Nemesis  versei:

Sajnálom…

Suhanó szél mi hozzád

néhanapján beköszön,

porba roskadva rád vár,

kuporog küszöbödön.

Egy bolondos lehelet

halkan dúdolja dalod,

Egyre csalogat téged:

érezd, érintsd a napot.

Gyengéd érintés táncol

végig remegő benned,

Elaltatva magányod

szítja újra a tüzed.

Huncut nevetés éled

csendesen, hozzád közel,

Számtalan hideg éjen

oltalmazóként ölel.

Kapaszkodik eltaszítva,

most körmével lelked szántja,

benned mindent véresre mar,

te mégis sorsára hagyod!

Akkor ő dühöngve ébred,

szétcincálva halott lényed

kitör választott börtönéből.

Élő tornádóvá duzzadva,

tombolva szitálja szíved

darabokra tört romjait!

Most hallod a kopogást,

Végre hallod a hívást,

Most hallod a nevetést,

Végre hallod a sírást...

Elcsukló hangon suttogsz egy imát,

Hátha gyilkosod ismét rád talál,

Végül csendesen elnyom az álom

és te ismét itt, bennem könnyezel...