Arra járva
Az öreg fűz a ház előtt
még most is csak úgy hívogat
Ablakodnál esdve térdel
egy félve reszkető gondolat
Éri-e még lehajló ág
a lent növekvő zöld füvet
Oltja-e majd vágya könnye
a mélyre lobbanó nagy tüzet
Állnék még ott ezer évig,
s élném a boldog perceket
Akarnád még újra kötni
a szívemen foszló férceket
Nemet mondok szomorúan,
hiába hívsz te fűzfaág
Kitépem innen önmagam,
és itt hagyom ezt a hűs hazát
Sírj
Sírsz, mikor ébredsz, burokból kilépve,
haldokló anyád karjából kitépve
Kínok könnyei kárhozat kezekről
homokkígyóként kiszáradt erekből
kacsint egy vércsepp még isten szemébe,
maradék lényed fogadja kegyébe
Sírj, úgy jól esik, hűen hallgatom,
borulj le mellém bánatasztalon
Sírsz, mikor gyaláz egy álszent vénember,
sárlét kivet majd, erősen hinned kell
De saját kezével írja a könyvet,
s mindig a zsebében landol a többlet
Vagy elbújhat bárhol, s határon túlról
nevet, mert marhat még friss, zsenge húsból
Sírj, ha jól esik, végig hallgatom,
vigyáz most téged privát angyalom
Gyémántnyi gyöngyök arcodon gurulnak,
nincs már több erőd adni a Turulnak
Köddé lett béred sarcul vett jó része,
kell, hogy meglegyen férgeink jóléte
Így ment ez mindig, csak nem vettük észre,
napunkat árnyalja királyok fészke
Sírj nekem, elhiszem, sírig hallgatom,
sírhalom léted lelkemben altatom
Sírsz, mikor végre fény tüzébe tévedsz,
mert eltartod, ki gyermekeddel végez
Rácspalotából rágja le a körmöd,
új erőre kapva tölti meg gödröd
Lélektelen lankák cipelik holtak
mámorát, kik mind becsülettel hulltak
Sirasd a múltad kifordult vállamon
és ébredj velem egy jobbik hajnalon
Kérned se kell
Én neked adom az orrom,
úgy érzed édes illatod,
mint napsóhajod ha hordom,
akár pillámra fonhatod
Ha fülem adom örökbe,
pirkadat nesz ébred érted
Nyár muzsikában fürödve
úszok reggelente véled
De látásom adom, ha kell,
bár ezer csillag nem vagyok
Égre sem rajzolhatom fel,
mit nekem, szép szemed hagyott
Kezemmel érintek neked,
hogy érezd bőröd bársonyát
Tudhatod, örökké fedem
érzelmeid bő tarsolyát
Szívhangom arcod lopta el,
vibráló bájoddal lobog
Posztját már sosem mondja fel,
létedért örökké dobog
Lelkem se marad nélküled,
de nem is kell, ha merészen
körül lengek egy szép szüzet,
vagy része leszek egészen...
(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)
Csak az voltam
Álmomban csak egy párna voltam,
fejed alá gyűrve holtan
feküdtem, érzelmek nélkül,
életet kaptam emlékül
Éltem, hiszen Hozzád értem,
amit egykoron reméltem,
de lemondtam én már róla,
pedig milyen szép lett volna
Ha félt, titkos vágyaidba
erősen megkapaszkodva,
szívem hamvába temetlek,
gondolat karral ölellek
Oly gyengén érintve Téged,
hogy csakis melegét érzed
S míg könnyem arcodon csordul,
az ajkam csókodért koldul
Meg is kapja, hisz ez egy álom,
itt vágyam valóra váltom
Nincsen akarat korlátom,
kincsem Te vagy, próbálom
ezt a valóba helyezni,
hátha mégis tudsz szeretni!
Ha nem, feküdjek ott holtan,
hol csak párna, de boldog voltam...
(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)