Temetőben
Játszik a szellő, leng a hinta,
Nap süt az égen,
mosolyog,
alszanak mélyen csönd-lyukaikba
talpam alatt a
rokonok.
Villan a márvány, csillan a kő,
bogárka mászik,
toporog,
pipacsokkal vérző csont-temető
s talpam alatt a
rokonok.
Számok fűbe s fába hasítva,
magamból mindent
kivonok -
játszik a szellő, leng az a hinta,
Nap süt az égen,
mosolyog.
Ez a vers a szerző megjelölésével non-profit céllal szabadon utánközölhető az alábbi kód segítségével:
A kód itt nem működik.
Tetszik a vers?
Elhalkul a szív...
Elhalkul a szív, akár a vihar,
magára maradva túlzó vágyaival,
mint gyermek, ki a mesét leste,
s csak rácsukták az ajtót este.
Elcsitulnak a lármás remények,
lehull a földre a súlytalan képzelet,
hinni kell a másik szemének,
szeretni a megtűrt éveket,
megszokni ezt a tétova csöndet,
mint ha veszekedéseink után volna -
figyelni mint lesz egyre könnyebb
gyűlölni egymást eltitkolva.
Úgy halkul a szív, akár a vihar.
Bűneinkre csupán a némaság rivall,
mint gyermekre éjjel az apja,
ha ajtaját még nyikorgatja.
Ez a vers a szerző megjelölésével non-profit céllal szabadon utánközölhető az alábbi kód segítségével:
A kód itt nem működik.
Tetszik a vers?
Sírodnál
Gyertyával büntetlek ma este is,
mert haragszom még, hogy nem volt tovább.
Miért vagy a felelőtlenekkel?
Te miért voltál nálam ostobább?
Gyertyával büntetlek, hideg, márvány
szélvédődön ez a piros csomag
s minden éjjel újra gyújtom hibád,
ha a nappal csöndben eloltogat.
Gyertyával büntetlek s ne kérdezd meg,
hogy döntésedben megint mi rossz van...
Nem itt kellene parkolnod, állnod,
ebben a sötét s néma tilosban.
Ez a vers a szerző megjelölésével non-profit céllal szabadon utánközölhető az alábbi kód segítségével:
A kód itt nem működik.
Tetszik a vers?
Semmiért szeretvén
"Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd."
(Szabó Lőrinc: Semmiért egészen)
***
Nem szeretsz teljesen, ha nézel,
ha megszorítasz puszta kézzel,
ha arcodhoz ér vöröslő arcom,
ha árnyakat vetít rám az alkony
s körvonalazódik maga az ember,
csontok, bőr s csudamódú szervek -
ha megérintesz tiszta tenyereddel,
én még akkor nem követellek.
Nem imádsz egészen, ha hallod
ajkaimon visszhangzó hangod,
ha elérzékenyítenek szavak,
ha füleidbe gyantaként ragad
és újra fölcseng a csók, a bók,
sziszegő, zengő teremtmények -
ha hitre fognak a hallhatók,
én még akkor nem szeretnélek.
Nem kellek eléggé, ha érzel,
ha illatom nyomain érsz el,
ha markodban megsorvad az ingem,
ha párolog, fölgőzölög minden
és megállsz csak egy pillanatra,
hogy a világ is megáll veled -
ha orrod légként szív magadba,
én még akkor sem hiszek neked.
Nem akarsz még akkor, ahogy én,
szerelmet semmiért szeretvén,
nem vagy még igaz s nem lehetsz való,
s nem voltál sohasem nekem való.
Ha szeretsz, légy mindig néma és süket,
ne végy levegőt, engem ne láss -
a hiányok üvöltsék szerelmüket,
s én legyek e lelkifurdalás.
Ez a vers a szerző megjelölésével non-profit céllal szabadon utánközölhető az alábbi kód segítségével:
A kód itt nem működik.
Tetszik a vers?
