éve neved már egy kőé
sirat szláv igék édesbús bánata
Oly jó volna csavarogni éjjel
hallgatva dalaid szelíd fajd-szavát
míg bohóc Hold hinti ránk és széjjel
holt költők versének csillagos porát
s újra látni a macskaléptű hajnal
tüzében úszó hagymakupolát
érezve amint hársméz illatával
búcsúzik tőlünk – örökre – a nyár
Nyelvünkben élünk – tengerfenéken
versünk villódzó mélység látomás
fényre vár, hogy daruröppenésben
fürdesse égi hullámcsobogás
Bokraid közt hűvös szél barangol
sorsodon tűnődik zörgő laboda
holt költőkért zokog már a tenger
kiszáradt tükrű holdtalan bánata
(Rab Zsuzsa emlékére)
(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)
Vetkőznek már a csalfa fák
Vetkőznek már a csalfa fák
didergő téli nászra
mézcsöppként ragyog fönn a Hold
valószínűtlen látomása
Sötét küllő a hegy mögött
volt ködök titkait rejti
hogy holnap patak vize légy
felhőként kell ma megszületni
Gúnyos kacaj: az őszi szél
tépett venyigék között nyargal
fürtök helyett lehullt szemek
hiányodért nem vigasztal
Ez a vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével,
non-profit céllal szabadon utánközölhető az alábbi kód segítségével:
A kód sajnos itt nem működik.
Tetszik a vers?
Versvariációk
(In memoriam Nemes Nagy Ágnes)
1
Kapaszkodik. Egyre magasabbra
a csúcs felé, hol pattan már az ág
visszatérni immár lehetetlen
az égbe ér vagy pokolra száll
mindig följebb, még egyetlen lépés
hol Ehnaton istene ragyog -
Kábultan ébred. Körben összetörve
Napok... lovak... elbukott angyalok
3
Indulni könnyű. A föld közel
az első lépcsőt így éred el
fogódzkodód még bőven akad
az anyanyelv, a csiszolt szavak
gályarab ős, hittelen ima
igék, főnevek grádicsa
haladsz fölfelé, ritkul a lég
ám bírod még
hisz vár az ég
a roppant selyem kupola
kéklő sörényű paripa
kapaszkodód már nem akad
kiterjeszted hát szárnyadat
(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)
Tetszik a vers?
Szemed fénylő holdudvarán
Jártam a véges peremén
hol kezdődik a végtelen
és ketten voltunk: Te meg én
bár nem volt velem senki sem
szirmok hevertek szerteszét
bíbor fényekben fürdetett
angyalod, aki arra szállt
egedből értem küldetett
s elmaradt kétely és talán
kitérő válasz tovatűnt
szemed fénylő holdudvarán
Igened tölti ki az űrt
(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)
Tetszik a vers?
Verskoszorú Halottak Napjára
Sátoraljaújhely
(férfi és női hangra)
Már csak a sírok
de én nem sírok
Felejtsed el
Parányi éden
vissza nem térhet
Felejtsed el
Gyermeki hittel
tágra nyílt szemmel
Felejtsed el
Gesztenyék lombja
súgja, zokogja
Felejtsed el
Halottak napja
egy napi pompa
Felejtsed el
Már csak a sírok
látod, már sírok
Felejtsem el?
