bukott lettem, félig művelt
családfám egy matt a sakkon
nem kerestem, rám a mű lelt
megvette az utcasarkom
azt ígérte, lesz mit ennem
maradhatok lámpafénynél
megfestette magát bennem
rám pingálta: mintha élnél
betűk folynak rá a számra
itt ácsorgok ötig hattól
így lett a szív utca lánya
körbevágva kartonlapból
Pengeél ez a tél. Szike.
Műteni kész, beöltözött.
Meg se várva, hogy alszik-e,
metszést ejt a köldök fölött.
Nyesi, mint a levélpapírt,
perforálva kilenc hónap.
Fűrésszel is belehasít,
vermet vág a jéglakónak.
Fal az acél, csontig hatol.
Nem maradt már szinte semmi.
Csak egy sárga madár harcol.
Azt kéne a szívbe tenni.
teknő a világ, tartja egy gólem
térdkalácsáig ér a tejút
éj fátyla ázik szappanos lében
létrára röppen a fiastyúk
leszáll az este, ágakra szárad
fekete konttyal ülnek a fák
tág szeme rajta, búra alatt hagy
alszanak most a játékbabák
csipke az álom, pálcákat horgol
csillagot csillaggal összeköt
cérnáját fejti vissza a gombról
ujjára teker és ködbe bök
forog a kerék, pattog a golyó
kavicsra fut az égi szekér
holdkarikában toporog hat ló
nap sugarától szénát remél
Ma jobb, ha nem találkozunk.
Álmomban megszállt a gonosz.
Kígyófog harapta poharunk
száját, reggel még mámoros
elegye utolsó cseppje
nyitott ajkaim közt szivárgott...
halálom keltett életre.
Ma ne hívj, mert nem leszek ott
a temető melletti kispadon,
ahol ártatlan csókod vár...
ma ördöngös lettem nagyon.
Nem állnék meg a nyakadnál.
lapul egy szó a bűnpadon
megtelt a tárgyalóterem
indítékaim kint hagyom
most a vádam képviselem
bíró, ülnök és két tanú
mind kérdő s felkiáltójel
felém kígyózik a gyanú
mint harapni kész kígyófej
szólít egy lélekismerő
valljam be ártatlanságom
tény ez, de félek, Isten ő
és az Idő nyakát vágom
kukoricaként peregnek
begyéből a lenyelt betűk
minek is kérnék kegyelmet
kivérzett már mind a hetük
Simon Ilona
Vágott virágok
Kézről kézre jár. Karonülő
ez a víztorony-fejű rongybaba.
Mellkasközépen megnyomva gügyögi:
mama, papa.
Hasában bölcső és koporsó fűrészpora.
Szája magra tapadt somhús, fanyar.
Homlokránca hajtűkanyar.
Ősz haja száll, avart kavar.
Körömágya cakkosra kirágott,
olvashatóak jelből a hibák ott.
Szemébe meghalni születnek
a szomjasan vágott búzavirágok.