Szilvamagízű barátkozásba fúltunk,
Elbeszéltük utána egymás borát,
S hogy a zavaros folyón ki vitte át
A szerelmet. S hogy volt egy múltunk,
Beszéltünk arról is önmagunknak.
Te kis hamis, ezt mondtad akkor,
Agyontaposott hajnalunkkor.
Aztán virágot vittünk a Bolyaiaknak,
Kértünk sört Seregélybácsitól,
Megígértük, hogy majd fizetünk.
(Nála mindig volt hitelünk.)
És büszkén, bár dülöngélve mentünk
Végig a hosszú promenádon nyáron,
Sok esős, szürke délutánon.
Akkor ott nyíltak épp a rózsák.
S bódító lelküket lelkembe lopták.
károly
2008. június 10., 13:28:31
Az alkotó hozzáfűzése:
...amik mindig túl hamar hervadnak el...
Csendesen méri az inga az órát
Megkondult a harangban a torony
Elment a mise az emberekbe
Héjára csapott egy vadgalamb
S a szikla habzón mossa a tengert
Katie Melua most minden ének
Szavak sorjáznak kongó szavak
Amíg kiszáradt tenyeremben tartalak
S ahogy lassan vége lett a télnek
Nagyon félnek
Reszketnek bennem az álmok
Belém rúg mindenki álnok
Pedig akarlak mindig akartalak
Ne vezessetek hazatalálok
Tettetek-vettetek mint egy hajasbabát
És megmutattátok hogy be tudom
Hunyni a szemem
Mindenre mindenre emlékezem
Arra is ahogy a számat befogom
Egy felhőégető alkonyon
És halkan zsebre teszem a kezem
Csupa hazugságot kéne hinnem
Már tavasz van
Hétvége van
Kihalt minden
Most úgy el kéne menni innen
károly
2008. május 21., 07:26:04