reggel
itt nagyon hideg van
a reggelbe csak úgy
belekoppannak az emberek
sietős léptek fölött
a pára fehér jégcsillámokban vonul
komor a tekintetük
a tegnap s a ma gondjával
telten ütközésig
csak a kopogások soroznak
s feszül a várás hosszan
a piszkos járdaszélen
hogy szétsercenjen végre
a remény...
(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)
Tetszik a vers?
Beküldte: Acheron
Kimondatlan...
...hangomat ne halljátok
tán nem is nektek magamnak
kiabálok ha tudnátok
a csillagok hogy szakadnak
körém e privát éjből
a kimondatlan versek
szétmosott zörejétől
s fagyukkal szíven vernek...
Derzsi Pál
(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)
Reggel
a sas-hegy fölött a hajnal sátraz, épp
most susog házakra nyíló ablakot,
az úton fény csusszan át, röppen idébb,
s a meghőkölt éj így lomhán szétcsoszog.
úgy lépsz puhán a csöndes ébredésbe,
mint kinek lelkében huncut csillagok
kacagnak, s tán a bokrok szívverése
az, mi a kerten, ma véled átsuhog.
piszéden kávé illatos selyme zsong
még egy darabig, egy láng felkacag
az asztal fölött, s a dús hibiszkusz-lomb
már ezüst gomoly, szétoszló, kósza hab.
zöld hullámok csillanó kedve fölött
ujjaid - rebbenő madárnak szárnya -
terítik álmod majdhogynem megszökött
pelyheit telt bimbók patyolatára.
csendjébe ölel a kert, s míg elborít,
a délelőtt szép, szomjas öledbe ül,
bomlott szél csókolja vállad, combjaid,
elringat ujjongó dalban, egyedül.
(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)
Semmit sem adhattam
semmit nem adtam,
csak csendemet vittem áhítattal
üres oltárra,
hogy reá hullassam cseppenként
reszketve, várva, mert
neved akartam ott kimondani
végre, olyan tisztán, szépen,
ahogyan még senki, hogy
benne csobogjanak
minden vizeknek hangjai,
minden tüzeknek lobbanásai
e csendben...
semmit nem adtam,
csak odavittem áhítattal,
hogy szó kéljen, s megtartson neked,
de addigra százszor szebb szavakkal
valaki könnyedén kimondta a neved.
Derzsi Pál
Fogj szorosabban
fogj szorosabban,
hogy sajduljon testem
e szorításban,
s érezzelek mindenhol:
vízben, tűzben, a napsugárban,
és szeresd a hangomat is,
a tied egészen,
hozzád, neked beszélnek
szavaim, hát zsongjanak
tovább, le, egészen
vágyódó tested szép hajlatain,
nyílj, kívánj bolondul,
ahogyan Napba mártózik a virág,
virul szellőnek táncán, énekén,
s füvek felnövő loboncában
a fénnyel szeretkezik.
Derzsi Pál
Reggel
a sas-hegy fölött a hajnal sátraz, épp
most susog házakra nyíló ablakot,
az úton fény csusszan át, röppen idébb,
s a meghőkölt éj így lomhán szétcsoszog.
úgy lépsz puhán a csöndes ébredésbe,
mint kinek lelkében huncut csillagok
kacagnak, s tán a bokrok szívverése
az, mi a kerten, ma véled átsuhog.
piszéden kávé illatos selyme zsong
még egy darabig, egy láng felkacag
az asztal fölött, s a dús hibiszkusz-lomb
már ezüst gomoly, szétoszló, kósza hab.
zöld hullámok csillanó kedve fölött
ujjaid - rebbenő madárnak szárnya -
terítik álmod majdhogynem megszökött
pelyheit telt bimbók patyolatára.
csendjébe ölel a kert, s míg elborít,
a délelőtt szép, szomjas öledbe ül,
bomlott szél csókolja vállad, combjaid,
elringat ujjongó dalban, egyedül.
Derzsi Pál