károly versei

Emlékezés hajdani rózsákra...

Szilvamagízű barátkozásba fúltunk,

Elbeszéltük utána egymás borát,

S hogy a zavaros folyón ki vitte át

A szerelmet. S hogy volt egy múltunk,

Beszéltünk arról is önmagunknak.

Te kis hamis, ezt mondtad akkor,

Agyontaposott hajnalunkkor.

Aztán virágot vittünk a Bolyaiaknak,

Kértünk sört Seregélybácsitól,

Megígértük, hogy majd fizetünk.

(Nála mindig volt hitelünk.)

És büszkén, bár dülöngélve mentünk

Végig a hosszú promenádon nyáron,

Sok esős, szürke délutánon.

Akkor ott nyíltak épp a rózsák.

S bódító lelküket lelkembe lopták.

károly

2008. június 10., 13:28:31

Az alkotó hozzáfűzése:

...amik mindig túl hamar hervadnak el...

Most úgy el kéne menni innen

Csendesen méri az inga az órát

Megkondult a harangban a torony

Elment a mise az emberekbe

Héjára csapott egy vadgalamb

S a szikla habzón mossa a tengert

Katie Melua most minden ének

Szavak sorjáznak kongó szavak

Amíg kiszáradt tenyeremben tartalak

S ahogy lassan vége lett a télnek

Nagyon félnek

Reszketnek bennem az álmok

Belém rúg mindenki álnok

Pedig akarlak mindig akartalak

Ne vezessetek hazatalálok

Tettetek-vettetek mint egy hajasbabát

És megmutattátok hogy be tudom

Hunyni a szemem

Mindenre mindenre emlékezem

Arra is ahogy a számat befogom

Egy felhőégető alkonyon

És halkan zsebre teszem a kezem

Csupa hazugságot kéne hinnem

Már tavasz van

Hétvége van

Kihalt minden

Most úgy el kéne menni innen

károly

2008. május 21., 07:26:04