a tegnapok sóhaja
ma mindenből előkúszott
hajnalban már párnám csücskéből
omlott rám a tegnapok sóhaja
s amint kifőtt kávémat csészébe önteném,
látom
ott pihen a szélén
ajkamhoz érni nem hagytam én
még el is mostam
szűnne tán a "még"
de fésűm kibontotta
mint gubancos lélegzetet
s már odakúszott
s a tükörből nevetett
Utállak! Hagyj!
üvöltöttem reá
de csak tűrte, s kitartott némán
rácsaptam volna a fürdő ajtaját
de addigra már karomra kúszott
órám számlapjára sóhajtva a seholt
s velem jött a napba
bár nem láttam
- osont -
de amint zsebre dugtam kezem
ujjaim közé szorult
s mint folyondár a kerti évelőt
tartott s szívta ki belőlem az erőt
este lett
s bíztam benne - elhagy talán
kihull belőlem
vagy én őbelőle tán
de előkúszott újra csak
s otthonillatú vacsorának álcázta magát
nem... nem eszem
Tudom... csak megárt.
koplalok inkább
beálltam hát a zuhany alá
s ő
éjfélig áztatta rám,
a vízcseppekre vetett lélegzetnyi talánt
Elég!
hogyha csak itt kúszol szótalan
s én elmeséllek
unos-untalan
elég
húztam ki a dugót
Vége van!
s néztem párás szemmel a lefolyót
- szótalan -
Ez a vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével,
non-profit céllal szabadon utánközölhető az alábbi kód segítségével:
A kód itt nem jeleníthető meg.
Tetszik a vers?
Egy mosolyért
Rohanó világunk színpadán
játszunk álarcba bújva,
életünk történetek, jelenetek sora.
Szövegkönyv margóján
lábjegyzet a hónap,
s lenn a sorok közt egy ismerőst kutat.
Jelen feszül a kopott deszkán,
s múlt kavargó pora,
maszkmesterként rajzol a sors ráncot arcunkra.
Éveink húzzák össze a függöny rojtját,
és egyszer finíta comédia,
zúgó tapsviharban hal meg a pillanat mosolya.
Szakál Magdolna
kötött - oldás
Voltam magamban is veled én
ateista, hitetlen, pogány
- vágytalan - de legbelül
a csodában bíztam ám.
Vitt - hozott az óceán
s most itt ragadtál,
- a sirokkó heve fűt -
de a hajnal nem talál:
elvesztél ott legbelül.
Lelkemre terítsd hát
kék szemed bársonyát.
Lágy szavakkal most emelj,
ringasd el innen a sohát,
így az örökké megtalál.
Egy rezdülés is hitet ád,
s lesz a nélküled-veledből
- ha menned kell - veled-magány.
Ott maradsz a szívemen,
s véred engem hord tovább.
Szakál Magdolna