Felejtsed el
Édesanyámnál
Égi tájon járod utad
föntről látod a hantokat
porod fiad porára hull
végső, boldog nyugalmadul
Édesapámnál
A dolgos szív végül megáll
pihen a kéz, néma a száj
fönn gesztenyék lombja közt zenél
örök altatót az őszi szél
Fohász
Eső szitál, lágy esti fények
harangszó száll a csönd fölött
a temető, ahová betérek
gyertyák fényébe öltözött
Halottak napja, öcsém vár ma
szólít, én sírjához megyek
krizantémot az álmodóra
s nekünk, Uram, kegyelmedet
(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)
Izrael rózsája
(válaszul Papp Für Jánosnak)
Süppedt sírok során sárga rózsa nyílik
Sárga rózsa nyílik feléd hajladozik
Süppedt sírok során sárga rózsa nyílik
Izrael rózsája gyászba bugyolálva
Megdőlt kövek között elmúltat vigyázva
Izrael rózsája gyászba bugyolálva
Ó jaj mennyi rózsa bimbózva kinyílva
Martalékul dobva rútul letiporva
Ó jaj mennyi rózsa bimbózva kinyílva
Porladtak hamvadtak lánggá nemesedtek
Bosszuló imával Színed elé mentek
Porladtak hamvadtak lánggá nemesedtek
’Átok és pusztulás sorvassza éltüket
Hét csapás kísértsen ivadékik felett
Átok és pusztulás sorvassza éltüket
Jeremiás jaja Náhum gyűlölete
Babilonra lesújt az Ő kemény keze
Jeremiás jaja Náhum gyűlölete’
Ábrahámhoz tértek áldott Kánaánban
Lakoznak örökké Jahve árnyékában
Ábrahámhoz tértek áldott Kánaánban
Ki haragot vet el gyűlöletet arat
Izrael erős vagy nyújtsd szelíd arcodat
Ki haragot vet el gyűlöletet arat
Mózes tábláihoz még egyet faragni
Új csipkebokorban új parancsot adni
Mózes tábláihoz még egyet faragni
’Jottányit nem veszni mindig emlékezni
Noha nem bocsátván gyászban megbékélni
Jottányit nem veszni mindig emlékezni
Mert élnünk kell tovább mint igazra tanú
Őrizve szemeket ma pernye és hamu
Mert élnünk kell tovább mint igazra tanú’
Süppedt sírok során ékes sárga rózsa
Pompázzon békesség néped megtartója
Süppedt sírok során ékes sárga rózsa
Sárga rózsa nyílik feléd hajladozik
Szirma más sziromhoz dúsan illatozik
Szirma más sziromhoz dúsan illatozik
Sárga rózsa nyílik feléd hajladozik
Sikoly
Pazar szőnyeget terít
pompás tested elé az ősz
az égerek levele még zöldell
a nyárfáké hal meg legelőbb
Megyek, fölöttem kéklő
köröttem arany ragyogás
fülemben dalol, fülemben zokog
ki nem oltott sikollyal a vágy
Megyek, távolodom tőled
jövőm szorít, mint bezárt ököl
érzem súlyát a közelítő télnek
míg a tiéd nyarával tündököl
(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)
A költő lelke
A költő lelke ördögszekér
pörgő iringó homokdűnén
a költő lelke ördögszekér
A költő lelke bíbor varázs
percek parazsán elhamvadás
a költő lelke bíbor varázs
A költő lelke rongyolt szavak
jelzők, rímek, megannyi kacat
a költő lelke rongyolt szavak
A költő lelke szélfútta láng
sírok előtt a múlt oltárán
a költő lelke szélfútta láng
A költő lelke lárma, kacaj
s csak növekszik, ha nő a baj
a költő lelke lárma, kacaj
A költő lelke halotti csend
végesben átélni végtelent
a költő lelke halotti csend
A költő lelke szelíd mosoly
vigasztalón hozzád hajol
a költő lelke szelíd mosoly
A költő lelke örök remény
hogy volt és lesz, nem tünde fény
a költő lelke örök remény
A költő lelke mindenkié
mert nem szebb, nem jobb, mint bárkié
a költő lelke mindenkié
(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.
