M. Fehérvári Judit  versei

Ma nem lesznek késszé a szavak,

Csak a nedves agyag forog a korongon,

Noha formálnám őket, akár a fazekas,

Ma nem lesznek késszé a szavak.

Ma nem értem a grammatikát,

Nem egyeztetek alanyt és állítmányt,

Csak feltörnek a homályból régi mosolyok,

Ma nélkülük és velük oly egyedül vagyok.

Ma szentéllyé lesz a tisztaság kertje,

Minden élő a hazugság leplét együtt temeti,

S szemfedőként a múltra, akár a holtra, teríti,

Ma gyengéden érintlek, hogy visszhangozz egyre...

Ma nem lesznek késszé a szavak,

Hisz Neked nem a délibábok szépe kell,

Akartad, régen vágytad, hogy leomoljon a fal,

Mi lehetne Betlehemé is, de most másért énekel.

Ma hidd el, bizonygatnám százszor,

De néha imáinkból kétezer év is kevés,

Felépítjük jobbá, miből kilépni engem vélsz,

Csodáld csak Te is: „Lux fulgebit hodie super nos".

Az ember egyedül néma, s lelke sem óriás,

Kenyérré lészen még ma minden hűséges kiáltás,

Lassan eljövend a tizenkettedik óra: vakságom elveszett,

..." quia natus est nobis Dominus", s Ő vezet.

Ma nem lesznek késszé a szavak,

Csak a nedves agyag forog a korongon,

Noha formálnám őket, akár a fazekas,

Ma nem lesznek késszé a szavak.

 A „Lux fulgebit hodie super nos, quia natus est nobis Dominus." Egy misekönyv része, jelentése: „Ma fényesség ragyog ránk, megszületett nekünk az Úr". E mondat a karácsonyi liturgia része, a versben metaforikus értelemben használom.

Szvit, avagy stilizált táncok sorozata

1. Ouverture

 Ironikusan könnyű csak

megjegyezni,hogy az egyik vers

mitől különb a másiknál,

vagy egy jellem szikárabb-e,

ha naponta apró puzzle darabokká

aprítják, majd illesztgetik 3 D-ben,

esetleg program híján csak úgy a síkban

szükségképpen bonckések nélkül

fertőtlenítőszerek hiányában

gennylázas az ébredés.

Ugyanígy az ego is, ha felszínre tör

mutatja meg igazi arcát:

a nemtelen sárkányét,

ki elveszítvén hat fejét,

csak megmaradt nyelvével,

pontosan eggyel izzít

lávafolyammá minden értéket,

midőn dühe a kékséges fény felé tör.

(Mélykék fénylény, Sátán bálvány...)

2. Allemande

 Csak szótlanul néztem Rád,

s azt hittem, nem jól hallak,

de aztán villám suhant át az égen,

midőn hirtelen ráébredtem,

igen, ez vagy Te:

oly képlékeny, akár a szavak,

így lehetnél csodaszép verssé

vagy kidobandó szemétté,

de próza vagy, mi minden

költészet nélkül rám szakadt,

hogy olvassam végig.

3. Gigue

Szemüveg nélkül elhomályosulnak

előttem a betűk, összefolynak,

s inkább csak az időt húzom,

mint iskolában az elégtelenre

váró, semmit sem értő diák,

miközben igyekszem közömbös

arcot vágni, hogy tudd,

nem ér el lelkemig a dalod,

s hogy az illúziót még

gömbölyűbbé tegyem

időnként felállok

járok egy nagyot,

majd iszom egy pohár

vizet, hogy leöblítsem

a bennem varázzsá

soha nem érő látszatot.

4. Courante

  A bűvész trükkökhöz elegendő

egy táska, egy könyv, egy doboz...

