Bajó Alex Raul versei:

Arra járva

Az öreg fűz a ház előtt

még most is csak úgy hívogat

Ablakodnál esdve térdel

egy félve reszkető gondolat

Éri-e még lehajló ág

a lent növekvő zöld füvet

Oltja-e majd vágya könnye

a mélyre lobbanó nagy tüzet

Állnék még ott ezer évig,

s élném a boldog perceket

Akarnád még újra kötni

a szívemen foszló férceket

Nemet mondok szomorúan,

hiába hívsz te fűzfaág

Kitépem innen önmagam,

és itt hagyom ezt a hűs hazát

Sírj

Sírsz, mikor ébredsz, burokból kilépve,

haldokló anyád karjából kitépve

Kínok könnyei kárhozat kezekről

homokkígyóként kiszáradt erekből

kacsint egy vércsepp még isten szemébe,

maradék lényed fogadja kegyébe

Sírj, úgy jól esik, hűen hallgatom,

borulj le mellém bánatasztalon

Sírsz, mikor gyaláz egy álszent vénember,

sárlét kivet majd, erősen hinned kell

De saját kezével írja a könyvet,

s mindig a zsebében landol a többlet

Vagy elbújhat bárhol, s határon túlról

nevet, mert marhat még friss, zsenge húsból

Sírj, ha jól esik, végig hallgatom,

vigyáz most téged privát angyalom

Gyémántnyi gyöngyök arcodon gurulnak,

nincs már több erőd adni a Turulnak

Köddé lett béred sarcul vett jó része,

kell, hogy meglegyen férgeink jóléte

Így ment ez mindig, csak nem vettük észre,

napunkat árnyalja királyok fészke

Sírj nekem, elhiszem, sírig hallgatom,

sírhalom léted lelkemben altatom

Sírsz, mikor végre fény tüzébe tévedsz,

mert eltartod, ki gyermekeddel végez

Rácspalotából rágja le a körmöd,

új erőre kapva tölti meg gödröd

Lélektelen lankák cipelik holtak

mámorát, kik mind becsülettel hulltak

Sirasd a múltad kifordult vállamon

és ébredj velem egy jobbik hajnalon

Kérned se kell

Én neked adom az orrom,

úgy érzed édes illatod,

mint napsóhajod ha hordom,

akár pillámra fonhatod

Ha fülem adom örökbe,

pirkadat nesz ébred érted

Nyár muzsikában fürödve

úszok reggelente véled

De látásom adom, ha kell,

bár ezer csillag nem vagyok

Égre sem rajzolhatom fel,

mit nekem, szép szemed hagyott

Kezemmel érintek neked,

hogy érezd bőröd bársonyát

Tudhatod, örökké fedem

érzelmeid bő tarsolyát

Szívhangom arcod lopta el,

vibráló bájoddal lobog

Posztját már sosem mondja fel,

létedért örökké dobog

Lelkem se marad nélküled,

de nem is kell, ha merészen

körül lengek egy szép szüzet,

vagy része leszek egészen...

Bajó Alex Raul

(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)

Csak az voltam

Álmomban csak egy párna voltam,

fejed alá gyűrve holtan

feküdtem, érzelmek nélkül,

életet kaptam emlékül

Éltem, hiszen Hozzád értem,

amit egykoron reméltem,

de lemondtam én már róla,

pedig milyen szép lett volna

Ha félt, titkos vágyaidba

erősen megkapaszkodva,

szívem hamvába temetlek,

gondolat karral ölellek

Oly gyengén érintve Téged,

hogy csakis melegét érzed

S míg könnyem arcodon csordul,

az ajkam csókodért koldul

Meg is kapja, hisz ez egy álom,

itt vágyam valóra váltom

Nincsen akarat korlátom,

kincsem Te vagy, próbálom

ezt a valóba helyezni,

hátha mégis tudsz szeretni!

Ha nem, feküdjek ott holtan,

hol csak párna, de boldog voltam...