Kenyérbe sütnek
Kenyérbe sütnek hajnalban a pékek
betűkbe bújsz a reggeli címlapon
illata vagy a kávéfeketének
s egy korai versben a rímhalom
is tőled kavarodik úgy össze.
Cipőfűzőmmel vagy egybekötözve -
ha megyek az utcán folyton rádlépek.
Kicsomagollak egy parkban ebédnek
s cigarettával szívlak magamba
mintha te volnál az a nikotin.
A kopasz vágynak vagy kalapja
s én mindig meglátlak valakin.
Ez a vers a szerző megjelölésével non-profit céllal szabadon utánközölhető az alábbi kód segítségével:
A kód sajnos itt nem működik!
Tetszik a vers?
Mint a légy
Nyugtalan vagyok s végsőkig pimasz
mert rádszállok ezerszer is mint a légy
de így lehetek szemtelenül igaz:
én nem akarom azt hogy másé légy.
S valamiért folyton visszatérek
tán illatod vagy fényed az mi csábít
s furcsa: a haláltól sohasem félek
pedig megtehetnél velem bármit.
Önzőnek érzem magam és rossznak
mégis valami jobban zavar ennél:
már ezerszer is lecsaphattál volna
de te mindig csak elhessegettél.
Ez a vers a szerző megjelölésével non-profit céllal szabadon utánközölhető.
Ha ideérnél
Tudod, hogy házamon nincsen cégér,
de ha jönnél én mindig itt vagyok.
Gyere - ha nincs - meleg eleségért
s puha fekhelyet is adok.
Ne légy - ha nem kívánod - kóbor,
eldobott levél mi szállong céltalan,
és ha ajkadon régen volt már jó bor,
keress meg engem - itt néha van.
Én tudom, bármit adnál cserébe,
de semmi az - ide nem kell zálog:
nem léphet az emlékek helyére
nagyobb érték e szónál: barátok.
S ha eljössz, mint a gyönge tészta
feldagadnak a régi napok,
s úgy lesz megint minden egész, ha
te mesélsz és én bólogatok.
S beszéld el azt is hevesen,
ki művelt belőled meghasadt farönköt,
ki tudta a titkod, mit kevesen,
hogy lábadról ily könnyen ledöntött.
S ordítsd mint régen, igaz torokból,
hogy az egész világ piszkos kátrány,
azt is, hogy aki kéne nem csókol
s hogy cigarettacsikkes a párkány
hogy nem léteznek az úgy várt csodák
hogy melléd huppant apád a fáról
hogy anyád elfelejtette a vacsorát
hogy minden éjjel írsz és fázol
hogy odale menni milyen jó lehet
csak magától sosem váj helyet a Föld
hogy hozzádszólnak a színes gyógyszerek:
a kék, a piros, a sárga meg a zöld...
De tudod, hogy házamon nincsen cégér
és azt is tudod, hogy ott bármi állhat.
Ezért ha egyszer mégis ideérnél,
kopogás nélkül gyere be - ahogy én is tettem nálad.
Ez a vers a szerző megjelölésével non-profit céllal szabadon utánközölhető.
Megmaradok
Infúzióként csepeg minden perc itt.
Egyre jobban vagyok ahogy elfogy az idő -
hisz a fának is ha legszebb ágát metszik
tűrnie kell míg az újra kinő.
Még beteg vagyok kissé de jobb már.
S ha látogatnának azt mondom: gyertek.
Már tudok igaz lenni mint a zsoltár
és szép mint tavasszal a kertek.
Úgy érzem végül megmaradok.
Megmaradok én nélküled is talán -
megmaradok már csöndben mint azok
a mosolygós képeid a kisszobám falán.
Mert infúzióként csepeg minden perc itt.
Egyre jobban vagyok ahogy elfogy az idő -
hisz a fának is ha legszebb ágát metszik
tűrnie kell míg az újra kinő.
Ez a vers a szerző megjelölésével non-profit céllal szabadon utánközölhető.