Előhang a költők budapesti világtalálkozójára
"A Szép Igaz és az Igaz Szép
ne óhajtsatok mást, nincs főbb bölcsesség"
Keats: Óda egy görög vázához
(Tóth árpád fordítása)
A vers, az más
nem úri lom
ékes rendjel a gomblyukon
A vers, az más
nem cicoma
adomázás, dús lakoma
A vers, az más
fénylő harag
hogy föleszmélj, ember maradj
A vers, az más
örvényszavak
évezredek percek alatt
A vers, az más
tűnő öröm
hogy túljuthatsz zárt körökön
A vers, az más
csalfa vigasz:
a Szép halott és nincs Igaz
(A versek utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)
Somogyi anziksz
Rozsdavörösek, tompazöldek
köd-géz foszlányú őszi mezők
nyírfák kísérik tűnődésem
s faluszéli öreg temetők
Egymásra futnak arcok, sorsok
tépett mélyutak, égerliget
korommá égett dáliákkal
a nyár már búcsút integet
Füzek ezüstje aranyba hajlik
hajad vöröse rajtuk ég
sorsom kibontja s elnyeli újra
a rád találás ígéretét
Jáger László
Kanada
Lehunyom szemem, hogy tisztán lássam
aranyló pompáját e tájnak
átadva magam teljesen
a rám omló bíbor ragyogásnak
Tölgyek, juharok, végtelen erdők
mégsem szűkül be a horizont
völgyek tárulnak, völgyek zárulnak
mindegyik végén ezer titok.
Ősz van. Keményen, tisztán átölel
fogva tart az őszi levegő
a hegyi tó álmosan nyújtózik
akár egy boldog, fáradt szerető.
Egyedül vagyok. Kilométerek százait
kellene megtennem egyetlen emberi szóért.
Legyintek: úgy sem érdemes.
Szótlan kövekkel, hallgatag fákkal
az ember könnyebben szót ért.
Jáger László
Halott vagy
Halott vagy
halott a kedves szem, száj, fogak
ha akarnám sem csókolhatnám
többé az arcodat
Mindenem voltál, s többé nem lehetsz
eltékozolt perceim éke
lezárt koporsódban mi minden maradt
öled gyönyöröm szétfoszló fészke
Elporladsz lassan
mar nyár melege, téli hideg
marnak az elfutó percek
szemgödrödbe már homok pereg
nyomtalan tűnsz el
kósza emlék csupán hiányod
s ezt elképzelni százszor nehezebb
mint átélnem tényleg a halálod
Jáger László
A legszebb vers...
A legszebb vers, mit alkothat egy költő
talán egy régi könyv legmélyén lapul
a polc szegletén, csak úgy odavetve
ismeretlenül és olvasatlanul
Elsárgult lapok, mik őrzik a múltat
záródnak rá, mint a koporsófedél
de százévenként feltárják a titkuk
alkony múltával, ha ránk zuhan az éj
És fölcsendülnek ékes, tiszta rímek
lüktet az ütem, mint lüktetett a szív
ész és szenvedély nász tüzében égnek
majd száz évre újra bezárul a sír
Jáger László
Pogány ima
Ha újraalkotsz, Teremtő Istenem
legyek bármi, miben kedvedet leled
csak egyet kérek, én, ha kérhetek
emberré újra ne formálj engemet
bármivé leszek, parancsod szerint
csöpp kavicsod, mit görget jeges ár
hányódik, kopik, míg csak létezik
s homokszemként végső nyugalmat talál
ha fának rendelsz, úgy élek, halok
tartja kék eged smaragd koronám
s ha rám szakad, földre döntve végül
jajszó nélkül sújt szörnyű tűzhalál
ha úgy döntene parancsló szavad
felhőként érjen röpke égi lét
Napod heve forró tűként éget
s szétfoszló létem oszló buborék
mindezt, látod, zokszó nélkül teszem
de emberként, amivé most tevél
sorsom csupán örökös lázadás
szembeszállni Teveled tettedért
jaj és szitokszó, ennyi röpke létem
bár isteni voltod szikrája vagyok
egyetlen vesztes örök teremtésben
mert tudattal élek, tudattal halok
Ha újraalkotsz, Teremtőm, Istenem
vedd le a keresztet, mit rám rótt szavad
oldozz kötést, ne képmásodként éljek
s ne szülessen bennem Terólad gondolat
Jáger László
Page updated
Google Sites
Report abuse