Tudod, szeretem azt, hogy a

társadalmon még éppen belül

vagyok, s nem kívánok kilépni

a medence baktériumoktól hemzsegő

síkos peremére, de veled ez bizton

sikerülne, s közben Te az vagy, aki én,

mert - ezt súgja a ratio - nem leszek soha:

Csipkebokor mögötti szó, láng, mi

szüntelen lobog, de nem hamvad

parázzsá mégsem, szerelmed bőrömön

érzem, sejtjeimbe zárom minden

rezzenésed, de mellékes,

hidd el, minden hangod,

ha én mélyre rejtem az összes kottám,

mert, ha megérintesz,

bennem is felcsendül a valaha is

hallott legszebb nyitány.

(Tannhäuser und der Sängerkrieg auf Wartburg)

5. Air

 És falom a sorokat,

mondjuk, hogy lapozgatok,

miközben tudom, hogy vársz,

s csak egy ajtó választ el Tőled,

ki, hogy közelemben lehess,

a sarudat is levetetted értem,

hogy általad is megszentelődjem.

6. Sarabante

  Belső zokogásom az arcomra is kiült

-mi folyton érzi borostáid-,

a lélek és a test egysége megbolydult,

noha oly szép ez a történet:

van benne sárkány meg királylány,

pusztaság, törvény, rend és béke,

s mégis itt ülök, szemüvegem

rég levettem, azt a könyvet

is lettem, de hidd el,

az a nyitány most is itt

cseng bennem.

M. Fehérvári Judit

 Debrecen, 2011-12-03.

 Az esőcseppek tánca

Mocsár Gáborné Fehérvári Judit, 2011. május 29.

 http://www.youtube.com/watch?v=mvfe4fW0PCc&NR=1

Zöld selyem ragyogást

permetez és tovaszitál

ölét tartva a szélnek-

megremeg a nyár.

Halkan lépked

az álmos folyók felett,

s míg a fák törzsével ring,

őrzi a virágok illatát.

Simogatja az égi kapukat is-

felhőkig ér e csobogás

beakadva küllőibe

aranyló réteken meg-megáll.

Kristályos az ég, üde a fény,

az ég zsalui mégis bezárva

várják a nevető napot,

mert ím, csak zuhog,

és nem kacag a rét,

s mosolyod sem villan felém,

csak a villámfények dörögnek

nappal és éjszaka is hőbörögnek,

pedig a szél virágokat hajt,

s lánggal lobban minden tócsa,

lelkem mélyén csatináz,

kacag a dal, szép a május,

mert Veled együtt itt danáz.

Általam ajánlott zene:

http://youtu.be/8zOWGX4-wv8

Angyalok és fények

Kellenek néha csak a fények,

csak a hangok: a belsők és szépek...

Kellenek néha Angyalok is,

ha csak egy szóban vagy kanócban

a gyertyamélyben, de mindig feléledően...

Kellenek néha csak a színek,

csak megölelni a belső mélyet,

sárgák vagy napot ölelő kacagó kékek,

ha csak a fák koronáin hintázó lélek

vörösesbarna könnyeit ontják,

hidd, őket is Angyalok vigyázzák.

Áldás

A csönd szépét,

az Ég selymét,

a Nap zamatát,

minden csodát

kívánok Neked én,

hogy soha ne fogyjon el

lelkedből a remény,

hogy ma ismét újrakezdj

beszélni, járni, a madarak

énekével szállni,

könnyektől elárvult arcodon

a mosoly bölcsőjével

együtt hintázni,

s gyökeredbe, a

költészetbe kapaszkodva,

a biztonság talajában

a Rád hulló leplek alatt is,

mégis tarka lepkéket találni.

M. Fehérvári Judit

(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)

Tetszik a vers?

Oszd meg az iWiWen!

Oszd meg a Facebookon!

Egyszer csak csöndben élsz...

Egyszer csak csöndben élsz, meglátod!

Ha lépni még tudsz,

magadra öltöd régi, viseltes világod,

majd elballagsz valahova tova,

hol nem ér utol civilizációnk

ezernyi mocska...

Már nem nézel szembe

semmilyen rendszerrel, árral,

titkon ejtett fénylő könnycsepp

sugárral,

hiszen kínlódtál Te is

megannyi zárral.

Vagy csak a kilincset nyomtad,

bátran dögönyözted, rúgtad,

mert képtelen voltál a csodára,

szavakat ültetni a Lélek

tornácán a szívek lángjára...

