Halálig
2010. május 31.
Ne szólalj meg
csak hallgasd a zenét
érezd
ahogy suhan a pillanat
szemeid előtt szellemek lebegnek
halkan haldokló szerelmek születnek
fák közt fáradt napsugár
szél szárnyán szemlesütve száll
sziklákba botló hófehér habok
ringó hajó
madársikolyban szívdallamok
ódon falak közt lágy ölelés
a fény kevés
szürkülő szobák falán
sötét fény feszeng
vázában hervadt rózsaszál
ruhája elnyűtt
gyűrt szirom-madár
szemvillanás
és elfelejtheted
hogy ékesítette a kertedet
most fuss
az élet elrohan -
halálig tart
percnyi pontosan.
http://www.youtube.com/watch?v=Zmq15GjsBW0
Arcok
2011. május 13.
Arcomról arcod,
arcodról arcom köszön.
És bár a szavak másak,
mégis ugyanaz a hang
csap fájón arcomba,
mely arcod,
és ugyanaz a szúró nézés
szemedbe, mely szemem.
Kettőnkön kívül
nem érzi senki sem.
De egyszer,
hiába némán,
égből vagy pokolból,
angyalarccal
szólok szenvtelen:
- Jelen!
Ringató
2010. május 26.
Cseppen a csend.
Csak egy levél
ruháját
ringatja a szél
délutáni napsütés-
ben
úszik lassú ébredés
elmerengsz a semmiken
miket álmos elméd terem
ma is alig
vagy sohasem
veled
veled
velem...
Túlélni
2010. június 2.
...Mert mégis élni kell.
Pedig arcodon
rángatózni láttam
azt az ideget,
mely a szégyent írta rá,
és agyadba a mondatot,
hogy Isten nem szeret!
Mily úton-módon lehetne
az életet úgy élni,
hogy senkinek ne fájjon -
se másnak, sem neked?
Te sem kerested e helyet,
csak megtaláltad
- vagy ő lelt meg tégedet -,
de hová tűnhetett
a legegyszerűbb jelen,
a méltó létezés?
Nem kell sok,
elég legyen -
a semmi túl kevés!
Most talpad alatt sár,
kezedben ablakmosó nyél,
előtted autók sokasága -
munkádból senki nem kér.
Csak állsz ott
félig felemelt karral,
aztán tested mellé ejted.
Szád sarkába már
szitok se lobban -
pénzt kell szerezned
valahonnan!
Harangjáték
2010. június 23.
http://www.youtube.com/watch?v=WJTiXoMCppw
Sötéten hallgatott az ablak.
Függöny-szempilláját
vadul verdeste a szél.
Esőcsepp-könnyek folytak
viharvert üvegén.
Harangok hangjainak hullámait
hozta közelebb az este.
Sűrűn csattanó hangok
visszhangoztak
félig nyitott szemén.
A harangok minden nap pontosan
ilyenkor szóltak.
A félig nyitott ablak megszűrve
engedte át a harangzenét.
Szerette érezni, ahogy fémhangja
kocogtatja érzékeny üvegét.
Az utolsó hang
kicsit hangosabban szólt.
Hirtelen nagy lett a csend.
Aztán nagy reccsenés.
Lassú mozdulattal
rogyott térdre a ház.
Földre esve egyet
sikoltott az ablak.
Darabjait kegyetlenül
tördelte a szél.
Esőcsepp-könnyek marták
megvakult szemét.
Magába zárta a zajt.
Magába zárta az éjt.
Jó éjt.
Verseim
2010. július 21.
Ők az én
kicsinyke titkaim -
dédelgetem mindet
mint drága gyermeket
kinek hangja
szívemig hatol.
Simogat és mar.
Nyugtat.
Felkavar.
Ők mellém szegődnek
minden utamon
erőszakkal
elűzni sem tudom.
Árnyékként követ
minden gondolat
nyomomban meg nem rágott
sok fájdalmas falat.
Magam sem értem.
Nem kértem -
mégis jönnek
párnámra minden éjjel
sötét ráncot gyűrnek
hisz gondot jelent
minden gyermek -
álmatlan éjszakát
örömöt
félelmet.
Minden nap gond
és ámulat.
Fojtogat a féltés
és erőt ad.
Ha egyszer minden elhagy
üres maradok én is.
Akkor nekem
magamból
vajon mi marad?
Zárt világ
2011. április 5.
A Föld egy zárt világ -
útján úgy szédeleg
hogy mindig akkor mindig ott
mint egy robot
holott halott embertelen még nem lehet
ha annyi embert tart a felszínen...
Pörög forog. Ha háborog -
hol forrón lüktető a szív
ott sírrá vátozik
magába zárva annyi életet
és éjszakának éjjelén
tengernyi bánatot teremt
ám holnapra a fájdalom
egy új világot szül...
Az élet megy tovább -
hová az érkezés?
A Föld egy zárt világ mely néha háborog
korok tűnnek jönnek új korok
hiába mindig harcra kész
mégis biztos karral öleli
az Ég...
Ma még...
Menekülés
2012. május 21.
A Nap felkel, este lenyugszik,
talán lelked is megnyugszik
egyszer, ha majd jó idő lesz,
ha szelet kapsz a repüléshez.
Felkelsz, jársz, este lefekszel,
egyedül vagy a félelemmel.
Sötétnél is sötétebb itt.
Most megölnél valakít.
Vagy megölelnél,
hogy ne érezd
temetőnek a sötétet.
Átkozottul fáj a hajnal.
Rád hajol kibontott hajjal,
kócosan, megszégyenülten
fekszel néma ébrenlétben,
mellkasodban mázsa szikla
jön-megy le-fel, oda-vissza...
Kínszenvedés minden éjjel
ölelkezni a sötéttel.
És a nappal! A világos
ma is kiábrándulást hoz!
Ernyedt árnyak furcsa kéjjel
himbálóznak szerte-széjjel,
kötelet fonva az agyra.
Menekülnél, hogyha hagyna.