Szakál Magdolna versei:

a tegnapok sóhaja

ma mindenből előkúszott

hajnalban már párnám csücskéből

omlott rám a tegnapok sóhaja

s amint kifőtt kávémat csészébe önteném,

látom

ott pihen a szélén

ajkamhoz érni nem hagytam én

még el is mostam

szűnne tán a "még"

de fésűm kibontotta

mint gubancos lélegzetet

s már odakúszott

s a tükörből nevetett

Utállak! Hagyj!

üvöltöttem reá

de csak tűrte, s kitartott némán

rácsaptam volna a fürdő ajtaját

de addigra már karomra kúszott

órám számlapjára sóhajtva a seholt

s velem jött a napba

bár nem láttam

- osont -

de amint zsebre dugtam kezem

ujjaim közé szorult

s mint folyondár a kerti évelőt

tartott s szívta ki belőlem az erőt

este lett

s bíztam benne - elhagy talán

kihull belőlem

vagy én őbelőle tán

de előkúszott újra csak

s otthonillatú vacsorának álcázta magát

nem... nem eszem

Tudom... csak megárt.

koplalok inkább

beálltam hát a zuhany alá

s ő

éjfélig áztatta rám,

a vízcseppekre vetett lélegzetnyi talánt

Elég!

hogyha csak itt kúszol szótalan

s én elmeséllek

unos-untalan

elég

húztam ki a dugót

Vége van!

s néztem párás szemmel a lefolyót

- szótalan -

Egy mosolyért

Rohanó világunk színpadán

játszunk álarcba bújva,

életünk történetek, jelenetek sora.

Szövegkönyv margóján

lábjegyzet a hónap,

s lenn a sorok közt egy ismerőst kutat.

Jelen feszül a kopott deszkán,

s múlt kavargó pora,

maszkmesterként rajzol a sors ráncot arcunkra.

Éveink húzzák össze a függöny rojtját,

és egyszer finíta comédia,

zúgó tapsviharban hal meg a pillanat mosolya.

Szakál Magdolna

kötött - oldás

Voltam magamban is veled én

ateista, hitetlen, pogány

- vágytalan - de legbelül

a csodában bíztam ám.

Vitt - hozott az óceán

s most itt ragadtál,

- a sirokkó heve fűt -

de a hajnal nem talál:

elvesztél ott legbelül.

Lelkemre terítsd hát

kék szemed bársonyát.

Lágy szavakkal most emelj,

ringasd el innen a sohát,

így az örökké megtalál.

Egy rezdülés is hitet ád,

s lesz a nélküled-veledből

- ha menned kell - veled-magány.

Ott maradsz a szívemen,

s véred engem hord tovább.

Szakál Magdolna