Egyszer csak csöndben élsz, meglátod!

Még a madarak hangját is kívánod,

s éppúgy a szelek énekét,

mint szívverésed

dobbanó ütemét...

A mozdulatlanság

jégverem neszét

csuklóidba vert szögek feszítik

fulladni tüdődig,

s sóhajaid visszhangkoncertjei

felsírnak az égig...

A Megváltás szembogarában

sötétlő ragyogás

teríti rád a konok hallgatás

mozdulatlan leplét.

Egyszer csak csöndben élsz, meglátod!

És alakoskodás nélkül

tisztára mosod

túl fehér, ámító, béna

mindenség - zuhogásod...

Eszedbe jut, hogy ez is, meg az

elromlott, eltűnt,

kiüresedett, megüvegesedett

kíméletlenné lett, ámított,

bátor pedig csak néhány ember volt

ebben az éggömb zajlásban,

hol még a szentek is csak koholt

indokokká lettek,

feledni e földi féreg

porhüvely létet.

Egyszer csak csöndben élsz, meglátod!

S az Örök Fa alatt szemeid

becsukod, mialatt

az almát, az ős okot

agyhullámaid segítségével zárod rövidre,

hogy szemed soha ne lássa,

kezed ne érinthesse.

Egy Angyal szállt le...

Egy Angyal szállt le

a vonaton utazók közé

közönyös, monoton arcok

bámultak a semmibe...

még a táj is úgy siklott tova,

akár végtelenben a szappanbuborék,

s csak kattogott minden kerék

néha vinnyogott a fék...

Egy Angyal szállt le

a vonaton utazók közé...

ugyanaz ismétlődik

gondolod, de hagyd

kibomlani az egyhangúság

furcsa atlaszát

és ne vakítson el semmi,

hiszen annyiszor elmentél,

bejártad Te is a pályád

világűr méretekben

írtad le az orbitális keringés

Google definícióját...

Lám, ilyen az agyboncolás!

Ugye, tudod, hogy akkor is

csak kattogott minden kerék,

s néha vinnyogott a fék...

Egy Angyal szállt le

a vonaton utazók közé

és ők azt hitték,

majd lesírja lelkükről a mázt,

minden szemetet vagy

egyszerűen csak elvegyül,

tágítja az ablaküveg mögötti

teret és fényesre sikálja

piszkát a világnak,

hol könnyekből nőnek

a hegyek is,

hogy az alföldeket övezze

kegyetlen glóriája,

hogy tovább kattogjon minden kerék

és néha vinnyogjon a fék...

Egy Angyal szállt le

a vonaton utazók közé

a kupé tömve volt

gondolatokkal és emberekkel

Veled és velem is,

meg minden hiánnyal,

mi a Kármán-vonaltól

csak visszafelé lök,

mert már nem elég

a felhajtó erő,

az örök tisztulás útjára

csak az első

kozmikus sebesség repít

és akkor is

csak kattogott minden kerék,

s néha vinnyogott a fék...

Egy Angyal szállt le

a vonaton utazók közé

a zsúfoltságban

lecsupaszítottnak és

illuzionistának tetszett

minden jegyzet, könyv

mobiltelefon játék,

hátizsák, laptop és a némaság

mérgezte emberbűz

és egyszer csak

megszólalt...

csöppről csöppre,

mint pergetés idején

a folyékony aranyméz

gördültek ajkairól

a gyógyító szavak:

"Bocsánat,

megszoptatnám

csecsemőm... "

és dalra fakadt minden kerék

csillagösvényekre tisztult a fék...

M. Fehérvári Judit

(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)

Tetszik a vers?

Oszd meg az iWiWen!

Oszd meg a Facebookon!

M. Fehérvári Judit

(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)

Tetszik a vers?

Oszd meg az iWiWen!

Oszd meg a Facebookon!

M. Fehérvári Judit

(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)

Tetszik a vers?

Oszd meg az iWiWen!

Oszd meg a Facebookon!