Hazatérünk mindig

András, 2011, április 18.

Otthonom csak a lelkemben van immár,

és haza is térek ha csak lehet,

elnézem a kertet, a vén diófát,

bent nincs már kérdés, csak felelet.

Hazatérünk mindig, minden napon,

a béke, s megkönnyebbülés perce ez,

és idővisszhangok kelnek olykor,

mi képeket a múltból jelenbe tesz.

Előkerül sok régi kacagás,

karácsonyok és nyári szünetek,

csak egy pillanat, de mégis milyen más,

a régi boldogság ha fűszerez.

Otthonom csak a lelkemben van immár,

és ide hozlak haza Téged is,

ha megfogod kezem, bár még tart a nyár,

itt meleg lesz majd ősszel, s télen is.

Sárgálló fényben

2011, április 13.

Sárgálló fényében messzi nyaraknak

fürdenek rózsák az arcodon még,

mézillatú estek, virágos ablak,

ezerszín lángok, illatos emlék.

Sokáig ballagtam, csendben a fények,

s hangjaid elmaradtak lassan már,

és elmentek mellettem életek, képek,

megszűnik minden, ami visszavár...

Sokáig voltál a csendem az éjben,

és mint lágy zenét úgy hallgattalak,

parány csengők csilingelték a szélben,

énekelsz, csillagok közt láttalak.

Néha csak leülök egy kőre némán,

s beszélek hozzád a hegyoldalon,

mintha itt lennél és várnál a fánál,

pedig csak sötét van, s magam vagyok...

Legyen ünnep a vers

Legyen ünnep a vers amíg élünk,

milyen szép is, ha lángol a szó,

tán az Isten is beszél még vélünk,

szava szép, s oly mámorító.

E szerelemben legyen végünk,

mert öröktől fogva lobog,

és örökkévalókig égünk,

de szívünk, csak dalban dobog.

Nélkülünk a világ, csak forma,

az utak, hidak, s kapuboltok,

néma anyag csak összeomolva,

halott, ha nem daloltok.

Legyen ünnep a vers amíg élünk,

milyen szép is, ha lángol a szó,

tán az Isten is beszél még vélünk,

szava szép, s oly mámorító.

András

2011. április 11., 10:11:52

Az alkotó hozzáfűzése:

A Költészet napja tiszteletére. Ezzel a verssel búcsúzom azoktól a barátaimtól, akiknek szerettem a verseit, s akik talán az én verseimet is szerették. Sziasztok!

Csodállak