M. Fehérvári Judit versei

http://www.youtube.com/watch?v=mbHUwPbWWEI

(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)

A verest előadja: Széles Kinga

Tetszik a vers?

Áldás

A csönd szépét,

az Ég selymét,

a Nap zamatát,

minden csodát

kívánok Neked én,

hogy soha ne fogyjon el

lelkedből a remény,

hogy ma ismét újrakezdj

beszélni, járni, a madarak

énekével szállni,

könnyektől elárvult arcodon

a mosoly bölcsőjével

együtt hintázni,

s gyökeredbe, a

költészetbe kapaszkodva,

a biztonság talajában

a Rád hulló leplek alatt is,

mégis tarka lepkéket találni.

(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)

Tetszik a vers?

Egyszer csak csöndben élsz...

Egyszer csak csöndben élsz, meglátod!

Ha lépni még tudsz,

magadra öltöd régi, viseltes világod,

majd elballagsz valahova tova,

hol nem ér utol civilizációnk

ezernyi mocska...

Már nem nézel szembe

semmilyen rendszerrel, árral,

titkon ejtett fénylő könnycsepp

sugárral,

hiszen kínlódtál Te is

megannyi zárral.

Vagy csak a kilincset nyomtad,

bátran dögönyözted, rúgtad,

mert képtelen voltál a csodára,

szavakat ültetni a Lélek

tornácán a szívek lángjára...

Egyszer csak csöndben élsz, meglátod!

Még a madarak hangját is kívánod,

s éppúgy a szelek énekét,

mint szívverésed

dobbanó ütemét...

A mozdulatlanság

jégverem neszét

csuklóidba vert szögek feszítik

fulladni tüdődig,

s sóhajaid visszhangkoncertjei

felsírnak az égig...

A Megváltás szembogarában

sötétlő ragyogás

teríti rád a konok hallgatás

mozdulatlan leplét.

Egyszer csak csöndben élsz, meglátod!

És alakoskodás nélkül

tisztára mosod

túl fehér, ámító, béna

mindenség - zuhogásod...

Eszedbe jut, hogy ez is, meg az

elromlott, eltűnt,

kiüresedett, megüvegesedett

kíméletlenné lett, ámított,

bátor pedig csak néhány ember volt

ebben az éggömb zajlásban,

hol még a szentek is csak koholt

indokokká lettek,

feledni e földi féreg

porhüvely létet.

Egyszer csak csöndben élsz, meglátod!

S az Örök Fa alatt szemeid

becsukod, mialatt

az almát, az ős okot

agyhullámaid segítségével zárod rövidre,

hogy szemed soha ne lássa,

kezed ne érinthesse.

(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)

Tetszik a vers?

Egy Angyal szállt le...

Egy Angyal szállt le

a vonaton utazók közé

közönyös, monoton arcok

bámultak a semmibe...

még a táj is úgy siklott tova,

akár végtelenben a szappanbuborék,

s csak kattogott minden kerék

néha vinnyogott a fék...

Egy Angyal szállt le

a vonaton utazók közé...

ugyanaz ismétlődik

gondolod, de hagyd

kibomlani az egyhangúság

furcsa atlaszát

és ne vakítson el semmi,

hiszen annyiszor elmentél,

bejártad Te is a pályád

világűr méretekben

írtad le az orbitális keringés

Google definícióját...

Lám, ilyen az agyboncolás!

Ugye, tudod, hogy akkor is

csak kattogott minden kerék,

s néha vinnyogott a fék...

Egy Angyal szállt le

a vonaton utazók közé

és ők azt hitték,

majd lesírja lelkükről a mázt,

minden szemetet vagy

egyszerűen csak elvegyül,

tágítja az ablaküveg mögötti

teret és fényesre sikálja

piszkát a világnak,

hol könnyekből nőnek

a hegyek is,

hogy az alföldeket övezze

kegyetlen glóriája,

hogy tovább kattogjon minden kerék

és néha vinnyogjon a fék...

Egy Angyal szállt le

a vonaton utazók közé

a kupé tömve volt

gondolatokkal és emberekkel

Veled és velem is,

meg minden hiánnyal,

mi a Kármán-vonaltól

csak visszafelé lök,

mert már nem elég

a felhajtó erő,

az örök tisztulás útjára

csak az első

kozmikus sebesség repít

és akkor is

csak kattogott minden kerék,

s néha vinnyogott a fék...

Egy Angyal szállt le

a vonaton utazók közé

a zsúfoltságban

lecsupaszítottnak és

illuzionistának tetszett

minden jegyzet, könyv

mobiltelefon játék,

hátizsák, laptop és a némaság

mérgezte emberbűz

és egyszer csak

megszólalt...

csöppről csöppre,

mint pergetés idején

a folyékony aranyméz

gördültek ajkairól

a gyógyító szavak:

"Bocsánat,

megszoptatnám

csecsemőm... "

és dalra fakadt minden kerék

csillagösvényekre tisztult a fék...

(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)

Tetszik a vers?

Ma még...

Ma még játszom, holnap talán álmodok.

Valójában két világ határán vagyok.

Halvány árnyként követ a lét.

Fantomként szennyezi be napom

ezernyi megélt, s távolringó fájdalom.

Amiről azt hittem, hogy érzés, jel,

mi örökre megmarad, az nem egyéb,

mint szél szárnyán lebukó szürke por,

allergizáló anyag, semmi más:

korom s lepel

cudarul elnyel

gyárkémények gomolygó Hirosimája,

az útszéli virágok

genetikai mutációja.

Évezredek homályából felbukkanó agyagkatonák

érezhettek így a föld alatt,

mikor a civilizációk súlya rájuk szakadt,

nem tudván előbukkannak-e még

vagy lesz-e megszállott tudós,

ki oly merész,

hogy ásni kezd ő maga is

a múltért, mi éppúgy Övé,

mint enyém e költemény.

Malomkőnyi súly.

Ennyit hagyhatok emlékül abból,

mi érzés, mi jel...

Ma még játszom, holnap talán álmodok.

Az Isten se tudja, hogy kiért, miért vagyok.

Halvány árnyként követ a lét.

Fantomként szennyezi be napom

ezernyi megélt, s távolringó fájdalom.

Amiről azt hittem: sejtelem, sugallat,

mi örökre megmarad, az nem egyéb,

mint szél szárnyán lebukó szürke por,

allergizáló anyag, semmi más:

korom s lepel,

cudarul elnyel

engem is a föld pora,

csak ne legyek ott is mihaszna mostoha

anyag, térben rekedő

irgalomkereső Föld fia.

Ma még játszom, holnap talán álmodok.

(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)

Tetszik a vers?

Beküldte: Iziszcsillag5

Apám

"Minden féltve őrzött dolognál

jobban óvd szívedet,

mert onnan indul ki az élet!"

(Préd 4:23)

Ellobbant feletted az Ősz,

fájdalmam torkodig fonta,

pernyemorzsákat hordoz a szél,

neved fűtetlen sírodra kormozta.

Szél szárnyán bukik falevélreszketés,

búvik a kuvik,

fut a hazátlan idő

- lomha céda -

keresztet vet egy anyóka

sápadt ajka,

madárujja.

Avarcsókot perget a szél,

dalait tölgykoszorú visszhangozza.

Meghajlik a megfeszített szó,

s valahol egy hang

arcod kongatja,

Arcod kongatja.

(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)

Tetszik a vers?