P. Tóth Irén versei:

Halálig

2010. május 31.

Ne szólalj meg

csak hallgasd a zenét

érezd

ahogy suhan a pillanat

szemeid előtt szellemek lebegnek

halkan haldokló szerelmek születnek

fák közt fáradt napsugár

szél szárnyán szemlesütve száll

sziklákba botló hófehér habok

ringó hajó

madársikolyban szívdallamok

ódon falak közt lágy ölelés

a fény kevés

szürkülő szobák falán

sötét fény feszeng

vázában hervadt rózsaszál

ruhája elnyűtt

gyűrt szirom-madár

szemvillanás

és elfelejtheted

hogy ékesítette a kertedet

most fuss

az élet elrohan -

halálig tart

percnyi pontosan.

http://www.youtube.com/watch?v=Zmq15GjsBW0

Arcok

2011. május 13.

Arcomról arcod,

arcodról arcom köszön.

És bár a szavak másak,

mégis ugyanaz a hang

csap fájón arcomba,

mely arcod,

és ugyanaz a szúró nézés

szemedbe, mely szemem.

Kettőnkön kívül

nem érzi senki sem.

De egyszer,

hiába némán,

égből vagy pokolból,

angyalarccal

szólok szenvtelen:

- Jelen!

Ringató

2010. május 26.

Cseppen a csend.

Csak egy levél

ruháját

ringatja a szél

délutáni napsütés-

ben

úszik lassú ébredés

elmerengsz a semmiken

miket álmos elméd terem

ma is alig

vagy sohasem

veled

velem...

Túlélni

2010. június 2.

...Mert mégis élni kell.

Pedig arcodon

rángatózni láttam

azt az ideget,

mely a szégyent írta rá,

és agyadba a mondatot,

hogy Isten nem szeret!

Mily úton-módon lehetne

az életet úgy élni,

hogy senkinek ne fájjon -

se másnak, sem neked?

Te sem kerested e helyet,

csak megtaláltad

- vagy ő lelt meg tégedet -,

de hová tűnhetett

a legegyszerűbb jelen,

a méltó létezés?

Nem kell sok,

elég legyen -

a semmi túl kevés!

Most talpad alatt sár,

kezedben ablakmosó nyél,

előtted autók sokasága -

munkádból senki nem kér.

Csak állsz ott

félig felemelt karral,

aztán tested mellé ejted.

Szád sarkába már

szitok se lobban -

pénzt kell szerezned

valahonnan!

Harangjáték

2010. június 23.

http://www.youtube.com/watch?v=WJTiXoMCppw

Sötéten hallgatott az ablak.

Függöny-szempilláját

vadul verdeste a szél.

Esőcsepp-könnyek folytak

viharvert üvegén.

Harangok hangjainak hullámait

hozta közelebb az este.

Sűrűn csattanó hangok

visszhangoztak

félig nyitott szemén.

A harangok minden nap pontosan

ilyenkor szóltak.

A félig nyitott ablak megszűrve

engedte át a harangzenét.

Szerette érezni, ahogy fémhangja

kocogtatja érzékeny üvegét.

Az utolsó hang

kicsit hangosabban szólt.

Hirtelen nagy lett a csend.

Aztán nagy reccsenés.

Lassú mozdulattal

rogyott térdre a ház.

Földre esve egyet

sikoltott az ablak.

Darabjait kegyetlenül

tördelte a szél.

Esőcsepp-könnyek marták

megvakult szemét.

Magába zárta a zajt.

Magába zárta az éjt.

Jó éjt.

Verseim

2010. július 21.

Ők az én

kicsinyke titkaim -

dédelgetem mindet

mint drága gyermeket

kinek hangja

szívemig hatol.

Simogat és mar.

Nyugtat.

Felkavar.

Ők mellém szegődnek

minden utamon

erőszakkal

elűzni sem tudom.

Árnyékként követ

minden gondolat

nyomomban meg nem rágott

sok fájdalmas falat.

Magam sem értem.

Nem kértem -

mégis jönnek

párnámra minden éjjel

sötét ráncot gyűrnek

hisz gondot jelent

minden gyermek -

álmatlan éjszakát

örömöt

félelmet.

Minden nap gond

és ámulat.

Fojtogat a féltés

és erőt ad.

Ha egyszer minden elhagy

üres maradok én is.

Akkor nekem

magamból

vajon mi marad?

Zárt világ

2011. április 5.

A Föld egy zárt világ -

útján úgy szédeleg

hogy mindig akkor mindig ott

mint egy robot

holott halott embertelen még nem lehet

ha annyi embert tart a felszínen...

Pörög forog. Ha háborog -

hol forrón lüktető a szív

ott sírrá vátozik

magába zárva annyi életet

és éjszakának éjjelén

tengernyi bánatot teremt

ám holnapra a fájdalom

egy új világot szül...

Az élet megy tovább -

hová az érkezés?

A Föld egy zárt világ mely néha háborog

korok tűnnek jönnek új korok

hiába mindig harcra kész

mégis biztos karral öleli

az Ég...

Ma még...

Menekülés

2012. május 21.

A Nap felkel, este lenyugszik,

talán lelked is megnyugszik

egyszer, ha majd jó idő lesz,

ha szelet kapsz a repüléshez.

Felkelsz, jársz, este lefekszel,

egyedül vagy a félelemmel.

Sötétnél is sötétebb itt.

Most megölnél valakít.

Vagy megölelnél,

hogy ne érezd

temetőnek a sötétet.

Átkozottul fáj a hajnal.

Rád hajol kibontott hajjal,

kócosan, megszégyenülten

fekszel néma ébrenlétben,

mellkasodban mázsa szikla

jön-megy le-fel, oda-vissza...

Kínszenvedés minden éjjel

ölelkezni a sötéttel.

És a nappal! A világos

ma is kiábrándulást hoz!

Ernyedt árnyak furcsa kéjjel

himbálóznak szerte-széjjel,

kötelet fonva az agyra.

Menekülnél, hogyha hagyna.